Tippek-tanácsok kezdőknek

A „turista” szó eredetét a francia tour szóból vette, jelentése annyi, mint körutat tevő. A szó mostanság egyfajta jelentésváltozáson megy át, az idegenforgalom sajátította ki, hozzácsapva a „turisztika” szót is. Helyette a hosszabb „természetjáró” került használatba – ami nem mindig fedi a valóságot. Hiszen nem csak „járni” lehet a természetben, lehet például kerékpározni, lehet vízitúrázni, vagy éppen sziklát-hegyet mászni, barlangba bújni.

A szót eredeti értelmében használva, turista jószerével bárkiből lehet. Lehet, hogy már kisgyermekként szülei szoktatták rá, vagy diákként kedveltette meg vele tanára. De lehet, hogy a monoton hétköznapokat kipihenni már kevés a tévé előtti süppedő fotel, esetleg házigyógyászunk is ajánlott némi mozgást – vagy egyszer csak valamiért engedünk a génjeinkben lappangó természet iránti vonzódásunknak. Elkezdeni soha se késő – a láb mindig kéznél van! Hogy sport-e, szabadidős tevékenység-e, hobbi-e? Mindegy, minek hívják. Minket testileg-lelkileg felüdít, egészségünknek jót tesz, alaposan megismerjük a bejárt vidékeket, számtalan rejtett szépséggel gyarapodunk, s néhány órára feledhetjük az élet hétköznapi bosszúságait. És szabadok lehetünk: arra megyünk, amerre akarunk, azt nézzük meg, amit akarunk, akkor pihenünk, amikor akarunk.

Mire van szüksége egy turistának? A kezdeti elhatározás után szinte semmire – később aztán elég sok mindenre. Hogy ez ellentmondás? Csak az első pillanatban tűnik úgy. Hiszen ahhoz, hogy egy szép tavaszi napon sétáljunk egy-két órát teszem azt, a Budát ölelő hegyek valamelyik jelzett útján, elég egy kényelmes ruha, zsebünkben egy palack vízzel. Ám ha havas-fagyos téli napon indulunk majd hosszú túrára – bizony megtelik a hátizsák evvel-avval. De az még odébb van…

Ha már egyedül, vagy a szűk családdal bejártunk néhány utat, és úgy érezzük, hogy „működik” a dolog, keressünk egy hasonszőrű társaságot. Szerencsések vagyunk, ha ismeretségi körünkben fordulhatunk valakihez, de a netről is tájékozódhatunk. Sokféle kiránduló-túrázó csapat járja az erdőket kisgyerekesektől a bőven nyugdíjasokig, egy-két próbálkozás után biztos megtaláljuk a nekünk tetsző társulatot. Higgyük el, hogy egy rutinos társaságtól rengeteget tanulhatunk, és megspórolhatunk némi tanulópénzt – a szó átvitt és konkrét értelmében egyaránt.

Mert hát igen, a túrázáshoz is szükségeltetik némi aprópénz: kell alkalmatos ruházat, kell valami, amibe pakolhatunk, kell, amit bepakolhatunk, kell néhány használati tárgy, kiegészítő darab. Ezek beszerzéséhez szeretnénk először, hazai viszonyainkat szem előtt tartva, néhány praktikus tanáccsal szolgálni.

Mindenek előtt: hol vásároljunk?

Ma már nálunk is több olyan üzlet(hálózat) található, amelyek kifejezetten a minket érdeklő cikkeket kínálják, mint pl. a Mountex, a Nomád Sport, a Tengerszem. Eladóik többnyire maguk is túráznak, így a kínált portékát jól ismerik. Figyelmesek, készségesen adnak megfogadni érdemes tanácsokat, segítenek kiválasztani a megfelelő darabot. Az árukészlet jó minőségű, márkás gyártóktól származik, náluk biztos nem szaladunk bele „egyszer használatos” valamibe. De tudomásul kell venni, hogy a minőségnek, egy-egy márka logójának, no meg a szakértelemnek ára van. Kicsit szerényebb igényekkel közelítve, teljesen elfogadható az ár/érték arány a Decathlonban, ahol főleg a mindent gyorsan kinövő gyereknépnek érdemes vásárolni.

Másik, jól is működhető beszerzési forrásként a különböző katonai üzleteket, military shopokat kereshetjük fel. Bármely ország a hadserege számára igyekszik jó minőségű felszerelést, ruházatot, praktikus kiegészítőket gyártatni, mindezt földön maradó árakkal. Ezekben az üzletekben sokszor találhatunk valamelyik seregből leselejtezett, de nem használt darabokat is. Ha nem ragaszkodunk a legutolsó divathoz, vagy egy ismert csúcsmárka címkéjéhez, jelentősen kímélhetjük pénztárcánkat.

Harmadik „üzlettípus” a világhálón megtalálható számtalan webáruház. Ma már akár napokig böngészhetjük kínálatukat, s itthon is egyre több van belőlük. Az egyes cikkek fotója, leírása, különösen, ha ismert a márkája, általában elég támpontot ad a megvásárolhatóságot illetően, az üzlet megbízható volta is könnyen ellenőrizhető. Itthon többnyire lehetőség van a személyes átvételre, de ha tőlünk nyugatabbra lévő helyről vásároltunk, a szállítást futárra, és ne a postára bízzuk. A szokásos szezonvégi kiárusítások a neten is megjelennek, ha szemfülesek vagyunk, jó vételeket csinálhatunk.

Lehetőleg kerüljük viszont a különböző nagyáruházak, raktárak, piacok polcait, még akkor is, ha nagyon barátinak tűnik az esetleg mutatós csomagoláson lévő ár. Higgyük és fogadjuk el, hogy az olcsó hús és a híg lé közti összefüggés itt is igaz!

Nos, akkor a hol? után most már jöjjön a mit!

A turista felszerelésének alapvető darabja a lábbeli, hagyományosan a bakancs. Fontos voltát, különösen, ha egy-két hegyi túrával is kacérkodunk, aligha kell bizonygatni. Ez az a tárgy, aminek megvásárlásánál lehetőleg ne takarékoskodjunk. Mit várunk el egy jó bakancstól? Legyen strapabíró, ám ne legyen nehéz. Legyen kellően merev és szoros, de ne bántsa a lábat. Hegynek fel ne a sarkunkat, hegynek le ne a lábujjainkat nyomja. Szára fogja, védje a bokát egy éles sziklaperemtől vagy egy ficamtól, de ne dörzsölje fel. Ne izzadjon benne a láb, de át se ázzon. Talpa legyen vastag, erős, de engedje a kényelmes lépteket, és természetesen nedves-sáros helyen se csúszkáljunk benne.

Tessék? Hogy ez csupa ellentmondás? Igen, tagadhatatlanul. De a jó bakancs titka pont az, hogy a lehető legkisebb kompromisszum árán ezeknek az alapvetően eltérő kívánalmaknak képes megfelelni. Ehhez persze szükséges a gyártó komoly tapasztalata, a folyamatos fejlesztés, az innováció, a legalkalmasabb és legjobb minőségű anyagok használata. Mindezekhez igényes, és sokszor az élőmunkát sem nélkülöző gyártási technológia járul.

Milyen is hát a jó bakancs?

Alapvetően erős bőrből készül, bélése is tiszta bőr, a fűző alatt békanyelve van, ami nem engedi be a vizet. Kevés rajta a varrás, mert a cérna gyengébb a bőrnél, a varrás lyukainál meg beszivároghat a víz. A fűzőfülek/kampók elhelyezése biztosítja, hogy a bakancs szorosan tartsa lábunkat, de ne törje vagy nyomja. (A lazán befűzött lábbeli a vízhólyagok szülőanyja!) A talp és a felsőrész találkozásánál erős, vulkanizált gumicsík védi a lábat és kizárja a vizet. Mind emellett kialakítása folytán szellőzik, talpának szerkezete rugalmasan tompítja lépteinket, a talajjal érintkező része pedig az ún. Vibram-talp. (A márka Vitale Bramani olasz hegymászó nevéből származik, aki a harmincas évek végén gyártotta az első ilyen talpakat. Ezekből a gumialapú keverékekből mára vagy százfélét használnak a különböző rendeltetésű, csúcsminőségű cipőkön.) Nagy kopásállósága mellett, anyagában és bütykös felülete révén mindenhol jól tapad.

Kell egy jó bakancs

Beszerzésére szánjunk megfelelő időt. Egy vastagabb zoknival (amilyennel majd hordani kívánjuk) a zsebünkben sétáljunk el a kiszemelt üzletbe, ahol az eladó – megismervén elképzeléseinket – elénk rak néhány párat a választékból. Ami a kiválasztott méretét illeti, az biztos nagyobb lesz a színházi cipőnkénél. De gondoljunk bele: vastagabb zoknival viseljük, sokszor 10-12 órát lesz rajtunk, ezalatt óhatatlanul belemelegszik, sőt kissé belepüffed a lábunk. Sétáljunk a szorosan befűzött bakancsban fél-háromnegyed órát az üzletben, bonuszként mindenféle, eddigelé ismeretlen túra-ketyerével összebarátkozhatunk. Csak akkor vigyük haza a kiválasztottat, ha megfelelőnek éreztük. De nehogy elinduljunk benne holnap a Pilis valamelyik kőgörgeteges útjára! Vegyük fel otthon egy nagyon kicsit nyirkos zoknira, s legalább 5-6 órán át legyen rajtunk. Üljünk-álljunk, járkáljunk, néha guggoljunk le benne – s ha semmi ellenérzés, már terepen is bejáratható az újszülött. Ha viszont valami nem gömbölyű, nyugodtan vigyük vissza az üzletbe, a csak szobában viselt lábbelit gond nélkül cserélik másikra. (A terepen viseltet már nem.)

A jól megválasztott bakancs hazai viszonyaink között 10-12 évig simán kiszolgál bennünket, amibe néhány Magas-Tátra vagy Erdély bércein való túra is belefér. Persze, megfelelő ápolásra szükség van. A nyári port inkább esztétikai megfontolásból keféljük le. Ha „rendesen” felázott utakon jártunk, első körben kaparjuk le a bakancsról a néhány kiló ragaszkodó sarat, vegyük ki a fűzőket, s alaposan mossuk le. Tömjük ki újságpapírral, s egy-két napi száradás után kenjük át ápolószerrel. Ebből a gyártó által ajánlottat vegyük, hisz ők tudják, hogy a felhasznált bőrt milyen eljárással cserzették, s ahhoz melyik a legjobb ápolószer. A kellően gondozott bakancs sok esztendő alatt elkopott Vibram-talpát a gyár megfelelő technológiával tudja cserélni – így jóval olcsóbban ismét teljes értékű lábbelink van.

Trekking cipők, közép- és félmagashegyi túrákhoz

Ha elkerüljük a durván sziklás utakat, nagyon jó viseletnek bizonyulnak az utóbbi időkben kifejlesztett trekking-cipők.

A bakancsnál jóval könnyebbek, anyaguk vékonyabb bőr, vagy bőr és gyöngyvászon kombinációja. Előbbi a lábbeli szerkezetét adja, az utóbbi a jó szellőzést és a könnyű súlyt. Talpszerkezetük ezeknek is rugalmas, többrétegű, így kényelmes, gördülékeny járás esik bennük, ugyanakkor kímélik ízületeinket. Lehetnek félcipők, de készítenek boka fölé érőket is. Különösen nyári melegben a bakancsnál jóval komfortosabb a viselésük. (Nem véletlen, hogy a rendszeresen 50-100 km-t gyalogló teljesítménytúrázók körében is egyre népszerűbbek.) Élettartamuk viszont elmarad a bakancsétól, és persze nem négy évszakos darabok.

