mteadmin

All posts by mteadmin

Visszanéző 2011 II.

Visszanézőnk ezúttal valóban inkább nézni-, mint olvasnivalót kínál: néhány régi dobogókői képeslappal ismerteti meg a nézőt. Az egyik legkorábbi ábrázolás, egy kőnyomatos képeslap, a 19. század végén készült.   <!%%%%%> Századfordulós, mintás kartonra ragasztott fénykép a boronaházról. A láthatóan víg kedélyű társaság egyik tagja talán épp az ismeretlen fotográfus szomját óhajtja enyhíteni.   Ugyancsak a … Tovább olvasom Visszanéző 2011 II.

Visszanéző 2011 I.

180 esztendeje, 1831-ben született Döller Antal a galíciai Winnikin. Hadapród iskoláját befejezve, az osztrák hadseregben szolgált negyed századon keresztül. Szabad idejét legszívesebben a hegyekben töltötte, így elismert hegymászó vált belőle. Egyik alapítója 1873-ban a Magyarországi Kárpát Egyesületnek, s tíz éven át ügyvezető alelnöke. 1892-ben közreműködésével alakult meg az MTE Tátra Osztálya, amelynek alelnöke lett. A … Tovább olvasom Visszanéző 2011 I.

Felvidéken járt a Dobogókői Osztály

Az ötlet még télen született a téli Rám-szakadék túra után, hogy Felvidéken is akad néhány szép szurdok. A Turista Magazinban megjelent egy cikk a Kis-Fátra három szurdokjáról, de régóta foglalkoztatott már a Hernád áttörés bejárásának gondolata is. A tavaszi Utazás kiállításon találkoztam Zuzana Kosovával, aki kedves hölgy, Érsekújvárról került Iglóra, ahol egy utazási irodája van. … Tovább olvasom Felvidéken járt a Dobogókői Osztály

Peták István emlékére

PETÁK ISTVÁN – (Sajókaza, 1940. dec. 20. – Budapest, 2015. jún. 30.) Negyed százada, hogy egy szép nyári nap délutánján utam Dobogókőre vezetett. A szeméttel teleszórt parkban pusztuló, elhanyagolt menedékház akkoriban nem számított vonzó úti célnak. De meglepődtem: a nyitott ajtón emberek jöttek-mentek. Megtorpanva kíváncsiskodtam, mikor egyikük felém indult. Kissé korpulens, már „magasodó” homlokú, szakállas alak … Tovább olvasom Peták István emlékére

2015. május 2. – Esernyővel a botanikus kertben

Reménytelenül borult, ólomszürke égboltozat küldte bő sugárban az aranyat érő májusi esőt, miközben kicsiny, de lelkes csapatunk gyülekezett a Keletiben. Még leendő cicerónénk is kételkedett, hogy ilyen esőben is rettenthetetlenek vagyunk – telefonon nyugtattuk meg: jövünk. Utunk célja Gödöllőn, a Szent István Egyetem campus-án lévő botanikus kert volt. Kevesen ismerik ezt a szép természeti környezetben … Tovább olvasom 2015. május 2. – Esernyővel a botanikus kertben

Megújult a Thirring-körút

Ahogy az áprilisi tisztítást követően ígérték, az egyesület Levélőrség csoportja folytatta munkáját a Thirring-körúton. Ezt az utat még a 90-es években alakították ki a Hunfalvy Osztály fiataljai, több helyen a rétegvonalakat követő vadcsapások kiszélesítésével. Az utat hamar megkedvelték a Dobogókőre látogatók. Ez nagyon is érthető: bár 180 méteres szintkülönbségével, helyenként meredek szakaszaival nem könnyű bejárni, … Tovább olvasom Megújult a Thirring-körút

2015. április 18., Pilisszentkereszt – Kiskovácsi

Megbeszélt találka-helyünk a pomázi HÉV-megálló volt, ahonnan busz vitt bennünket Szentkeresztre. Utunk első szakasza a faluhoz közeli Szentkútig tartott. Kedves ez az alig kilométernyi út, hiszen végig a népi szakralitás jelei kísérik. Nem haragudott meg az a vadkörtefa sem, amelynek törzsébe vagy harminc éve Szent Erzsébet alakját faragták, hiszen évről évre kizöldül. A Kopasz-hegy tövében … Tovább olvasom 2015. április 18., Pilisszentkereszt – Kiskovácsi

A HÓD “HTE” a Szlovák Paradicsomban, 2015. pünkösd

Mottó: „Nem azért van az út, hogy vezessen valahová, hanem, hogy menjünk rajta” A Szlovák Paradicsom Nemzeti Park (szlovákul: Slovenský raj, régebbi elnevezésben Káposztafalvi-mészkőhegység) az Alacsony-Tátra keleti folytatásaként sajátos, tagolt domborzati viszonyokkal rendelkező karsztvidék, számos vízmosta szakadékkal, völgyszorossal, kanyonnal és karsztképződményekben gazdag fennsíkkal. Napjainkban a magyarok által leginkább ismert része a Hernád-áttörés, de látványosak szurdokvölgyei … Tovább olvasom A HÓD “HTE” a Szlovák Paradicsomban, 2015. pünkösd

Sándor-forrás

A Sándor-forrás “visszafoglalása” A forrást 2014. 03. 28.-án fedeztük fel újra. Ma a forrás nagyon elhanyagolt állapotát mutatja – érthető, hiszen erre, a szentendrei turisták által 1930. október 5-én felavatott egyik természeti értékre az utóbbi évtizedekben, sok gondot nem fordított senki. Az, hogy megtudjuk, mit rejt a mohával vastagon benőtt, kőből épített forrás-foglalat, a forrást … Tovább olvasom Sándor-forrás

Ikon-kő

Az „Ikon-kő” újrafelfedezése Túráink során nem csak Szentendrén és környékén, de a Pilis és a Visegrádi-hegység több területén is találkozhatunk számos kultikus, szakrális jellegű emlékkel, amelyet őseink állítottak fel az idők során. Ezek leggyakrabban keresztek, vagy védőszentek szobrai az utak, hidak és az útkereszteződések mellett. Itt – Dömörkapunál – az erdészeti út és a patakmeder … Tovább olvasom Ikon-kő

Book your break