„Csak a természet gazdagsága végtelen, csak ő képzi a nagy művészt.”
(Johann Wolfgang von Goethe)
Magyarország egyik legérdekesebb tanösvénye a Tata melletti Fényes karsztforrás-csoportjánál kialakított, egyedülálló, fából épült sétány, mely végigkalauzol a tiszta vizű források felett, a láperdő égerfái közt. Hazánk páratlan természeti jelenségét testközelből, játékos módon fedezhetjük fel a gyerekbarát, látvá–nyos hidakon, pallókon, járdákon.
Kerékpártúránk erre a természeti szépségekben gazdag területre vezet, megtoldva és kiegészítve Komárom és Tata városok között megtekinthető egyéb nevezetességek felkeresésével. Túránk napjára, szeptember 14.-ére viszonylag kellemes kora őszi időt ígért az előrejelzés – ezt kihasználva, 12 fővel vágtunk neki a kitűzött útvonalnak.
Komárom vasúti állomáson lekászálódtunk a vonatról – ma már könnyű ez a lekászálódás, hiszen új típusú, alacsonypadlós szerelvények közlekednek ezen a vonalon is. Nem jutunk messzire, amikor csörömpölve lehullik az egyik kerékpár lánca – a legrosszabb, ami egy kerékpárral történhet: láncszakadás. Ha defekt, vagy esetleg valami lazulás támad a járgányon, az könnyen javítható – de mit lehet ilyenkor tenni? A legegyszerűbb – nincs messze még az állomás – elköszönni a csapattól, és visszafordulni. De ben–nünket nem ilyen „fából faragtak”! Rögtön van köztünk, aki igyekszik „nyelvet” fogni és érdeklődni, hogy szombat délelőtt a közelben hol található nyitva lévő kerékpárszerviz?
És láss csodát! Alig néhány száz méterre meg is találjuk talán Komárom egyetlen nyitva tartó szervizét, ahol készségesen áll rendelkezésünkre a kerékpár machinátor. Mintegy fél óra után már folytatjuk is utunkat – elhaladunk a látványos Rüdiger-tó mellett: hatalmas szomorúfűzek a kis szigeten, majdnem a vízig lógó, csüngő hosszú zöldessárga vesszőivel. Aztán irány Naszály települése, – majd Tata felé vesszük az irányt.
Néhány kilométer kerekezés után, az út szélén, egy számunkra eddig ismeretlen pusztanevet viselő iránytábla: Billegpuszta. Letérünk a kőszórásos útra, annak ellenére, hogy egy másik figyelmeztető tábla sze–rint „magánterület”. Mintegy két kilométerre a főúttól, Billegpusztán áll az egykor Esterházyak tulajdonát képező Balogh-Esterházy, közbeszédben Esterházy-kúria vagy billegi kastély, a kulturális örökségvédelem alatt álló több, mint 270 éves, késő barokk épületegyüttes. Visszafogottan közelítjük meg az impozáns épüle–tet – vajon fogadnak, vagy kitessékelnek bennünket? Nem várt lelkesedéssel fogad a kastély tulajdonosának felesége – és örömmel nyugtázza, hogy mi vagyunk az első látogatók, akik bejönnek megnézni a kastélyt,amióta kitették az iránytáblát. Mire a hölggyel a nagykapun besétálunk, addigra az árkádok alatt besurranócsapat többi tagja már a kastély előtt hallgatja a tulajdonos ismertetőjét a kastély történetéről.
A kastélyt a tatai Esterházy-kastélyhoz hasonlóan valószínűleg fellenthali Fellner Jakab tervezte. Az épületeket galánthai Balogh Ferenc, az Esterházy-család régense építtette 1745-1749 között. Balogh Ferenc halálát követően 1765-től egészen az 1946-os államosításig, Esterházy tulajdonban volt. 1946-ot követően a terület a Komáromi Állami Gazdaság kezelésébe került, itt volt a gazdaság billegpusztai üzemegysége. 1986 körül a gazdaság elköltözött a területről, és a kastély elhagyatottá vált. Az 1991-től kezdődő privatizációt követően hat tulajdonosa volt, de az épületegyüttes állapota tovább romlott. Az ingatlan 2006-ban került mostani tulajdonosához, majd 2008-ban megkezdődtek a felújítási munkálatok. Az azóta eltelt időszakban a kastély és melléképületeinek renoválása mellett a szintén a puszta területén található, a megsemmisülés határán lévő magtárépület megmentése is megtörtént.