Nyári melegben igazán kellemes, jól szellőző viselet a túraszandál – de csak városi környezetben. Erdei utakon átlag tízméterenként jut bele kavics, ágdarab, amik kipiszkálása folyamatos szórakozást ad gazdájának. Ha pedig ne adj’ Isten egy pántja elhagyja a talprészt, biztos emlékezetes marad a túra.

Természetes anyag, vagy szintetikus szál?

Mielőtt a túrázáshoz alkalmas ruházat rejtelmeibe bonyolódnánk, ismerkedjünk meg röviden a gyártásukhoz ma leginkább használatos alapanyagokkal.

Az egyik legrégebben ismert, környezetünkben sokféleképp megjelenő anyag a pamut. Nem más, mint a trópusi-szubtrópusi égövön termesztett gyapot növénynek a termése. A gyapotmag, érésének vége felé, héjának egyes sejtjeit megnyújtja, amikből nagyméretű, könnyű és laza csomók képződnek. A természet általi rendeltetésük: a magház szétesése után a szél segítse a magvak tovaterjedését. Nos – ezeket a röptető-fonadékokat használják fel. A csavarodott szálú, néhány cm-es szálakból a feldolgozás során válik szövésre alkalmas fonál. A kiválóan színezhető vagy fehéríthető pamut elsősorban fehérneműek, ingek, trikók anyaga. Viselése kellemes érzetű, elektrosztatikus feltöltődésre nem hajlamos, jó nedvszívó, és jól tisztítható.

A gyapjú ugyancsak évezredek óta áll az emberiség szolgálatában. Az anyatermészet az állatok időjárás elleni védelmére fejlesztette ki. A szőrtől az különbözteti meg, és teszi értékessé, hogy belseje üreges, így a benne lévő levegőtől rendkívül rossz hővezető. Legismertebb „termelője” a régóta háziasított juh, de ilyet nyírnak pl. a tevéről vagy nyírhatnának a gyapjas jakról. Az alpaka egy Dél-Amerikában honos lámaféle keresett gyapja, a legdrágább gyapjúféle pedig az angóra, egy e célra kitenyésztett házinyúl-fajtáról nyírják. A gyapjúszál vastagsága 60 mikronig terjed, hossza a 40 cm-t is elérheti. Minél finomabb, vékonyabb, annál értékesebb. A gyapjúszál hullámos, felülete pikkelyes. Előbbi tulajdonsága adja kellemes, lágy tapintását, utóbbi a fonál készítését segíti, a kész anyag pedig rugalmas lesz. A gyapjú legfőbb értéke, hogy nedvesen is megtartja hőszigetelő képességét – egy vizes gyapjúzokniban, egy átázott pulóverben is jobb a hőháztartásunk. Érdekes, hogy még 30-40 % nedvességtartalom mellett is száraz tapintású. Egy sűrűbb szövésű pulóver kisebb esőben nem ázik át, szélállósága viszont nem túl jó. (És nem is molyálló!) Mi, túrázók, elsősorban zokni és fehérnemű formájában használjuk, esetleg pulcsiként. Elődeink egykor elmaradhatatlan lóden-pelerinjét mára felváltották a szintetikus anyagú kabátok.

A mesterségesen előállított ruhaanyagok közül elsőnek a polárt említjük. Lényegében poliészter mikroszálakból készített textília. Mára rengeteg változata jött létre, minőségük is rendkívül eltérő. Többé-kevésbé átengedik az izzadtságot, a különböző kivitelűek lehetnek esőállók, szélállóak. Köztes, vagy nem extrém körülmények közé felsőruházat is készül belőlük. Összehajtogatva, könnyű súlyuk folytán hátizsákunkat sem terhelik.

Nemigen van még egy olyan anyag, amelyik annyira forradalmasította volna a ruházat, különösen az outdoor-ruházat gyártását, mint a GORE-TEX. Az amerikai Gore-házaspár fedezte fel a közkeletűen teflonként ismert molekulát, ami villámgyors ipari karriert futott be. Alig tíz év múlva, 1969-ben a fiuk véletlenül jött rá, hogy a molekula, megfelelő gyártási eljárással, egy vékony, de erős, lyukacsos membránná alakítható. A GORE-TEX néven szabadalmaztatott anyaggal egy új gyártási technológia is született, számos alkalmazási lehetőséget teremtve. A puha, könnyű, nem gyúlékony, vízálló s ugyanakkor lélegző anyag a hadiipartól a telekommunikációig, a vegyipartól az elektrotechnikáig mindenütt megjelent, de általános ismertségre a ruhaiparban tett szert.

Az emberi test hőháztartásának szerves része a párolgás. Ez nyugalmi állapotban óránként alig néhány ml vízkibocsátást jelent, aktivitásunk fokozódásával emelkedik, megerőltető testmozgásnál akár az egy litert is elérheti. Ennek a mennyiségnek viszont el kell párolognia, hogy a hőelvonás le tudja hűteni felmelegedő testünket. Ruházatunk ezt viszont akadályozza – és itt jön képbe a GORE-TEX.

A gyakorlatban ez a gyártótól származó vékony, de különleges, többrétegű anyag teszi lehetővé a testpára elvezetését, viszont nem engedi átjutni sem az esővizet, sem a szelet. A membránt illeszti aztán össze a ruhát előállító cég a saját szövetével, melynek anyaga már a rendeltetéstől (téli, nyári) is függ. Természetesen egy gore-réteges ruha minőségét, használhatóságát nagyban befolyásolja a gyártó egyéb anyagválasztása és a gyártás technológiája. Napjainkban a GORE-TEX a sapkától a bakancsig mindenütt jelen van.

A használat során a membránhoz jutó szennyeződés eltömíti a mikronyílásokat. Ápolásra, mosásra csak a speciálisan ehhez gyártott szereket használjuk. És még valamit. Ez az anyag számtalan helyen és alkalommal bizonyította különleges képességeit, nem véletlenül terjedt el robbanásszerűen. De: a fizika rá is vonatkozik. Ne várjuk tehát, hogy százszázalékos páratartalom mellett, vagy egész napos esőben is képes legyen szárazra szellőztetni bőrünket

Most, hogy megismertük a napjainkban általánosan használatban lévő alapanyagokat, lássuk, miket is gyártanak ezekből, mikből válogathatunk. A kínálat elképesztő, a divatra is jócskán figyelő árskála ugyancsak széles. Ne a logót és a marketing-szövegeket vegyük meg, hanem a nekünk valóban szükséges, jól használható darabot. Ehhez a választáshoz szeretnénk néhány általános érvényű tippet adni.

Különösen számunkra, túrázókra fokozottan érvényes a réteges öltözet sokszor hangoztatott elve. Hiszen többnyire korán indulunk, s ilyenkor jóval hűvösebb lehet, mint teszem azt dél körül. Meg aztán egy rendesebb emelkedő is lekívánhat egy-két réteget, egy hosszabb pihenőnél meg hamar megérezhetjük a levett hátizsák hűlő helyét. Szóval: rétegesen, ami áll aláöltözetből, középső öltözetből és külső rétegből: a kabátból.

Alsó öltözet

Az alsó- vagy aláöltözettől elvárjuk, hogy viselése kényelmes, komfortos érzést adjon, képes legyen a nedvességet testünkről felszívni és elvezetni, és valamennyire álljon ellen a szagnak. Simuljon a testre, de szoros sehol se legyen, s a ráhúzott következő réteghez ne tapadjon.

Az itt leggyakrabban használt szintetikus anyag a poliészter. Nagyon jól elvezeti a nedvességet, gyorsan szárad, „szagálló” képessége impregnálással fokozható. A kimondottan megerőltető túrákhoz jó választás. Tisztítása könnyű.
A polipropilén erősen nedvességtaszító, pillanatok alatt szárad, de viselése közel sem olyan komfortos, mint az előbbié.

A természetes anyagok terén a gyapjú, különösen a finom merinói, verhetetlen, nagy hidegben pedig az angóra igazi bónusz. Viselése kimondottan kellemes, még forróságban is kissé hűvösen, hidegben viszont melegen tart. Bár nem vezeti el a nedvességet, hanem átveszi, nyirkosan sem válik kellemetlenné. Átizzadtan sem büdös, jellegzetes gyapjúszaga van. Nehezen szárad, mosására, tárolására viszont figyelni kell. Áruk elég magas. Előfordul, hogy néhány gyártó keveri a kétféle alapanyagot, megpróbálván érvényesíteni jó tulajdonságaikat.

A pamut kellemes viselet, jól felszívja a nedvességet, de még jobban magában is tartja. Aláöltözetnek ezért kevésbé alkalmas, de „egy szál trikó” a nyári melegben elég lehet. Egy tartalékot viszont célszerű magunkkal vinni. Ugyancsak a nagy nyári hőségben jó választás lehet egy rövid ujjú ing. Kigombolható, így a trikónál is jobban szellőzik. Anyaga ennek is pamut, de van kevertszálas is.

Középső öltözet, pulóver

A középső öltözet, vagy középső réteg feladata a testünket körülvevő hő megőrzése lehetőleg úgy, hogy közben megfelelően szellőzzön és így a nedvességet elvezesse. Köztudott, hogy a levegő az egyik legjobb hőszigetelő, ezért aztán az itt használt anyagok általában bolyhos felületűek. Nem ritka az sem, hogy ezek a ruhadarabok többször felsőruhává lépnek elő.

Ezért sok olyan típusuk létezik, amelyek anyaga valamilyen membránnal kombinálva, szélálló lesz (Windstopper). Ezek száraz, hideg, szeles időben is jó védelmet adnak, de megtartják szellőzőképességüket is. Anyaguk legtöbbször a ma már számba vehetetlen fajtájú, vastagabb vagy vékonyabb polár. A nem csak nevében polár anyag hőtartó képességét nedvesen is megtartja, bőrünkhöz tapadva (nyak, csuklók) sem irritáló. Tisztán tartása könnyű, gyorsan szárad, a szagokhoz kevésbé „ragaszkodik”.

Itt szólunk a flanel ingekről. Klasszikus szabása, általában feltűnő színű, nagykockás mintázata jellegzetes. Anyaga pamutszövéssel erősített,
gyapjútól bolyhos felületű, különböző vastagságban gyártják. Természetes voltából adódóan, még hűvösebb időben is, felső rétegként is nagyon kellemes viselet. Nagy hátránya, hogy nem esőálló.

Felső ruházat, kabát

Régi, turistáknak is szóló bölcsesség: télen a szalonnát, nyáron a kabátot otthon ne feledd! Akit a szabadban, egy szál ingben, kapott már el egy júniusi jégeső, átélt egy igazi, hirtelen nyári hidegfront-betörést, vagy a kis hegyifaluban az utolsó buszjáratot épp lekésve, csillagokkal volt kénytelen takarózni: az igazolja a mondás magvasságát.

