Börzsöny Márianosztra – a hegyekkel körbezárt történelem

Börzsöny Márianosztra – a hegyekkel körbezárt történelem

Ha nehéz a lelked, a Börzsöny meggyógyítja

A Börzsöny számomra mindig is a rejtélyek, a csodák hegye volt – annak ellenére, hogy a Visegrádi-hegység volt fiatalkorom meghatározó túrahelyszíne – mindig izgatottan készültem, készülök egy-egy itteni túrára, hiszen tudatában vagyok annak, hogy itt újra és újra valami újat látok, tapasztalok – és talán most sem történik ez másképp.
Utunk a Börzsöny végeláthatatlan erdőségeiben, szűk ösvényeken vezet keresztül, leereszkedünk néhány árokba, felkaptatunk jó pár magaslatra és hegyre – ezzel egy időben pedig agyban is folyamatosan kapaszkodunk: hegyre föl, völgybe le. A vidám, menetközbeni tereferéket gyakran magányos, néma befelé fordulások váltják, az arcokon látszik – hozzám hasonlóan – a túratársak nemcsak testük kimerültségével, de gondolataikkal is csatáznak, amit a legközelebbi csúcson, egy hatalmas sóhaj kíséretében eresztenek szélnek.

Valóban, a túrázást receptre kellene felírni!


Túránkat Zebegényben kezdjük, a település szélső házai után a Vizes-árok völgyében húzunk Törökmezőre – izgatottan lessük, pásztázzuk az ösvény melletti oldalakat – a tavasz egyik hírnökét keressük, a pirosló hunyort. Nem kell sokat keresgélni, több helyen is ráakadunk, hol egymagában, hol telepesen mutatja magát. Sajnos a nap előrehaladtával egyre nehezebb és fárasztóbb az előrejutás – emelkedik a hőmérséklet, ezzel egy időben egyre csúszósabb, dágványosabb az ösvény. De felérve Törökmező előtti tisztásra, javul az út minősége.
Törökmező dús füvein történő legeltetés jogáért már a középkorban pereskedtek a környékbeli települések. A monda szerint innen lőtték a visegrádi várat a fennsíkon állomásozó szultáni seregek. A hódoltság idején a törökök itt rendezkedtek be élő állat tartására és fegyveres őrzésére. Napjainkban azonban már sokkal békésebb a táj, a turistaház mellett népszerű kalandpark, állatsimogató és néhány egzotikus kisállat fogadja a látogatókat.
A nagy múltú törökmezői turistaházban – mivel közel az ebédidő, hosszabb pihenőt tartunk – hátizsákból megebédelünk, a büféből – kinek-kinek vérmérséklete, ízlése szerint – hozott itallal leöblítjük. A meleg ételt is kínáló vendéglátóhely mellett erdei játszótér, kalandpark kötélpályákkal és egy mini állatkert egzotikus állatokkal (kenguru, emu, papagájok, stb.), állatsimogatóval is várja a kirándulókat. A házban meglepően sok vendég gyűlt össze – mindenkinek jól esik a pihenés.
Lassan elindulunk a (K) jelzésű meredek lejtős úton, mely a Malom-patak völgyében, egy fahídon átkelve, levisz minket a hangulatos fekvésű, kicsit fjordszerű Hétvályú-halastóhoz. Innen egy rövid emelkedővel felkapaszkodunk egy hatalmas, fennsíkszerű tisztásra – megnyílik előttünk a táj, egy méretes – talán valaha legelőnek használt terület – szélére érünk, ahonnan remekül rálátunk a Magas-Börzsöny jellegzetes vonulatára, a meglepően havas Nagy-Hideg-hegyre és a Csóványosra. Túravezetőnk – szokásához híven – a tisztás felső végén egy jelzetlen erdei földútra vezet bennünket – a „Nadler kunyhó” felé. Az egykori, alig 25 m²-es faépítésű vadászkunyhóból mára csupán a helye és egy kis bemélyedés maradt meg. A közelben álló öreg cserfát – Nadler tiszteletére – „Nadler-fának” nevezték el a vadászok.

És ki is volt Nadler Herbert?
Nevével ellentétben magyar vadászati szakíró, aki 1883. május 13.-án Budapesten született. Diákévei után 1905-ben gróf Batthyány Ervin szolgálatába állt, előbb a gróf személyi titkáraként, majd annak bögötei (Vas megye) birtokán számtartóként. Már 6 évesen az apja szekrényéből elcsent puskával verebekre lövöldözött, de a birtokon kóstolt bele az igazi vadászat szépségeibe. 1916-ban, a birtok feloszlásakor végkielégítést kapott, aminek egy részéből vadászterületet bérelt a Fogarasi- és a Máramarosi-havasokon. Ezután idejének nagy részét a havasokon töltötte. 1929-1948 között a budapesti Állatkert igazgatója lett, közben 1930-tól 1944-ig szerkesztette a “Természet” című rangos zoológiai lapot. 1937-ben részt vett a Berlinben első alkalommal megrendezett Nemzetközi Vadászati Kiállításon, ahol már az általa kidolgozott trófeabírálati képletet használták a trófeák értékelésére. Ez tette nevét nemzetközileg ismertté (Nadler-pontok).
A II. világégés után részt vett az Állatkert újjáépítésében. 1948-ban ment nyugdíjba, de nemsokára, 1951. június 7-én elhunyt. Nadler vadászatairól naplót vezetett, részben német, részben magyar nyelven, melyeket a Magyar Mezőgazdasági Múzeum őriz. Mellszobra Budakeszi határában, a Telkibe vezető útról nyíló Erdészet udvarán található.