A felújított kastély impozáns bálterme 80-150 fős rendezvények, esküvők ideális helyszíne, ott jár-tunkkor éppen egy esküvőre készülődtek – a földszinti nagyteremben pazar a berendezés, még pazarabb az asztalon kirakott étkészlet. Az emeleten kétágyassá kialakított szobák várják a vendégeket. Az 1500 négyzet–méteres, belső udvarral rendelkező épületegyütteshez 8,5 hektáros birtok tartozik, mely természetes díszletet biztosít ünnepi események megtartásához és a szabadtéri fotózáshoz egyaránt.
– A kúriát anno nagyjából négy év alatt húzták fel, mi pedig immáron tíz éve nagy gonddal igyek–szünk teljesen helyreállítani – mondja az ingatlan tulajdonosa, Maszlavér Imre. Miután egy műemlék–együttesről van szó, csak a szükséges dokumentumok és hatósági engedélyek beszerzése is egy esztendőt vett igénybe. A felújítás megkezdésekor a kastélynak már se ablakai, se ajtajai nem voltak. A tető és födém–szerkezet jó része is lepusztult. A falak vizesedtek, mállott mindenhol a vakolat. Különösen igaz ez az U-alakú épület egyik szárnyára, amely – nyugodtan fogalmazhatunk úgy – életveszélyes állapotban volt már.
Mire mindent végigjárunk, elszalad az idő, a park és a magtárépület bejárására már nem futja. Elköszönünk, és elindulunk Naszály település felé Vajon honnan ered a település neve, mi az összefüggés a település és a Vác fölötti hegység elnevezése között?
A XIII. század végén először Keurus, majd Nostan alakban jelent meg az oklevelekben a település. Nasal néven csak 1626-ban említette először írott forrás. A település kevés építészeti értékei közé tartozik a zárt parkban, kis tavacska mellett álló, műemlék jellegű vízimalom épülete és a malomudvar téglahídja. Már 1694-ből vannak arra vonatkozó adatok, hogy a településen található vízimalom, amit az Esterházy-család átépíttetett a XVIII. század második felében. Maga Napóleon is itt őröltette a gabonát hadserege számára. Az épület jelenleg panzióként, szabadidős centrumként működik. A műemlék jellegű malomudvarban a téglahi–dat és a vízimalmot szeretnénk megnézni, amelyet az 1959-ben forgatott Szegény gazdagok című filmben többször láthattunk. De sajnos, csak kapun kívülről és távolról nézhetjük a malom impozáns, felújított épületét, valamint a közelében alig látható boltíves téglahídját. Így aztán némi hiányérzettel ugyan, de vidá–man tovább kerekezünk a halastavak irányába.
Az 1700-as évek közepén a birtokos Eszterházy család megbízásából Mikoviny Sámuel tervei alapján a terület mocsarait lecsapolták, így egy sajátos, szántókból, legelőkből, rétekből álló mozaikos terü–letet alakítottak ki, amelyet át- meg átszőttek a mesterséges árkok, csatornák. Ezen a területen létesítették azután 1962-től az első négy síkvidéki, körtöltéses halastavat, melyet a rendszerváltás idején, 1989-1990-ben újabb kilencnek a kialakítása követett. A halastó–rendszer most a maga 370 hektárjával Észak-Dunántúl legnagyobb kiterjedésű ilyen létesítménye. A tavakat elsődlegesen haltenyésztés céljára alakították ki, de a Natura 2000-es területekre vonatkozó szabályok betartásával egyéb hasznosítása is van. Több halastó között-mellett kerekezünk el, természetesen a fából épült madármegfigyelő kilátót sem hagyjuk ki. A vízen százával a fehér – öregebb – és a szürkés-pelyhes, idei költésű bütykös hattyú. Az egykor főúri dísztavakon tenyészettbütykös hattyú ma már számtalan természetes és mesterséges vízfelületen megtelepedett. Tápláléka vízinö–vények részeiből és magvaiból, rovarokból, férgekből, kagylókból, apró kétéltűekből és halakból áll. Hosszú nyakával a tófenékről is képes felszedni a táplálékot. Nem csak táplálkozásával konkurense védett őshonos vízimadarainknak, de agresszív viselkedésével el is veri azokat költőhelyükről. Halastavakon a pontyoknak szánt kukorica egy része is hattyúbegybe kerül.