Legkívül viselt ruhadarabunk feladata testünket megvédeni az időjárás viszontagságaitól: hidegtől, csapadéktól, széltől. Elvárás, hogy vizesen se tapadjon ránk, ne akadályozza a szabad mozgásunkat, ám túl bő se legyen, meg nehéz se, hogy ne húzza a vállunkat, s mindeközben tegye lehetővé, hogy izzadtságunk többé-kevésbé szabadon távozhasson. Persze, minden kritériumnak még a legjobb kabát sem tud megfelelni, így már kiválasztásánál el kell dönteni, hogy melyik időjárási hatással szemben adjon leginkább védelmet. A hazai éghajlat alatt testhőmérsékletünk védelmére elegendő a köztes ruházat, inkább a víz- és szélállóságra figyeljünk.

A klasszikus esőkabátok vastagabb nejlonból, vagy gumírozott vászonból készülnek. Ugyan teljesen víz- és szélállóak, csak sajnos – mindkét irányban. Nem engedik ki az izzadtságot sem, így már kicsit intenzívebb mozgásunk során nem az esővízben, hanem a saját levünkben fürdünk, lábszárunkra pedig az esővíz folyik koncentráltan. Nyári záporban, rövidebb átvonuló esőben azért hasznos darab a poncsó. Laza szabása nyújt némi szellőzést, és hátizsákunkat, fényképezőgépünket is védi. Összehajtogatva kis helyet foglal, tavasztól őszig így legyen felszerelésünk darabja.

A víz- és szélálló kabátok kiváló tulajdonságait a GORE-TEX, vagy egyéb fantázianevű, de hasonlóan viselkedő anyag biztosítja. E két tulajdonságot persze a különböző minőségű és árú termékek nem egyformán jelenítik meg. De általában elmondható, hogy segítik testünk hőfokszabályozó mechanizmusát, s viselésük nagyobb komfortérzetet eredményez. Annak függvényében, hogy gyártója a kabátot milyen tevékenységhez ajánlja, anyaga, kialakítása nagyon sokféle. Vásárlás előtt viszont, végig gondolva, hogy mikor, hol és mennyit fogjuk viselni, választani nekünk kell.

A „3 in1” kabátok kialakítása többfunkciós. Külső rétegük szél- és vízálló, alatta egy kivehető, meleg polárbélés. Természetesen mindkét rész páraátengedő. Külseje vékony, nem hőszigetelő, így szél- vagy esődzsekinek használható, összehajtogatva kis helyet foglal, könnyű. A bélés száraz, hűvös időben alkalmas viselet. Készülhetnek levehető ujjakkal is, így mellénnyé alakíthatók.

A fix bélésű kabátok átlagos téli viseletre szolgálnak. Lélegző anyaguk természetesen víz- és szélálló. Jó, ha van kapucnijuk, ami vagy levehető, vagy a gallérba rejthető (ezek nem béleltek). Ujjukban, esetleg deréktájon is szélvédőjük van, alul és deréktájon összehúzhatóak. Az igényesebb kivitelűeknél a két nagy zsebet is meleg bélésanyagból készítik, varrataik impregnáltak, cipzárjaik is vízmentesek.
A softshell kategóriába tartozó ruhadarabok mintegy átmenetet képeznek a köztes réteg és a kabát között. Utóbbinál kevésbé vízállóak, de sokkal jobban szellőznek, könnyebbek, viselésük komfortosabb. Leszámítva a szélsőséges időjárási helyzeteket, igazi „mindenes” kabátok.
A pehelykabát feladata, hogy a testmeleget extrém hidegben is képes legyen megőrizni. A héj alatti két szövet közé terítik a természetes vagy szintetikus pelyhet, és varratokkal: steppeléssel akadályozzák meg, hogy a pehely a kabát aljába gyűljön. Ezeket a ruhadarabokat kimondottan magashegyi felhasználásra ajánlják.

És most, hogy már sikerült tetőtől-talpig kiválóan felruházkodni, remélhetően nem fogsz ázni-fázni, túlságosan izzadni sem, indulhatsz a túrára. Csak előtte még gyorsan rámold be a szendvicseket, az innivalót, az esőköpenyt, térképet, bicskát, tartalékpólót meg egyebeket. Nos, ekkor kap szerepet legfontosabb felszerelési tárgyaid egyike, a

hátizsák.

Karrierjét a katonaságnál kezdte, turistáskodó eleink is onnan vették át. Persze, az egykori K. u. K. infanteriszt bakájának „bornyújától” a piacvezető (?) cég által a 11 állítható hevederrel, 21 csattal, 31 rekesszel-zsebbel, 41 komfortzóna-ponttal és 8 oldal marketing-szöveggel kínált hátizsákig hosszú volt a fejlődés útja. De az elv: a két váll-hevederrel hordható „zsák” ugyanaz. Sokáig az úgynevezett amerikai típus járta: a téglalap alakú fenékhez, meg egymáshoz varrták az elő- és hátrészt a két oldallappal. Felső szélébe ponyvakarikákat rögzítettek, ebbe fűzték a behúzózsinórt, két vagy három zsebet raktak rá, ezeket, meg a szájrészt szíjjal lecsatolható pakli takarta. Aztán, valamikor az ötvenes évek elején, egy finn cserkészfiú, bizonyos Ake Nordin kényelmetlennek találta a kissé idomtalan, tömött zsákot. Indián mintát követve, fából hordkeretet fabrikált, akaratlanul is új fejlődési irányt adva a hátizsáknak. A fát hamarosan felváltotta a hát anatómiája szerint kialakított alumínium keret, s erre integrálták a zsákot. A fémcsövet aztán műanyag váltotta, lapos lett, s bekerült a hátfal rétegei közé. Megfelelő párnázatot kapott a hátfal, kibélelték a hordszíjakat is, megjelentek a különböző behúzó-hevederek, csatok, fülek, zsebek, D-gyűrűk – és máris itt van korunk hátizsákja. Itt van, mégpedig annyiféle használatra és olyan változatosságban, hogy meg sem kíséreljük valahányát felsorolni. Inkább csak azokat nézzük, amikre Neked túráid során lesz szükséged.

A korszerű hátizsák anyaga a kordura gyűjtőnéven ismert erős szövet, a fenékrész sokszor plusz kopásálló réteggel. Ugyan vízlepergető, de nagyobb esőben a varrások, cipzárak mentén beázhat, egy esővédő huzat, ha nincs gyárilag beépítve, hasznos kiegészítő. A zsák belseje rekeszekre osztott, felső része zsineggel összehúzható, és rögzíthető leffentyű takarja. Jó, ha erre két heveder szolgál, alájuk ugyanis gyorsan bedugható egy hegynek felfelé lekívánkozott ruhadarab. Ugyancsak praktikus, ha van két zárható oldalzseb, kézközelben tartandó a szükséges apróságokat. (Ezeket újabban előszeretettel pótolják egy rugalmas italtartó hálóval.) Az egyébként párnázott vállheveder hossza állítható, a jobbakat felső, stabilizáló gurtnival meg mellhevederrel szerelik, és kaphat mobiltelefon-tartót is. Az egyik legfontosabb szerkezeti elem, a derékpánt ugyancsak párnázott és állítható, a nagyobb méretű és igényesebb modelleken sokszor a hát támaszrésze is. A gyártók arra is gondot fordítanak, hogy hátunk és a zsák közt legyen valamennyi szellőzés. Ezt vagy a hátrész párnáiban kialakított függőleges csatornákkal érik el, vagy a merev hátrész homorú alakú, és oldalirányból szellőzik. A zsák oldalán gyakran találunk behúzó-hevedert, alsó részén fület, amibe a túrabotot dughatjuk, felül meg annak rögzítő gurtniját. A tetőrészen lehet még tartalék heveder, vagy az ennek fogadására szolgáló négy D-gyűrű, ahova pl. a hálózsákot rögzíthetjük. Néhány gyártó külön női modelleket is készít, ezeknél a vállpánt kialakítása jobban megfelel a hölgyek anatómiai sajátosságainak. Gyerekeknek, úgy hat-hétéves kortól a junior típusú zsákot célszerű megvenni. Ezek felépítése a „felnőtt” zsákokéhoz hasonló, de hevederjei viszonylag tág határok közt állíthatók, csemeténk így hosszú évekig használhatja.

A hátizsáknak alapvetően két felülmúlhatatlan előnye van: szabadon hagyja mindkét kezünket, és mindig jut benne hely egy jaj, majdnem itthon maradt! darabnak. Kiválasztásánál legyen szempont, hogy egy nagyobb zsákba rakhatunk kevesebb motyót, de a kicsibe többet nem. A hátizsákokon mindig találunk egy számot, ami litert jelent, és a befogadó képességet jelzi. Egynapos túrákra többnyire elegendő a 25-30 liter közötti méret, ha rendszeresen visszük kisebb gyerekeinket, nézhetünk valamelyest tágasabbat. (De soha ne vigyünk mindent helyettük!) Többnapos, alvós utakra a 45 literes nagyságú modellek környékén, vagy kicsit felfelé kell keresgélni, mondjuk nagyjából 55-60 literig. Az ettől terjedelmesebb, úgynevezett beszálló-, vagy málhazsákokra egy magadfajta „bejáratós” turistának nincs szüksége.

A jó hátizsák beszerzése bizony követel egynémely anyagi áldozatot. Pénztárcánkat kímélendő, érdemes körülnézni a cikkünk elején is szóba hozott katonai üzletek valamelyikében. Az itt kínált, általában taktikai néven emlegetett zsákokon persze kevesebb „csicsa” lóg, ám rendkívül erős az anyaguk, és ami rajtuk van, az biztosan nem felesleges. Néhány gyártó (Karrimor, Molle) praktikus modulrendszert alakított ki. Jellemzőjük, hogy a közepes méretű alapzsákra gurtnival-csattal gyorsan rögzíthető kisebb-nagyobb málhaelemeket („kenyeres zsák”) illeszthetünk, szükség szerint növelve a rakhelyet.

Ha már kiválasztottad a gazdag kínálatból a neked megfelelőnek látszó darabot, arról is meg kell győződnöd, hogy jól illeszkedik-e a hátadra. Ezt persze célszerű még a vásárlás előtt megtenni, de soha sem az üres zsákkal. Lazítsd meg az egyes hevedereket, majd rakjál bele vagy 4-5 kilónyi csomagot (sok üzletben van erre a célra néhány súlyzsák). Vedd fel a hátizsákot, és hogy ne lógjon a fenekedre, nagyjából húzd meg a vállhevedereket. Kapcsold össze a deréktámasz csatját, s húzd be, amennyire a csípőcsontod engedi. Ezután a vállhevedereket is igazítsd be úgy, hogy a zsák hátrésze és a lapockád között ne legyen hézag. Ezt a felső, terheléskiegyenlítő hevederek feszesre húzásával is segítheted, végül csatold össze a mellhevedert. Ne feledd a nagyobb modellek hátszerkezetének hosszát, magasságát is testalkatodhoz igazítani. A helyesen beállított hátizsák súlyának legalább a kétharmada a deréktájunkon nyugszik, s nem a vállunkat húzza, súlypontja testünk súlypontjához kerül közel, s persze nem lifeg rajtunk jobbra-balra. Némi edzettséggel testtömeged húsz százalékát tudod különösebb fáradság nélkül vinni – egy-kétnapos túráidon ennek a felét sem kell.