Ars poeticája

“Szeretném megmagyarázni, mi nekem a vadászat. Ebben meg Friedrich Freiherr von Gagern
előzött meg Birschen und Böcke című kitűnő könyve első mondatában. Azt mondja, “a vadászat
szemlélődés, a vadászat merengés, a vadászat pihenés, a vadászat a beteljesülés várása, a vadászat
hálálkodás, a vadászat elkövetkezés, a vadászat ünnepi előest, a vadászat felkészülés és
reménykedés”. Ezt megtoldom azzal, hogy nekem a vadászat – ezen a szón nem a puskázás
mulatságát értem – nem sport, hanem mesterség, tanulmány, feladatok megoldása, elmerülés,
ezenfelül pedig egész életemben vigasz, gyógyír, kárpótlás, és erőforrás volt. Átsegített bánatos,
fájdalmas időkön, megerősített a közélet sanyarúságait elviselni.
(…) Az erdő papíron csak négy betű, s az olvasótól függ, mit ért rajta; lelki szeme mit lát, szívében
mit érez, életéből mire és mennyire elevenen, részletesen emlékszik, amikor ezt a szót elolvassa.
Látja-e a fákat, kérgüket, rajta a mohát; lát-e alattuk bokrokat, füvet, páfrányt, vadvirágot, érzi-e
az árnyék hűvösségét, a korhadó haraszt szagát, hall-e madárdalt…
A hajnal is csak hat betű a papíron; jelentőségét csak az tudja, aki ismeri, aki nemcsak szemével
látta, hanem lelkével megérezte, aki elmerült a virradás természeti csodájában, aki áhítatosan nézte
a keletről jövő rózsás derengést, és megérezte a végtelenséget és az örökkévalóságot.”
– Részletek “A Keleti- és a Déli-Kárpátokban” című könyvének előszavából –

Meghallgatjuk az ismertetőt, fotózunk, és elindulunk – hol jobbra, hol balra térünk a földúton, lassan
más azt sem tudjuk merre az „előre”, bokros területeken, mélypocsolyás foltokon küzdjük át
magunkat – igyekszünk rátalálni a nagy tisztás sarkán elhagyott (K) jelzésre. Időnként hallani véljük
a közelben kanyargó, Kóspallag felé tartó országúton haladó járművek hangját – megállapítjuk,
megint sikerült „nem eltévedni”! És valóban, földutunk nemsokára erősen meredek szakaszra vált,
amelyen a Piroska-hegy oldalában leereszkedünk a Korompa-patak völgyében futó országútra. Egy
kis pihenő, egy „össznépi” fotó, és elindulunk. Még néhány száz métert haladunk a (K) jelzést
követve egy emelkedős földúton, majd rátérünk a (P) jelzésre, amely bevezet bennünket Nosztrára.
Gyönyörű szálerdőben haladunk, nem a rönkszállítók által járhatatlanná tett földúton, hanem a vele
párhuzamosan haladó gyalogösvényen – hol emelkedve, hol kissé visszaereszkedve. Átlépünk egy
alig csordogáló patakon – Merdes-patak – és megkezdjük emelkedésünket az Alsó-hegy (358 m)
oldalában, ahol néhány érdekes öreg tölgy hívja fel magára a figyelmet – hatalmas törzsek, pompás
koronák. Hamarosan – egy száz-százötven méteres kitérővel – a Kiengesztelődés hegyének nevezett
részre értünk. És honnan ez az érdekes elnevezés, amely név még a nyomtatott térképeken sem
szerepel? – a domb hivatalos neve Alsó-hegy. A nosztrai búcsúba igyekvő zarándokok nevezték el
korábban, állítólag – és talán nevezik ma újra – a helyet Kiengesztelődés hegyének, hiszen itt látták
meg először a pálos kegyhelyet, a Kálvária-kápolnát, itt érkezett el számukra az idő a lelki
megbékélésre, az eddig hordozott belső terhek letételére, a kiengesztelődésre. Pár percig mi is
gyönyörködünk a körkörös látványban, majd elhaladva egy II. világháborús katonasír mellett, némi
kitérővel – ami a mai túra részét ugyan nem képezi – nekivágunk a Kálvária-hegynek (298 m), a
Kápolnához, hiszen az időbe vígan belefér az autóbusz indulásig – gondoltuk mi, naivan!
De a kegyes sors, másként döntött!
Márianosztra neve hallatán a legtöbb embernek a börtön jut eszébe, sokaknak Mária-kegyhely vagy
búcsújáróhely, de a bányásztörténelem szempontjából sem elhanyagolható ez a pár száz lelket
számláló börzsönyi település. Márianosztra maga a hegyekkel körbezárt történelem, ahol több
látnivaló is akad.
És mit is jelent a ma is használt „Maria Nostra” elnevezés? – nem mást, mint a „Mi Máriánk”.
A településen megfordultak a kor nagyjai, mint Mátyás király, Kapisztrán János, de a hódító török
sereg pontot tett a középkori Márianosztra történetére, és porig rombolta a falut. Később főleg
szlovák, lengyel és német családokkal telepítették újra. A pálosok is visszatértek, és egészen 1786-
ig laktak a kolostorban, amikor is II. József feloszlatta a rendet. Kolostoruk egészen 1858-ig üresen
állt, azóta börtönépületként szolgál. A Börzsöny egyik legszebb fekvésű települése, Márianosztra
büszkélkedhet a Dunakanyar leglátványosabb Kálváriájával. A falu keleti szélén magasodó
Kálvária-hegyet a XVIII. század óta koronázza a barokk szoborcsoport és a kis kápolna.