A tavaktól már nincs messze a Fényes Tanösvény, az Által-ér mellett épített kerékpárúton haladunk, majd Tata határában egy éles jobb kanyarral rátérünk a tanösvény bejáratához. Ez Tata város legmélyebb része, 120 m a tengerszint felett. Megváltjuk a belépőket, és irány a meleg vizű fürdőtó: a Grófi-tó! Tatán a 2-3 millió évvel ezelőtti dunántúli vulkánkitörések törésvonalai mentén 16-22°C források fakadnak. Ezeket az 1800-as évek végén Budapest vízellátására akarták használni, majd az elképzelést elvetették, mert a víz Budapestig csak 17-18°C-ra hűlt volna le. A Fényes-fürdő területén található természetes forrástavat már azEsterházy grófné is fürdésre használta, innen ered az elnevezése. A Grófi-tóban több forráscsoport tör fel, melyek hőmérséklete 20-22°C-os, a vízhozam 15 000 köbméter naponta. A bátrabbak meg is fürödtek, a többiek viszont megelégedtek a büfé különböző forrásaival.
A fürdő-tótól átkerekezünk a látogatóközpont előtti kerékpártárolóhoz, innen gyalogosan, a tájban gyönyörködve indulunk a tanösvény bejárására. Az egyébként bezárt látogatóközpont előtt egy 14 méter magas, fából ácsolt torony jelzi, hogy a mélyben húzódó karsztvíz, ha szabadon törhetne föl, ilyen magas–ságba szökne. Ez a karsztvíz azonban az „okosan” végrehajtott eocén-program következtében az 1970-es években eltűnt. A bányaművelések megszűntével aztán a víz fokozatosan visszavette, ami az övé – néhány évtized alatt létrehozva e mostani mesevilágot.
Közvetlenül az épület mögött kezdődik az 1350 méter hosszan kanyargó, a láp fölé, cölöpökre épített, látványos ösvény. Az állomásokon információs táblák segítenek megismerni a forrásvidékre jellemző élővilágot, a különböző tavakat, forrásokat, természeti jelenségeket. Először a Sarki-forrás nevű tó mellett megyünk el, utána az ösvény kétfelé ágazik. Balra tartunk, hogy majd a másik ágon térjünk vissza. A Nagy-Égeresben a nyílt vízfelületű lápból kikandikáló fatörzsek, a víz felszínén visszatükröződő égerfák elképesz–tően varázslatossá teszik az egyedülálló tájat. Minden évszak tartogat valami gyönyörűséget, különösen szép a láp ősszel, mikor vékony, színes avarréteg rakódik a kristálytiszta vízre. Télen se számítsunk befagyott tóra, hisz a karsztforrások hőfoka 20-22°C az év minden szakában. A tó fölé magasodó kilátóból vízi–madarakat, napozó teknősöket láthatunk. A gyerekek nagy kedvence a hosszúkás, tündérrózsákkal bené–pesített tavon kézi erővel működtethető „komp”. Ezen tudjuk magunkat kézi erővel egyik partról a másikra áthúzni, aztán egy izgalmas, lábunk alatt beringó függőhídon juthatunk tovább.
A Kis-Égeres és a Védett-forrástó között folytatódik a tanösvény, hogy kibukkanjon a strand kerítése mellett – innen jobbra fordulva pár perc alatt visszatérhetünk a látogatóközponthoz, a kerékpárokhoz. Rend–kívüli látvány, gyönyörű a természet. Nem véletlen, hogy a Ramsari Egyezmény szerint nagyon, sőt fokozot–tan védett természeti terület, ritka növények és állatok élőhelye. Az egész nagyon izgalmas, és egyben kissé félelmetes is. Egykor sosem merészkedtek be a láperdő mélyére, így nem is tudhatták, hogy meleg források törnek fel. A források feltörése most is látható, egyik zsákutcába torkolló járófelület végén padot is találunk, és elmélázhatunk, nézegethetjük a tavat, hogy bugyborékol a föltörő víz több helyütt is. Nagyon érdekes. A feltörő víz szénsavas bugyborékolását is lehet hallani. A Fényes nevet arról kapta, ahogy a mederben lévő kvarchomok a víz feltörésekor a buborékkal felkeveredik, és csillogó-villogóan ülepszik le ismét.
Ha végigjárod a tanösvényt, nem csupán a Fényes-források különleges növény- és állatvilágából kaphatsz ízelítőt, hanem történelmi vonatkozásokról, legendákról, a víz energiájáról és a régi tatai fürdő-életről. De megismerheted a mai természetvédelmi törekvéseket, és a globális klímaváltozás miatt szükséges tennivalókat. A Fényes-források három évtizednyi „csipkerózsika” álom után megmutatták, hogy ami történt, és ha az ember valóban felelősen cselekszik, akkor a természet csodálatos módon képes begyógyítani még ekkora sebeket is.
– ckl –
„HÓD” Honismereti Túraegylet, MTE Szentendrei Osztály