---

Készülsz a túrára, esőkabát, tartalék-ruhanemű, miegymás már a hátizsákban van, következik az

elemózsia.

A jó levegő, a szokásosnál intenzívebb mozgás inkább előbb, mint később meghozza az étvágyadat. A magunkkal vitt ennivaló hivatott pótolni elhasznált energiánkat, és gyomrunkat némileg megtöltve, éhségérzetünket elűzni. Előbbit ugyan egy-két marék mazsola, szelet csokiis megteszi, de ettől még éhesek maradunk, amit csak a kenyérféle szüntet meg. Hogy ez fehér vagy barna, búzalisztből sütötték-e vagy rozsból – ízlés dolga. Mint ahogyan az is, hogy mitől lesz belőle szendvics. Arra persze illik figyelni, hogy a könnyen romló húskészítmények nem nyári túrára valók. Gyümölcsféle viszont ne hiányozzon az ellátmányból. Alakváltásra hajlamos dolgokat (csokoládé) műanyag dobozban vigyünk magunkkal, buborékos fóliába tekerve megvédhetjük a melegtől. Hosszabb vagy nehezebb túrán legyen velünk egy dobozka szőlőcukor, mint gyorsan felszívódó energiaforrás, jótékonyan késlelteti izmaink elsavasodását. Vízben oldva még hatékonyabb.

Túra előtt egy könnyű reggeli mondhatni kötelező. Ha nagyon korai az indulás, elkölthetjük vonaton-buszon is. A hosszabb pihenővel összekötött ebéd helyét, idejét túravezetőnk határozza meg. Illik ebben is rá hagyatkozni. Nem baj, ha pár szem apró pogácsa, nápolyi megmarad utunk végére.

Az innivaló

köztudottan még fontosabb szervezetünk számára, mint az ennivaló. Bár a nagy üdítőital-gyártók mindent elkövetnek, hogy portékáik kiválóságáról meggyőzzenek, szomjunkat a víz oltja legjobban, s nem a cukros levek. Hogy mikor és mennyi vízre van szükségünk, azt szervezetünk általában jelzi. Nyilván eltérő az igényünk nagy melegben, mint hűvösebb időben, egy meredeken felfelé kaptatva, vagy viszonylag sík terepen. Tapasztalatok szerint átlagos túrára téli időben egy, melegebb időben másfél liternyi innivalót kell a hátizsákba tenni.

A korábbiak során már írtunk a szervezet hőháztartását elősegítő izzadásról. Ez az élettani jelenség természetesen működik folyadékbevitel közben is. Ne igyuk tele magunkat meredek hegyoldalra indulás előtt. Egy menet közben elfogyasztott alma sokkal hatékonyabb! Ugyanígy, ha felértünk a csúcsra, ne döntsük magunkba a vizet. Felhevült szervezetünk ugyanis azonnal felhasználja a hirtelen „talált” nedvességet, s pillanatok alatt elpárologtatja. Ilyenkor mondjuk, hogy „kivert a víz”. Az izzadás pedig egyben sóelvonással is jár, ami még inkább fokozza szomjúság érzetünket. Helyesebb, ha felérve csupán egy-két korttyal megnedvesítjük szánkat, s csak néhány perc múltán iszunk többet. Nagyon komoly terhelés közben egy csupor vízben feloldott magnézium-pezsgőtabletta (általában B6 vitaminnal együtt kapjuk) segíti izmaink munkáját, csökkenti az izomgörcs kialakulásának valószínűségét.

Valaha egy „rendes” turista felszerelésének fontos darabja volt az alumínium kulacs, amihez nyáron egy vastagabb nemeztok szolgált. Miként a hátizsák, ez is a katonaságtól érkezett. Manapság már a könnyű pille-palackok kiválóan pótolják, ami persze nem jelenti azt, hogy különböző űrtartalmú kulacsokat ne gyártanának. Készülhetnek műanyagból vagy alumíniumból, utóbbiak belső felületét védőréteggel látják el, hogy ne vegyék át az ital aromáját. Az egyrétegű kulacsok nem hőtartóak, ezt valamennyire kiküszöbölendő, árulnak hozzájuk szivacs-tokot. Ezek inkább nyárra valók, képesek viszonylag hűvösen tartani italunkat. Téli hidegben viszont, amikor a folyadék mellett némi plusz kalória is jól jön, a termoszokat kell elővenni. Ezek ma többnyire fémből készülnek, külső és belső faluk között vákuum biztosítja a hőszigetelést. Egy jó minőségű termoszban a beletöltött ital 5-7 órán keresztül forró, de 24 óra múltán is meleg marad. Apró trükk: indulás előtti este töltsük fel forró vízzel, s az így előmelegített termoszt használjuk.

Léteznek még néminemű folyadékok, amikről ugyancsak itt szólunk: ezek a különböző szeszes italok. Absztinenciára persze sem egy kezdő, sem egy haladó turista nem kötelezhető, de általában azt mondhatjuk, hogy túra előtt nem nagyon élünk ilyesmivel. A déli ebéd előtt körbekínált egy-két cent pálinka, különösen hűvösebb időben, természetesen nem ördögtől való, de ne feledjük, hogy a hideg ellen csak pillanatnyi és vélt védelmet ad. Amúgy nem csak szájon át használható, alkalmas pl. egy zúzott seb környékének fertőtlenítésére is. Téli túráink szokásos kísérője a meleg tea, amit mindenki saját ízlésének megfelelően készít el. Persze nem érheti szó a ház elejét, ha citrom helyett némi rum vagy bor adja az ízét.

Ma már önálló iparág foglalkozik a különböző energiaitalok- és ételek gyártásával, termékeiket minden szaküzletben kínálják. Neked, kezdőként, ezekre nem nagyon van szükséged, ezért itt épp csak megemlítjük, hogy ilyen is van. Ráérsz később, ha komoly teljesítménytúrázó vagy hegymászó válik belőled, ezeket megismerni és használni.

Túráid vezetője természetesen rutinos turista, de látni fogod, hogy a

térkép

mindig a keze ügyében van. Mióta az ember (néhány ezer éve) útra kelt, létfontosságú volt, hogy célja elérésében segítse egy, a követendő útvonalat elfogadhatóan ábrázoló pergamen, vagy később papírlap. Persze, Ptolemaiosz atlaszától a mai precíz térképek megszületéséig hosszú út vezetett.

A térkép lényegében nem más, mint egy olyan síkrajz, amely felülnézetben ábrázolja a Föld felszínének bizonyos részletét. Az alapvető problémát a „sík” jelenti, hiszen a háromdimenziós gömbszeletnek csak egyetlen pontja érintkezik a kétdimenziós síkkal. Ezért a síkrajz, ami ugye maga a térkép, az érintkezési ponttól távolodva csak egyre nagyobb torzítással jelenítheti meg az ábrázolt elemeket. A térképezés könyvtárakat megtöltő tudománya, kis túlzással, lényegében ennek az átrajzolásnak a tudománya.

Napjaink ezerféle, különböző használatra készített térképei közül minket a turistatérképekérdekelnek. Ezek jellemzően egy-egy kisebb, jól körülírható földrajzi tájegységet (pl. Dunakanyar, Bükk hegység, Őrség) ábrázolnak. Tájolásuk északi, vagyis a térkép felső széle derékszögben metszi az É-D tengelyt. A térkép egyik legfontosabb adata a méretarány. Ez a törtszám azt mutatja, hogy a térkép 1 centimétere a valóságban hány centiméter. Minél kisebb a nevező értéke, az ábrázolás annál részletesebb lehet. A turisták térképei általában 1:25 ezer és 1:75 ezer közötti méretaránnyal készülnek. A legelterjedtebbek az 1:30 vagy 1:40 ezres léptékűek. Szokás, hogy a nagyon nagy látogatottságnak örvendő helyeket (pl. Visegrád környéke, Szalajka-völgy) 1:10 ezres léptékű kivágatban is elhelyezik a főtérképen. Ennél kisebb méretarányú térképeket a tájfutók használnak – de az egy másik műfaj.

A turistatérkép rendeltetése, hogy mutassa követendő útvonalunkat, és meg tudjuk rajta határozni pillanatnyi helyzetünket. Más szóval: úgy kell mutatnia a földfelszín természetes alakulatait és az ember által létrehozott mesterséges objektumokat, hogy azok értelmezhetőek legyenek. A méretarány miatt ezek sokszor nem volnának megjeleníthetőek, ezért a térkép készítői színes grafikai ábrákat használnak, amiket a jelkulcsból ismerhetünk meg. Az egyesével ábrázolni nem kívánt kisebb tárgyakat (pl. a fákat) generalizálják, és mint összefüggő erdőséget, zöld foltnak tüntetik fel. Minden, a tájékozódást segítő felszíni elemnek, legyen az lakott terület, egy tó, távvezeték, hegyorom, szerepelnie kell a térképen. Ugyancsak fontos információk a helyi nevezetességek, a vasúti és az autóbusz megállók helye, vízvételi lehetőség, bolt, vendéglátóhely stb. Rendszerint látható a térképeken a koordináta-hálózat, és gyakran a kilométer-hálózat is. Előbbi egy-egy pont földrajzi helyzetének meghatározását segíti, utóbbi a távolságbecslést könnyíti meg. A távolságot egyébként kiszámolni sem ördöngösség. Mérd le mm-ben két pont távolságát, s ezt az értéket szorozd meg a méretarány ezred részével, így az eredményt méterben kapod meg. Például egy 30 ezres léptékű térképen mért 62 (mm) x 30(000)=1860 (m.) A turistautak vonalán a jelzés színével megegyező szimbólumokat (sáv, kereszt stb.) is feltüntetik. (Erről részletesebben lásd „Turistajelzés-gondozás” című oldalunkat.)

Releváns információ a turista számára a felszín egyenetlenségeinek, vagyis a domborzatnak az ábrázolása. Ez szintvonalak használatával történik. Ilyenkor a felszíni forma (tengerszinthez mért) azonos magasságban lévő pontjait egy folyamatos vonallal összekötik. A szintvonalak tengerszint feletti magasságát olykor számok mutatják, e számok talprésze mindig a lejtő irányába mutat. Ugyan úgy, mint a szintvonalra merőlegesen rajzolt pici vonal, az eséstüske. Turistatérképeinken a szintvonalak távolsága, az alap szintköz általában 10 méter, ezt olykor meg is felezhetik. Színük a barna valamilyen árnyalata, minden ötödik rétegvonalat vastagabbra rajzolnak, a felező vonalak szaggatottak. Az elmondottakból néhány szabály következik: a szintvonalak mindig zártak, egymást nem keresztezhetik, és egymással csak nagyon ritkán párhuzamosak. Minél sűrűbben követik egymást a vonalak, a terep annál meredekebb, minél ritkábbak, annál lankásabb a vidék. Néhány kisebb, de jellegzetes felszíni forma, pl. vízmosás, sziklafal ábrázolásánál a rétegvonalak megszakadhatnak, az ilyen domborzati segédvonalaknak nincs magassági értéke. Nagyobb tavak, tengerek vízmélységét kék színű, negatív szintvonalakkal jelzik, nekünk ezekkel nincs dolgunk.

