Eseménynaptár

Események betöltése

« Vissza az eseménynaptárhoz

  • Ez egy korábbi esemény.

Idényzáró sí-hétvége Nagyhideghegyen

Az MTE Börzsöny- és Sí Osztálya ídényzáró sí-hétvégét rendez Nagyhideghegyen,

  1. február 26-27-én

Az 1980-as közepéig a Magyar Természetbarát Szövetség Sítúra Bizottsága (élén a kitűnő Szebényi Gézával) minden első márciusi vasárnapon egy síversenyt rendezett, szigorúan amatőrök számára. A hideghegyi ház háború utáni újjáépítését szervező, az UTTE sí-szakosztályát vezető Tolnai Józsefről volt elnevezve, emléktáblája a turistaház falán – ha megvan. Százas létszámú versenyzőgárdák vettek ezeken részt, sok gyermek. Ezekre az időkre emlékezünk február 26-27-i hétvégén, arra számítva, hogy addigra újra szép hó lesz az Északi Középhegységben. (Az előző vasárnap lesz a csóványosi 112. évi emléktúra- és lesiklás.)

A programban pályasízés mellett kezdők számára síoktatás is lesz, továbbá vezetett sítúra a környező síutakon, a hóviszony függvényében. Többévi szünet után jelenleg három működőképessé tett sífelvonó várja nemcsak a havat, de a működtetőket is. E hétvégén ezeket próbajáratként be fogjuk indítani szombaton és vasárnap is, nem a nagyközönség, csak a túra résztvevői számára. Ha meg tudjuk oldani, fölszállítási lehetőség is lesz a Királyrét fölötti autóparkolótól legalább a Tax fölötti kaszálóig, innen már csak 50 méter szintkülönbség a déli sífelvonó völgyállomása.

Abban  az esetben, ha a hóviszonyok rosszak, túra a vulkáni kaldera peremén a Nagy-Inócra, illetve a Magosfára, a Csóványos környékén biztosan lesz még hó is.

A hideghegyi turistaházban (http://nagyhideghegy.hu) az MTE igazolt tagjai részére 26-a éjszakára a szállás félpanzióval 6500 Ft / fő, +1 ágyas szobákban, ill. 6 ágyas fürdőszobás apartmentban. (A hegyi menedékház komfortban erősen elmarad az MTE dobogókői házától, de ide nem is vezet aszfaltút.) A vacsora gulyásleves és fánk, a reggeli kontinentális.

Amennyiben a hóhelyzet nem tenné lehetővé

Jelentkezés a csovanyos9@gmail.com címen,  lehetőleg jan. 23-ig. Jó lenne a házat minél jobban megtölteni. Nem-tagok is jelentkezhetnek, ha marad számukra hely.

Hogy 16 éve még milyen síélet volt Hideghegyen, arról így számoltam be:

https://sielok.hu/rovat/elmenybeszamolo/cikk/nagyhideghegy-2006/

Síző múltam egyik dokumentuma pedig

https://sielok.hu/rovat/simania/cikk/jeszenszky-geza-nagykovet/

Szép, havas hétvégében bízva

Jeszenszky Géza

Book your break