A kálváriaút a stációkkal – de a stáció képeit már hiába keressük – hársfamatuzsálemek közt kanyarog a pompás kilátást nyújtó hegyre. A kálvária kialakítását a nosztrai pálos szerzetesrend szorgalmazta.

A Kálvária rövid története:

A XVIII. század természetérzékének és kegyes gyakorlatának megfelelően a kálvária kialakítása több mint húsz évet vett igénybe, 1756. szeptember 7-én jelölték ki a Kálvária-hegyen a legjobb helyet a három hatalmas méretű – középen a Megváltó, balra a gonosz, jobbra a megtérő lator – keresztnek. Egy hét múlva, a Szent Kereszt fölmagasztalásának ünnepén állították föl a tekintélyes, fából készült Szent Keresztet, és a háromszög alapú, képekkel ellátott stációházacskákat, a keresztút mellé pedig hársfasort telepítettek. A kálvária zarándokhellyé vált, ezért 1771-ben mészkőből faragott keresztekre cserélték le a fakereszteket. Felépítették a Szent Sír sziklakápolnát, majd a ma is látható nagyszerű barokk szoborcsoportot állították fel 1773-ban. A hegytetőn álló kápolna 1777-ben készült el. A hegytetőre kényelmes, néhol lépcsőkkel könnyített gyalogút vezet. A domb felső részén az egykori Szent Sír sziklakápolnát a XX. század végén átépítették, benne a keresztről levett Krisztus festett kőszobra fekszik az oltáron, de többnyire zárva tart a kápolna.
A barlangszerű építmény fölött láthatjuk a megindító látványú barokk szoborcsoportot a három kereszttel, középen Krisztus, mellette a gonosz és a lator szobrával. A keresztek közt a Fájdalmas Szűzanya és Szent János apostol szobra, előttük pedig a térdeplő Mária Magdolna kifejező erejű mészkőszobra látható. A szoborcsoport mögött a hegytetőn áll a kápolna, a nyolcszögletű épülethez tartozó négyzetes tornyon egy égő szívet ábrázoló festett domborművet láthatunk.
– Márianosztra, Kálvária –

A kálváriaút két oldalán több mint 250 éves hársfákat láthatunk, amelyeket még a pálos szerzetesek ültettek. Egyiküket a – a legalsót – a helyiek “Lyukas fának” nevezték el, mivel törzsét már csak a kérge tartja. A dombtetőre nemcsak a barokk szoborcsoport és a kápolna miatt, hanem a panorámáért is érdemes felsétálni: a Börzsöny hullámzó vulkáni formái előterében rálátunk Márianosztra házaira, a kápolna előtt állva pedig éppen a Nagy-Galla szabályos kúpját láthatjuk, míg tőle jobbra, észak felé, a Kopasz-hegy csupasz teteje a kereszttel zárja a horizontot.
Leszerpentinezünk a kálváriaúton – és máris a település szélső házai között igyekszünk a buszmegálló felé. Kiérve a főútra, itt tapasztaljuk meg, a sors akaratát, furcsa fintorát!
A szemünk előtt kanyarog el a Szobra tartó autóbusz! Az általunk ismert indulási időhöz képest közel fél órával hamarább. Nem marad más, mint beülni az itt található „vendégmarasztalóba” – és egy jót beszélgetni az indulásig.
A túratáv 17 km, szintemelkedése 530 m, köszönet a szervezőknek, túravezetőnek!
Szentendre, 2020. 03. 03. – ckl –

Book your break