Ha már megbarátkoztál a térkép használatának gondolatával, és persze meg is vásároltad, terítsd szét magad előtt. A térkép megismerése már otthon kezdődik! Először is tanulmányozd át alaposan a jelkulcsot, hogy mit is jelentenek a különböző színű és alakú, folyamatos vagy így-úgy szaggatott vonalak, a beszínezett területek, az egyes apró grafikai ábrák. Nagyjából ismerkedj meg az ábrázolt terület határaival, a rajta lévő településekkel, nagyobb tóval, folyóval, jellegzetes hegyvonulattal-csúccsal. Ha ismered a megteendő túra útvonalát, próbáld kisilabizálni, milyen terepen vezet majd, hol mentek erdőben, hol keltek át patakon, mennyire meredeken kaptattok fel a hegyre. A térkép jelzései, színezése, a rétegvonalak sűrűsége ebben segítségedre vannak. Az út hosszát a km-háló alapján saccolhatod, vagy némi méréssel kiszámolhatod. Ehhez fogj egy papírlapot meg egy ceruzát, illeszd a girbe-gurba útvonal mellé. Bontsd azt kisebb, egyenesnek tekinthető darabkákra, s ezek hosszát, a papírlapot megfelelően forgatva, sorba jelöld meg. Ezt az egyenest végül megmérve, a fentebb mondottak szerint már számolhatsz is.

A gyakorlati térképhasználat persze a terepen történik, amivel megkezded a tájékozódás tudományának elsajátítását. Tájékozódni annyi, hogy A./ kiindulási pontodtól a térkép segítségével eljutsz egy távolabbi, még nem látható helyhez; B./ A terep egy pontján állva, azt meghatározni a térképen, és eljutni a kiválasztott célhoz, azaz túrád végpontjához. Először is hajtogasd át úgy a térképedet, hogy felső szelvényén legyen a kiindulási pontod, majd fordítsd menetirányba. Ezzel térképedet a terepi tárgyak, jelesül útvonalad irányának segítségével, betájoltad. A továbbiakban utadat próbáld meg folyamatosan követni a térképen. Néhány túra után a térképi szimbólumok terepen történő értelmezése, s ezáltal útvonalad követése már nem fog gondot okozni.

A térképen kívül a tájékozódás másik nélkülözhetetlen eszköze a

tájoló (iránytű).

Az iránytű lényegében egy, vízszintes helyzetben könnyen elfordulni képes mágneses acéllemezke, aminek pozíciója észak-déli irányban stabilizálódik. Ma már tudjuk, hogy a Föld tényleges és mágneses északi pontja nem esik egybe, de ez az eltérés számunkra elhanyagolható. Az eszközt a kínaiak jóvoltából idestova 3000 esztendeje használjuk, persze felépítése közben sokat változott. „Hétköznapi” használatra alapvetően háromféle típus készül, ezek közül a legegyszerűbb az iránytű. Ez egy kör alakú szelence, amelyben átlátszó fedél alatt forog a súlypontjában alátámasztott mutató. Észak felé beálló felét többnyire színezéssel jelölik meg. A tok belső részén általában feltüntetik az égtájakat, és egy fokbeosztást is láthatunk. Utóbbiból egyébként többfélét ismerünk, turistaként legtöbbször a 360°-os beosztást használjuk. Ennél a kört értelemszerűen 360 egyforma részre osztják. A nulla pont az É jelzésnél van, a számok K irányában növekednek.

Míg az iránytű csak az égtájak meghatározására alkalmas, a tájolók ennél fejlettebb eszközök. A második nagy csoportba a laptájolók tartoznak, segítségükkel már irányszöget is mérhetünk. Irányszögnek esetünkben valamely útiránynak az É-D egyenessel bezárt szögét nevezzük.  A laptájoló átlátszó alaplapján (1) találjuk a skálázott szegélyű (2), forgatható, ütésálló anyagból készült szelencét (3). Folyadékcsillapítású, csapágyazott mágnestűje (4) a segéd irányvonalak – hárfák – (5) fölött mozog, miként a dőlésszögmérő (6) is. Az itt látható, expedíciós célra is készített darabon kis csavarral (7) a mágneses elhajlás mértéke is korrigálható. Az alaplapon nagyító (8) segíti az apró térképi jelek leolvasását, közepén a fő irányvonalat (9), szélén cm (10) és különböző méretarányú (11) skálákat találunk. Két hosszabbik oldala (12) egyben a tájoló irányéle. Az éjszakai használatot segítendő, a fontosabb jelzések és a mutató festése többnyire foszforeszkáló. A pontosabb leolvasás érdekében tükörrel is szerelhetik. Természetesen ezeknek az igényes kivitelű, precíziós műszereknek az ára is jóval magasabb. Számodra azonban bőven megfelel egy megbízható gyártótól származó, közepes árkategóriás laptájoló.

A harmadik csoportot a klasszikus tükrös tájolók alkotják. Feltalálója még 1902-ben egykori monarchiánk századosa, Johann Bezard volt, neve után mai napig Bezard-tájolóként ismerjük. (Sokszor, de helytelenül „Bézard” formában.) Erős, patkó alakú bakelit vagy műanyag házba (1) szerelik a csillapító folyadékkal teli szelencét (2), rajta a megfelelő skálabeosztás és az égtájak jelzése, szélén a recézett forgatógyűrű (3). Csapágyazott mágnestűjét (4), csakúgy, mint a fontosabb jelzéseket, foszforeszkáló anyaggal festik be. A pontos használatot a leolvasó tüske (5) és a fedélen lévő tükör (6) segíti. Lecsukható tokjának (7) oldalán találjuk az irányzóréseket (8), tetején az irányjelet. A két kinyitható klipsz (9) tartja az irányvonalzót. Ezt a robosztus felépítésű, a gyakorlatban jól bevált műszert a világ jó néhány hadserege rendszeresítette. Az ott megkívánt pontosság miatt (mint pl. a precíz tüzérségi tűzvezetés) skálabeosztása 6400 egység, amit vonásnak nevezünk. A nulla vonás általában a D jelzésnél van és az értékek K felé növekednek. Egy vonás szögértéke ezerméteres szögszáraknál egy méteres távolságot ad. Bár polgári célra a hagyományos, 360°-os osztással is készítettek Bezard rendszerű tájolókat, egyszerűbb kezelhetőségük, könnyű súlyuk miatt ma inkább a laptájolók népszerűbbek.

Most, hogy már megismerted a tájékozódás két alapeszközét, lássuk, miként segítenek bennünket a gyakorlatban. Elsőként egy egyszerű feladat. Mivel nyomon követtem a megtett útvonalat, tudom, hogy a térkép mely pontján vagyok, vagyis ismerem az álláspontomat. Szeretném megnézni az erdőben megbúvó egykori pálos rendi templomromot, ami a térképemen szerepel, ám a valóságban nem látom. A térképre helyezem a tájolót úgy, hogy irányéle (hosszabbik oldala) vagy meghosszabbított vonala álláspontomat kösse össze a kinézett céllal, és a fő iránynyíl is arra mutasson. Az alaplapot leszorítva, elforgatom a szelencét úgy, hogy É jele a térkép északi irányába mutasson. Ezzel rögzítettem is a követendő irányt. Ha lemérem az álláspont és a cél közötti távolságot, könnyen kiszámíthatom a megteendő út hosszát is. Ezután, nagyjából vízszintesen tartva, tenyeremre fektetem a tájolót, és tengelyem körül addig fordulok, míg a mutató a szelence északi jeléhez irányul. Ekkor az alaplapon lévő iránynyíl a követendő haladási irányt mutatja, és kezdődhet az úgynevezett iránymenet. Azt azonban, hogy „toronyiránt” célhoz érhetünk-e, sokszor csak a térkép segítségével tudjuk eldönteni. Ha irányvonalunk nem, vagy csak nehezen leküzdhető terepi akadályt (pl. szélesebb vízfolyást, meredek sziklafalat) keresztez, bizony kerülnünk kell. Ebben segítenek a térképen feltüntetett utak, ösvények, ezek valamelyikéről – esetleg ismételt iránymeghatározással – bizton célhoz érünk.

Már jókora távolságot megtettél elindulásod után, mikor eszedbe jut, hogy a térképed még mindig a hátizsákban van. Pedig jó lenne tudni, hogy merre is jársz. Azaz: meg kell határozni pillanatnyi helyzetedet, vagyis álláspontodat. Ehhez mindenképp szükséged lesz legalább egy olyan jellegzetes tereppontra, amit a valóságban is meg a térképen is azonosítani tudsz. A tájoló szelencéjét forgasd É-D irányba, hozd fedésbe a mutatóval, és térképedet tájold valós É irányba. Tedd a tájolót (É irányt tartva) úgy a térképre, hogy irányéle érintse a tereppontot. Ahol az irányél egyenese metszi az utadat (a terepvonalat), ott a pillanatnyi álláspontod.

Előfordul, hogy nem úton (terepvonalon) haladsz, vagyis álláspontod teljesen ismeretlen. Ilyenkor nem egy, hanem legalább két, egymáshoz nem túl közel lévő, beazonosítható tereptárgyra van szükség helyzeted meghatározásához. Az előbb mondottak szerint járunk el, de kétszer: előbb az egyik, majd a másik ponttól meghúzzuk az irányél adta egyeneseket. Álláspontunk a két egyenes metszéspontjában van.

A terepen való mozgás, a tájékozódás tudományának számtalan fogása csak a gyakorlatban sajátítható el. Ne keseredj el, ha kezdetben egyszer-egyszer hirtelen „nem találod a helyedet”. Minden gyakorlott túravezető eskü alatt vallja, hogy csak az nem téved el, aki otthon marad.

Korunk digitális forradalma a

 GPS megjelenésével

természetesen érintette a klasszikus térkép-, és tájolóhasználatot is. A mozaikszó a Global Positioning System (Globális Helymeghatározó Rendszer) rövidítése. A név mára egyfajta jelentésváltozáson esett át, ma a „dzsípiesz” inkább a helymeghatározás kézi eszközeit, mint magát a szisztémát jelenti. A rendszert az USA védelmi minisztériuma fejlesztette ki, természetesen katonai használatra. Céljuk egy, a Föld bármely pontján 24 órán át működő, nagypontosságú helymeghatározó rendszer kiépítése volt. A GPS működése lényegében egy műhold-flottára épül, amelynek minden tagja meghatározott frekvenciájú rádióhullámot sugároz. Mivel a rádióhullámok terjedési sebessége ismert, „csak” azt az időt kell megmérni, ami a kibocsátás és a vevőhöz érkezés között eltelik. Ehhez a műholdban nagypontosságú cézium-órákat helyeznek el, amelyek természetesen (egyirányú) kapcsolatban vannak a vevőkészülékkel. Valamely műholdtól való „r1” távolság azt jelenti, hogy a vevő olyan „r1” sugarú gömbön van, aminek középpontja a szatellit. Egy másiktól való „r2” távolság esetén a vevő a második gömbön is rajta van, mégpedig a két gömb metszésvonalán, egy körön helyezkedik el. A vevő harmadik műholdjának „r3” sugarú gömbje az előbbi kört két pontban metszi. E két pontból csak az egyik valós, a másik vagy valahol messze a világűrben, vagy a Föld belsejében lesz, de ezt már a rendszer ki tudja választani. Mivel a rádióhullámok terjedési sebességét a földi légkör változásai némileg befolyásolják, az ilyen anomáliák kiküszöbölése érdekében vevőkészülékünk még egy negyedik műhold adatait is feldolgozza. A mérés pontossága általában 1…3 m., sűrű lomb alatt vagy mélyúton kitolódhat 5…15 méterre. Maga a GPS vevő egyébként passzív eszköz, csak a pozíció meghatározására képes, a műholdakkal „visszafelé” nem kommunikál. Tudása attól függ, hogy a mérési pozíció adatait milyen szoftverrel dolgozza fel, azt milyen térkép adatbázisába és miképp illeszti be.

