Eseménynaptár

Események betöltése

« Vissza az eseménynaptárhoz

  • Ez egy korábbi esemény.

112 éves a Börzsönyben a sísport – Emléktúra lesiklással

A Magyar Turista Egyesület Börzsöny- és Sí Osztálya 2022. febr. 20-ra nyílt túrára hívja a síző vagy a gyalogos turistákat. 20-án fél 1 és 1 óra között a csóványosi kilátónál Jeszenszky Géza megemlékezik a börzsönyi sísport múltjáról, az emlék-lesiklásra pedig 1 órától  kerül sor. A színhely különféle megközelítési lehetőségeiről február elején adunk ki közleményt.

Remélhetőleg idén is, mint az előző években, havon emlékezhetünk meg arról, hogy 1910. február 20-án a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület lesikló síversenyt rendezett a Csóványosról a Nyír-rétre. A Nemzeti Sport, 1910. febr. 26-i számában megjelent beszámolóban az is szerepel, hogy 52 résztvevő volt, és a 2,5 km hosszú, 180 m színtkülönbségű távot a győztes Kaczander Ernő (BETE) a szakadó hóesésben 9 perc 17 mp alatt tette meg. „Mint igen érdekes és jellemző eredményt említhetjük fel, hogy a versenyen a norvég stílus és technika győzött a lilienfeldi iskola felett, sőt az első négy versenyző mindegyike két bottal futott át a célon.”
A Magyar Turista Egyesület Egyetemi Osztálya 1908-ban jelentette, hogy tagjai hétköznapokon a Normafa környékén, a Hármashatárhegyen és a Nagy-Szénáson gyakorlatoznak, vasárnaponként pedig túra-kiránduláson járták be a pilisi és börzsönyi hegyeket. Karácsonykor az osztály három új sí-kirándulást rendezett, úgymint Dobogókőre, Csóványosra és a Magas-Tátrába. Megtartani készült az egyesület a múlt évben is rendezett házi versenyét és országos túraversenyét, melynek színhelye valószínűleg a Börzsöny-hegység lesz. Báró Falkenhausen 1900-ban a Nyír-rét fölött, 750 m magasságban, döntően fából, varázslatos kis kastélyt építtetett. 1906-ban ez barátja, br. Sváb Sándor és felesége, Herzog Edit tulajdonába ment át. Környékén és az Alsó- és Felső Hinta-réten telente barátaikkal az új sportágnak, a sízésnek hódoltak. A 939 méter magas Csóványosra fölkapaszkodva pompás volt a lesiklás a kastélyhoz, ahol a diósjenői nagyobb kastélyból fölhozott ételek és italok várták a sportkedvelő barátokat. Itt került megrendezésre az egyik első országos lesiklóverseny a Csóványos és a Nyír-rét között, amire most emlékezni fogunk. .

(Részlet Jeszenszky Géza – Neidenbach Ákos: Lehet-e sízni a Kárpátok alatt? című könyvéből)

Book your break