A rendszer kiépítését 1973-ban kezdték. Működéséhez legalább 24 szatellit szükséges, biztonsági megfontolásokból jelenleg 31 aktív. A műholdak 20180 kilométeres magasságban, meghatározott röppálya mentén naponta kétszer kerülik meg a Földet. Sík terepről egyszerre 7-12 műhold látható, a helymeghatározáshoz négy, a tengerszint feletti magasság meghatározásához további egy hold kell. A telepítést követően a rendszer szigorúan titkos volt, használatát zavaró kódokkal tették lehetetlenné. Ahogy aztán felhasználása kezdett a civil szférában terjedni, a kódok sugárzását megszüntették. Persze, ha kell, bármikor be tudnak avatkozni működésébe, mint ahogy a balkáni háború idején, igaz, lokális jelleggel, ezt meg is tették. Napjainkban az Európai Unió, Oroszország Indiával közösen, valamint Kína fejleszti és építi ki saját, hasonló rendszereit. A köztük lévő folyamatos kommunikáció lehetővé teszi egymás kiegészítését, pontosítását.

Napjainkig túrázásnál jóformán csak kimondottan erre a célra gyártott készülékek voltak használatban. Az okostelefonok robbanásszerű fejlődése révén ma már többnyire ezek is rendelkeznek navigációs funkcióval. De alapvetően nem erre tervezték! Rövidebb utakon kétségtelen, hogy jó szolgálatot tesznek, de áramforrásuk nem nagyon bír ki egy 8-10 órás túrát, és a mostoha körülményeket sem kedvelik. Vagyis: ha rendszeresen túrázol, és megjött a kedved a folyamatos tájékozódáshoz, valószínűleg rá fogod szánni magad egy túra-GPS vásárlására. Ezt a piacot gyakorlatilag a Garmin cég uralja – nem véletlenül, hiszen amerikai, és elsőként ők léptek a vásártérbe. Óriási gyakorlati és gyártási tapasztalat van minden egyes termékük mögött, a terepi használat igénybevételét mindegyik bírja. Energiaforrásuk két AA-s ceruzaelem, amik 15-20 órás üzemidőre elegendőek. Kivitelük, méretük és tudásuk alapján árskálájuk elég széles sávban van. Egy közepes tudású, színes kijelzővel és magasságmérővel bíró darabot érdemes elhozni, úgy középtájról. Ezek a készülékek rengeteget tudnak, általában többet, mint amit funkcióik közül használni fogsz. Mindenesetre a melléjük adott kezelési útmutató vaskos füzete hónapokra garantálja szórakoztatásodat.

De ne ijedj meg, hétköznapi használatban négyféle alap adatsorral már jól boldogulsz. Az útpontok (way points) valamilyen pontszerű földrajzi objektumot (forrás, kereszt, jellegfa, barlangszáj, buszmegálló stb.) jelölnek. Minden útpontnak van neve, koordinátája, magassága, szimbóluma. Egy készülék 2000 ilyen pontot képes kezelni. A térkép készítői beépítik ezeket, s mint POI (Points Of Interest – érdekes pontok) jelennek meg. Természetesen Te is tudsz pontot létrehozni. Lekérdezhetőek, így gyorsan megtalálhatod a közeli boltokat vagy forrásokat.

Az útvonal vagy útvonalterv lényegében az általad meghatározott útvonalpontok sorozata. Két pont között a készülék akár légvonalban, akár utakon képes navigálni, tájékoztat a következő pont irányáról, távolságáról, mutatja haladási sebességedet s kiszámítja érkezési idődet. A készülék általában 200 útvonalat tud tárolni és kezelni. A nyomvonal (track, tracklog) az általad bejárt útvonal rögzítése, amit a készülék a beállított paraméterek alapján (célszerű 0,01 km-es közöket megadni) automatikusan végez. Útvonaladat, amely akár 10 ezer pontból is állhat, számítógépedre is kimentheted, archiválhatod, későbbi túráid tervezésénél felhasználhatod.

Ahhoz, hogy a fentieket a gyakorlatban is használni és értelmezni tudd, nélkülözhetetlen adatsor maga a térkép. Hiába határozza meg pozíciódat a készülék, a nyilacska körül csak szürke foltot látsz, ha az adott területről nem készült, vagy nincs telepítve térkép az eszközödön. Hazánk területe e téren teljesen lefedett, de pl. a Balkán, vagy Erdély egyes részeiről még nem áll rendelkezésre ilyen térkép. Igaz, ez a hiánylista folyamatosan karcsúsodik. A készülék vásárlásával a szoftverhasználati jogot is megkapod, egy autóutakat és egy turistautakat tartalmazó CD-vel együtt. Ez utóbbi azonban, érthetően, nem a legfrissebb és legteljesebb adatállományt tartalmazza. Inkább válaszd a gyakorlatban jól bevált digitális térképek valamelyikét: vagy az OpenMaps-ot vagy a turistautak.hu-t. Előbbi talán valamivel információgazdagabb, de szintvonalai 20 m-esek, utóbbinál 10 m. Mindkettőt civil önkéntesek működtetik, folyamatosan frissítik és töltenek fel új túraútvonalakat. A térképek letöltése és használata ingyenes.

Mi a fenének tanuljam meg a nehézkes, ósdi térképhasználatot, meg minek bíbelődjek egy tájolóval, amikor ilyen kiváló eszközöm lehet? – kérdezed. A kérdés jogos. De! Murphy óta tudjuk, hogy ami elromolhat, az elromlik. Elég kínos, ha készüléked egy ismeretlen, nehezen belátható terepen gondol egy ilyen merészet. Vagy (de ezt csak félve mondom) kimerül benne az elem, és véletlenül (!) otthon hagytad a tartalékot. Kisméretű kijelzője arra nem alkalmas, hogy egy térségről átfogó képet adjon. Felértél egy hegyoromra és kíváncsi vagy, hogy mit is látsz? Ehhez bizony térképet kell elővenned, sőt be is kell azt tájolni. Az otthoni digitális térkép nagy segítség az előzetes tervezésben, az útvonal rögzítésében, amin aztán a GPS segítségével bátran mehetsz. De ne feledd, hogy a hagyományos térképezésnek sokkal hosszabb történelme van. Hasonlíts össze egy digitális térképet egy nyomtatottal, látni fogod, hogy az utóbbin több az információ. Számos olyan kis erdei út, ösvény, földrajzi pont hiányzik az előbbiről (hisz nincsenek még feldolgozva), amiket terepi mozgásunk során használhatunk. Ugyanez igaz az egyes helyek elnevezésére is.

És még valami. A GPS látszólagos kényelme leszoktat az egyik legfőbb emberi képesség gyakorlásáról: a gondolkodásról. Tehát: használd a modern kor eszközét, de tanulj meghagyományos módon is tájékozódni!

A túrabotok

az utóbbi egy-két évtizedben kezdtek leszivárogni a „normál” túrázók körébe. Szó szerint fentről, a magashegyek világából érkeztek, persze nem kevés marketing-segédlettel. Kétségtelen, hogy egy magashegyi havas gerincen, egy veszélyes firnlejtőn óriási biztonságot, mondhatni olykor az életet
jelentik használójának. Itthoni éghajlati-domborzati viszonyaink közt azért jelentőségük kisebb, de egy letaposott, kérges hóval borított lejtőn jó szolgálatot tehet. Különösen lejtmenetnél fokozza stabilitásunkat, és mind le, mind felfelé menetben csökkenti a láb terhelését. Segítséget jelent egy térd-, vagy bokasérülést követő felépülésnél, vagy idősebb korban az ízületek kímélésében. Ugyanakkor, átadva a terhelés egy részét csukló-, illetve vállízületeinknek, azokat veszi fokozottabban igénybe, ezeket pedig a természet nem erre találta ki. Ezt a kellemetlen „mellékhatást” az antishoc szerkezetű botok részben kiküszöbölik. Ezeknél egy beépített rúgós mechanizmus csökkenti a dinamikus terhelést.

A botok anyaga általában valamilyen alumínium ötvözet, újabban karbonszállal merevített műanyag. A könnyebb szállíthatóság, no meg hosszának szükség szerinti változtathatósága érdekében két-három darabból állítják össze. A tagokat elforgatva a bot belsejében lévő műanyag pofák rögzítik kívánt helyzetbe. Markolatuk fa, parafa vagy valamilyen műanyag, többnyire állítható hosszúságú csuklóhevederrel is ellátják. Végükön kemény acélhegyet találunk, ami igényesebb modelleken cserélhető, jár hozzá egy gumi védőharang is. Havas időben tesz jó szolgálatot a felrakható hótányér.

A túrabot használatának szükségességét, nyilvánvalóan egy kölcsönbe kért botpár kipróbálásával, ki-ki maga kell, hogy eldöntse.

Havas, téli utakon,

főleg, ha olvadás-fagyás is váltogatja egymást, még a legjobb Vibram-talp is csúszik. Olykor még egy-egy hegyifaluból való kijutás is kemény tornamutatvány lehet. Ilyenkor csak valami segédeszköz segít, ami bakancsunkra szerelve, képes a síkos felületen is megkapaszkodni.

Szaküzletetekben természetesen több féle is kapható. Rögzítésük általában egy hevedersegítségével történik, felszerelésük a kapott tájékoztató alapján nem okoz gondot. Ha azonban kamáslival együtt akarjuk használni, akkor előbb az eszközt kell rögzíteni, mert lábszárvédőnkről lecsúszik a gurtni.

A legegyszerűbb az a talpformájú gumilap, amibe több-kevesebb éles peremű acélszegecset rögzítenek. Ezek a szegecsek, legalább is részben, már az első használat során elhagyják állomáshelyüket. Te is nyugodtan hagyd ott a bolt polcán. Sokkal használhatóbb kellék az a rugalmas peremhez kapcsolt mini-hólánc, aminek előképe a téli autózás világából lehet ismerős. Kicsi, könnyű, de „glatt” jégen kevésbé hatékony. Céljaidnak leginkább a hómacskanéven is tisztelt, de inkább „grődli”-ként emlegetett eszköz felel meg. Ez általában négy, esetleg hat éles acélfog, amelyet bakancsod talpán a sarokrész előtti mélyedésnél tudsz hevederrel rögzíteni. Viselésekor kissé „teletalppal” kell járni, hogy a fogak érjenek először a csúszós felületre. Vásárolj hozzá egy masszív tokot, mert a hátizsákban lévő cuccba is jól kapaszkodik.

A zsebkés

felszerelésünk egyik gyakran és sokszor használt darabja. Ezt az egyébként jól ismert eszközt megszámlálhatatlan mennyiségű méretben, formában, minőségben gyártják. A válogatást szerencsére rögtön leszűkítheted a közkeletűen svájci bicskának ismert eszközre. Persze mára ebből is széles választékot kínálnak az üzletek, de mellényúlni egyikkel sem fogsz. A klasszikus tiszti zsebkés pengehossza 70 mm, nagyobb testvéréé 85 mm. Utóbbi pengéjét kinyitva rögzítheted, így nem csukódhat véletlenül sem a kezedre. Ezeket a késeket rengeteg kiegészítődarab teszi sokoldalúan használható eszközzé. Konzerv- és sörnyitójuk csavarhúzóban végződik, dugóhúzójuk az összebogozódott bakancsfűző szétbontásában is segít. Egy beszakadt körömhöz kisollót, vagy reszelőt varázsolhatsz elő. Tűzrakásnál jól jön a fűrész, a nyélben eldugott csipesszel nem csak a bőrödbe fúródott tüske, de a kullancsok is könnyen kiszedhetők. Fontos, hogy a kés pengéje mindig éles legyen, mert a csantra él hamarabb vágja el a kezed, mint a kenyeret. Célszerű a késhez passzoló tokot is beszerezni, így nem csak a hátizsák rejtheti, nadrágszíjadon is hordhatod.

Ősi elemként

tisztelik még ma is a természeti népek a tüzet. S ha egyszer leülsz az esti tábortűz mellé, a lobogó lángok nyugalmas meghittsége benned is felélesztik atavisztikus emlékeidet. (Miként a patak csobogó vize…) Tudjuk, hogy emberré válásunkban milyen fontos szerep jutott a tűznek, a tűz csiholásának. Szerencsére ma már nem száraz ágakat kell összedörzsölnünk tűzgyújtáshoz. Terepen viszont sokszor nyirkos, nedves fából kényszerülünk tüzet rakni, így meggyújtásához viszonylag nagyobb hőleadásra képes eszköz kell. Az egyszerű háztartási gyufa erre alkalmatlan. Gyártanak azonban ún.

viharálló gyufákat, ezek csillagszóróra emlékeztető bevonata szélben is jól ég. Tarthatjuk eredeti dobozában, de ilyenkor darab nejlonba tekerve védjük a nedvességtől. Praktikus kiegészítő az a vízmentesen záródó, rozsdamentes fém, vagy műanyag hüvely, amelynek belsejében biztonságosan tárolhatjuk a gyufaszálakat. Csak ne feledjük a gyufás skatulya oldalát is belé tenni. Az öngyújtók közül, bár pl. a Zippo igazán szélálló, mégis inkább egy gázüzeműt válasszunk. Tapasztalat szerint a benzinesekből könnyebben elillan a nafta. Azért a gázos rendszeres ellenőrzéséről és szárazon tartásáról (nejlonzacsi) ne feledkezzünk meg. Nem hagy cserben az eredetileg katonák számára kifejlesztett spéci tűzszerszám. Ez egy könnyen gyulladó anyagot, általában magnéziumot tartalmazó kis hasáb, amiből egy adagot a tűz alá kaparunk. A hasáb oldalán lévő pálcán késünkkel szikrát csiholva, az anyag magas hőmérséklettel lobban lángra. Különböző formában több cég is gyártja.

Ha már eszközeiről szó esett, essék szó magáról a tűzgyújtásról is, hiszen vannak szabályai és vannak műhelyfogásai. Tüzet többféle célból rakhatunk. Lehet egyszerűen csak a tűz kedvéért, az aprónép gaudiumára, de többnyire sütés vagy főzés indokolja – erről még lesz szó. Fokozottan védett területen, egy ritka növényfaj élőhelyén nem rakunk tüzet. Természetesen nem tesszük ezt általános tilalom idején, amikor még a kijelölt helyen is tilos. Soha sem gyújtunk tüzet olyan helyen, ahol nem tudjuk kordában tartani a lángokat: száraz fűben, avas nádban, száraz avarral borított erdőben, lehajló lombkorona alatt, vagy erősen széljárta helyen. Ha van közel, elsősorban a kijelölt vagy kiépített tűzrakó helyeket használjuk.

A tűz megrakását a hely előkészítésével kezdjük. Füves területen (erdei tisztáson, rétszélen) egy 70-80 cm-es kört, különösen a kerülete mentén, megtisztítunk. Megtehetjük egy faággal, esetleg bakancsunk sarkával, de ha előre megfontoltan cselekszünk, a hazulról hozott kis kertészeti ásóval. Még jobb, ha találunk, kövekkel körülrakni a területet. Gyújtósnak az apró, száraz gally vagy a fű legjobb. Az akác frissen vágva is ég. Nedves időben jobban boldogulunk, ha forgácsot hasítunk, s ennek laza gombolyagát gyújtjuk meg. A gyantás fenyőkéreg vagy a toboz is könnyen tüzet fog, de erősen füstöl-kormol. Ügyelve, hogy mindig elegendő levegőt kapjon, tüzünket egyre vastagabb gallydarabokkal tápláljuk. A hasított ág hamarabb fog tüzet, mint a guriga, s gyorsabban ad parazsat, márpedig például a szalonna sütéséhez parázs, és nem láng kell.

Nem hogy szabály, de törvény, hogy égő vagy élő tüzet soha nem hagyunk el. Persze, ha csak nem patak közelében tüzeltünk, az oltáshoz szükséges víz nincs nálunk. Ezért a szükségesnél nagyobb tüzet lehetőleg ne rakjunk. Víz hiányában kotorjuk többször szét a parazsat, hogy minél több levegő érje. Ha már nem izzik fel nagyon, egy vastagabb ág végével verjük szét mindaddig, amíg szikrát vet. Ha biztosan elhamvadt, távozásunk előtt tegyünk keresztbe két száraz ágat, ezzel jelezve, hogy egy esetleges erdőtüzet nem mi okoztunk. Végül küldjük el a hölgyeket, és a férfinép még időzzön ott el egy-két percet.

Néhány patikaszer

következik, olyanok, amiknek állandó helyük van a hátizsákban, és azt is megtudhatod, hogy mi okból. Néhányukra – szerencsére – csak ritkán van szükséged, esetleg nem is neked, hanem kevésbé felkészült társadnak kell. Valószínűleg a sebfertőtlenítő spray vagy oldat, mint pl. a jól ismert Betadin az, ami legtöbbször kerül majd elő. Egy apró, banális sérülésnek is lehetnek komoly következményei! Leggyakrabban zúzott sebeket kell ellátni. Először a beleragadt földtől-törmeléktől mosd le vízzel, majd fertőtlenítsd. A hajszáleres sérülések vérzése ezt követően gyorsan megszűnik, további teendő nincs a sebbel. Ha a sérülés mélyebb és a bőr alatti szövetet is elérte, a sebet le kell ragasztani. A korszerű tapaszok fertőtlenítőszert és vérzéscsillapítót is tartalmaznak. Célszerű egy fémdobozos kiszerelésűt venned, ez nem ázik el, s belefér néhány szem fájdalomcsillapító is. Ebből felesleges egész dobozzal vinni, de egy rossz lépés okozta rándulás, egy hirtelen fogfájás csillapítására legyen nálad két-három szem Cataflam, Advil, Algoflex vagy hasonló hatású gyógyszer. A dobozkában hurcolt bogyókat évente cseréld frissre. Túlterhelt ízület, megerőltetett szalag kezelésére pl. a Diclofenac gél alkalmas, de léteznek különböző gyógynövény-kivonatos kencék is.

A szabad természetben elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb valami megcsípjen. Nézzük a potenciális tetteseket. A méhek számos faja él nálunk, legismertebb a házi. Többnyire erdei tisztáson, virágzó akácosban, repcetábla vagy tarló szélén szoktunk a kitelepített kaptárakba botlani. A méhek csípésére jellemző, hogy fullánkjuk horgas végű, a rovar nem tudja visszahúzni a bőrből, hanem beszakítja. Igaz, elpusztul, de a fullánk kiálló végén ott fityeg a méregmirigy is, ami tovább pumpálja az apitoxint. Ezért minél gyorsabban húzd ki a fullánkot, de ne nyomd össze. A családban élő méhek csípéskor egyfajta riasztó feromont is kibocsátanak, ami fajtársait figyelmezteti és támadásra ingerli. Bár hazai fajaink nem agresszívek, a csípés helyszínéről azért gyorsan vonulj vissza. Száraz, meleg időben a méhek ingerlékenyebbek.

A darazsak szúrási technikája fejlettebb. Ők injekciós tűt használnak, így mozgékony potrohuknak köszönhetően egymás után több helyre is gyorsan szúrhatnak. Családjuk meglehetősen kiterjedt, egy-két milliméterestől az ötcentisig sok fajuk van, csípésük „eredménye” általában testméretükkel arányos. A leginkább ismert, sárga-fekete színű darazsak kolóniában élnek, legnagyobb képviselőjük, a lódarázs kimondottan agresszív viselkedésű. Többnyire száraz, odvas fában építi fészkét, néha ki is lóg belőle, körülötte folyamatos, mély zúgás hallható. Nagy ívben kerüld el!

Egy-egy méh- vagy darázscsípés (pontosabban: szúrás) a legtöbb esetben némi viszketéssel járó, múló kellemetlenség. Valamelyik, gyógyszertárban kapható, antihisztamin tartalmú, vagy hasonló hatású krém vagy stift (Fenistil, Phlogosam) csökkenti a viszkető érzést. Néhány óra múltán a csípést követő duzzanat is megszűnik. Az álmoskönyvek szerint a (savas kémhatású) méhszúrást szódabikarbónás, míg a (lúgos kémhatású) darázscsípést ecetes vízzel kell mosogatni. Már, ha van kéznél. Fokozott érzékenység, allergia esetén viszont veszélyes státusz alakulhat ki. Segíthet a kalciumos pezsgőtabletta, súlyosabb esetben viszont csak a gyorsan beadott Calcimusc vagy hasonló hatású injekció.

Néhány ízeltlábú számára táplálékforrást jelentünk, közülük leghírhedtebbé az alig gombostűfejnyi kullancs lett. Nem maga a kullancs okozza a betegségeket, hanem a bélcsatornájában élő vírusok, baktériumok. Az encephalitis vírusa a központi idegrendszert támadja meg, agyvelő vagy agyhártyagyulladást okozhat. Első tünetei influenza-szerűen lázzal, végtagfájással jelentkeznek, majd néhány napi tünetmentesség után magas láz, szédülés, hányás kíséretében lobban fel. A veszélyes szövődményeket csak az orvosi beavatkozás tudja meggátolni. Szerencsére ez ellen a betegség ellen van hatékony prevenciós védőoltás, ez ügyben konzultálj háziorvosoddal.

Ugyancsak a kullancs terjeszti a másik fertőzést, a Lyme-kórt. Ez bakteriális eredetű, jelenleg védőoltás nincs ellene. Néhány nap után a csípés közepe bepirosodik, majd körülötte 5-10 cm-es átmérőjű, jellegzetes gyűrű képződik, és ízületi fájdalmak, nyakmerevedés jelentkeznek. Ha ilyet látsz-tapasztalsz magadon, irány a doki. Ma már egy vérvizsgálattal kimutatható a fertőzés, és egy masszívabb antibiotikum-kezelés megszünteti.

Sajnos, ezekkel az apró vérszívókkal szemben alig van védelem. Szokásos tipp a szorosan záródó ruházat, de hát túrázzon a tanácsadó nyáron nyakig begombolkozva. Füves-gazos terepen rád másznak, testhődet megérezve, a lombról rád pottyannak, pici résen is bemásznak ruhád alá. Előszeretettel keresik meg a testhajlatok vékonyabb bőrét, ahol szúró-szívó szájszervükkel először érzéstelenítőt fecskendeznek be, majd elkezdik 24-72 órán át tartó táplálkozásukat. Fertőzést csak ennek végén okoznak, amikor egy véralvadásgátló anyag kíséretében bélcsatornájuk tartalmának egy részét is átszivattyúzzák. Ezért fontos, hogy a kullancsot minél hamarabbeltávolítsd – legkésőbb este, egy alapos szemle során. Kiszedéséhez spéci csipeszt is árulnak, de jó az egyszerű is. Ami fontos, hogy ne szorítsd össze a potrohát, a bőrhöz minél közelebb fogd meg. Az sem baj, ha az „eleje” beszakad (majd kijön), az nem fertőz.

Csíp még a szúnyog (náluk is csak a női egyedek), s különösen eső előtti fülledt kánikulában, erdőszéleken, néhány bögölyfajta (néhol pőcsiknek is tisztelik). Hazai pókfajtáink szerencsére nem veszélyesek, de amúgyis csak elvétve randevúzunk velük. Különösen nyárvégétől kellemetlenkednek csapatostól a 6-8 mm hosszú, okkerszínű szarvaslegyek. Noha a szarvasfélék parazitája, emberben nemigen kapaszkodik meg. Leveles gallyal könnyű távol tartani. Tényleg csíp a hangya: rágójával apró sebet ejt a bőrön, s abba potrohából hangyasavat spriccel. Kedvelt katicabogarunknak is van néhány apró, távoli rokona, meg egy alig kétmilliméteres, jól repülő szipókás rovar, „akik” alkalmi táplálékforrásnak tekintik a túrázót. Szerencsére mindegyik csak kellemetlen, de nem hagynak vissza fertőző emléket. Az ízeltlábúak ellen rengeteg féle védő- és riasztószert fejlesztettek ki, csak győzzél köztük válogatni. Kapható bőrre kenhető és ruhára fújható, szilárd halmazállapotú és füstölő – a baj csak az, hogy ezek a derék rovarok nem mindig olvassák el a használati utasítást.

Az ultraviola

vagy röviden UV sugarakat nem látjuk, mert a látható fénytől rövidebb hullámhosszúak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy hatásukkal ne kéne számolni, hisz a túlzott UV-kitettség bőrünk károsodásához vezet – lásd leégés. Az érkező sugarak nagyobb része egy fényes felületről visszaverődik, így duplán hat. A sugárzás iránti érzékenység egyéni adottság kérdése, a világos bőrűeket általában hamarabb „megkapja” a Nap. Számtalan féle-fajta napvédő krém létezik, ki-ki kedve szerint válogathat belőlük, és rakhatja a hátizsákba.

A napszemüveg mára egyfajta divatcikké vált. Hazai viszonyaink között, átlagos túráink során nem nagyon van rá szükség, egy egészséges szem a szokványos fényviszonyokat jól tűri. Hosszabb vízparti időzéskor, vagy egy havas, de napsütéses téli kiruccanáson azonban már védeni kell szemünket is. A vásárlásnál kiválasztott napszemüveg alakja kövesse fejformánkat, hogy az oldalirányból jövő sugarakat is kizárja. Nagyon fontos, hogy UV-szűrő hatása garantáltlegyen. Ennek hiányában ugyanis a sötét üveg alatt kitágult pupilla miatt szemünk jobban károsodik, mint pápaszem nélkül.

Szó szerint

életmentő lehet egy testvédő (izolációs) fólia. Nem csak a téli mínuszokban lehet kihűlni, de hosszabb mozdulatlanságra kényszerülve ez akár +25 °C-nál is előadódhat. Márpedig például egy, a terepen bekövetkezett lábtörésnél jó néhány óra eltelhet a segítség megérkeztéig. Az izolációs fólia egy nagyon vékony, de erős műanyaglap, melynek oldalaira két különböző fémréteget gőzölnek. Ha az ezüst van kifelé, akkor a meleg ellen véd (napszúrás!), ha az arany, akkor a hideg ellen, testhőnk 90 %-át visszaverve. Egyébként alig tenyérnyi, egy-kétdekás csomag, mindenképp legyen a hátizsákban. És ha már balesetről volt szó, itt van két hívószám, amiket célszerű bepötyögni a mobilodba: 70/380 9204, 30/912 6706. Ezek a Magyar Barlangi Mentőszolgálat számai. Ha ne adj’ Isten valami nehezen megközelíthető terepen történt nagyobb baj, őket kell hívni. (Nem csak barlangban mentenek.)

Végül, de nem utolsó sorban, ne felejts el nejlonzacskóba tekerni egy adag papírzsepit, másikba WC-papírt, s tegyél melléjük egy csomag nedves kéztörlőt. Hogy más egyébbel akarod-e még hizlalni hátizsákodat, az már csak rajtad múlik.

Kiben előbb, kiben később,

de felébred a kíván(csi)ság távolabbi tájak megismerésére. Persze, már nem is számítasz Kezdő Turistának, hisz bebarangoltad a környéket, kalandoztál az egynapos túrákba „beleférő” helyeken, bátran nekivághatsz az útnak. Először is döntened kell: csillagtúrázni akarsz-e, vagy vándorolni? Előbbi igen célravezető egy kisebb tájegység megismeréséhez: kiválasztasz egy alkalmas táborhelyet, s innen indulsz és térsz vissza naponta. Az utóbbinál egy több nap alatt végigjárható, hosszabb útvonalat hagysz magad mögött. Ha igazán rászántad magad az ilyenekre, felszerelésed bizony kiegészítésre fog szorulni.

Ám mielőtt vásárolni kezdesz, el kell dönteni, hogy milyen közlekedési eszközzel akarsz vagy tudsz utazni. A legkevesebb kötöttséget természetesen az autó jelenti. No meg óhatatlanul több beszerzést. Hiszen az autó nemcsak az ilyenkor bővebben pakolt ruhafélét viszi el, belefér a nagy családi sátor, bogrács meg grillsütő állványostul, asztal, székek és sok egyéb. Más a helyzet azonban, ha tömegközlekedéssel akarod elérni távolabbi túrád kiindulási pontját. Ez már igazi „hátadon a házad” helyzet, itt már ötször meggondolod, hogy mi kerüljön a zsákba és miket fogsz megvenni.

Először is az eddig jól bevált kis hátizsákod helyett egy 60-65 literesre lesz szükséged. Beleférni ebbe sem fog minden, de ez nem baj, sátornak-derékaljnak jut kívül is hely. A hátizsák vásárlásáról, kipróbálásáról már korábban volt szó. Pakolásnál arra ügyelj, hogy a felszerelésed nehezebb darabjai lehetőleg középtájra és a hátrészhez közelre kerüljenek. Egy rosszul „megtömött” zsák nem csak nehezebbnek tűnik, cipelni is fárasztóbb.

Felszerelésed új tagja egy jó sátor lesz, ami az ilyen hosszú túráidon az otthon melegét és kényelmét hivatott valamelyest pótolni. A sátor anno lényegében egy kifeszített textília volt, amely úgy-ahogy megvédett az esőtől. Persze, a régi idők fenék nélküli, csúcsával faághoz kötözött „A” alakú sátrától napjaink modern menedékéig hosszú út vezetett. Egy jó sátor sok, egymással ellentétes követelménynek képes megfelelni. Könnyű súlyú, de strapabíró, egyedül is gyorsan felállítható legyen, viharos szél se tudja szétszaggatni, esőtől-szúnyogtól védjen, nehogy beázzon, de szellőzzön, ám azért kicsit tartsa a meleget is, ne legyen túl nagy, de férjen bele mindenünk, úgy, hogy még el is tudjunk nyújtózni benne.

Napjaink leginkább kedvelt sátorformája az eszkimók jégkunyhójára, az iglura hajaz. Nem véletlenül, hisz ebbe a kupolaformába tud a szél legkevésbé belekapni. Ha a „derekába” betoldanak valamennyi egyenes részt, létrejön a tunelsátor, ezek általában nagyobb méretűek. A műanyagból készült szövetük fontos jellemzője a vízállóság. Ahhoz, hogy az anyagot vízállónak tekintsük, legalább 1000 mm-es vízoszlop nyomásának kell ellenállnia. A terepen azonban nem csak laboratóriumi körülmények uralkodnak, ezért legalább 2-, de inkább 3000 mm-es vízállóságút válasszunk (a számot kötelező feltüntetni). A túrasátor kétrétegű, belső része a felhajló erősebb anyagú aljzattal egybe applikált. Sarkainál ponyvakarikás füleket találunk, ezekbe dugjuk az ívben megfeszülő merevítő rudakat. Ezek lehetnek műanyagból, az igényesebbek alumíniumból. A tetőrész és a belső között tenyérnyi hézag van, ez a légréteg bizonyos hőszigetelést jelent, és gátolja a beázást. Ha ugyanis a szövethez belülről valami hozzáér, ott még a vízálló anyag is átengedi a vizet.

Mi mindenre figyelj első sátrad vásárlásakor? Mindenképp az erősebb, masszívabb túrasátrak közül válasszál, alumínium rudazattal. Fontos, hogy a tetőrésze is leérjen a földre, így biztosabban elvezeti az esővizet. Legyenek rajta nyitható-zárható szellőzőnyílások, a belső részen természetesen csak szúnyoghálón keresztül. A bejárato(ko)n bontócipzárt húzkodhassunk, ne csak a cipzár, hanem az összes varrat belülről is impregnált legyen. A belső rész tetején lévő madzagon éjjel megszárad a nedves zokni, alsónemű, az oldalán lévő zseb kezed ügyében tartja a lámpát, órát, telefont.

Mekkora legyen a sátor? Mivel általában nem egyedül szokás túrázni, így mondhatni „alapból” a kétszemélyes kivitel tűnik nyerőnek. Hogy egy bejárata van egy nagyobb előtérrel, vagy két bejárata két kisebb előtérrel, ízlés dolga. Érdemes viszont kicsit nézelődni a három személynek kínált darabok között is. Nem nehéz olyat találni, amelyiknek egy plusz merevítővel erősített, nagyobb előtere van. Ennek védelmében, kellő óvatossággal, esőben is megfőzhetjük levesünket vagy kávénkat, és bőven jut hely a kipakolt hátizsák tartalmának. A háromszemélyes sátrak súlytöbblete nem jelentős, de mindenképp komfortosabbak. A nagy, több hálófülkés családi sátrakról itt nem szólunk, hiszen azok nem a hátizsákos jövés-menésre készültek.

Mielőtt felverjük a sátrat, vegyük alaposan szemügyre a területet. A „placc” legyen vízszintes. Minden apró ágtól, kődarabtól tisztítsuk meg, nagyon rossz éjszaka borsószem királyfit játszani, de egy hangyaboly sem éppen kívánatos társaság. Láthatóan vízjárta helyre, még ha a békák épp nem is kuruttyolnak benne, ne telepedjünk le, mint ahogy nyíltabb terepen álló magas fa alá se. Bár a sátor alsó része erős anyagból való, célszerű aláteríteni egy plusz védelmet. Vastagabb nejlon, kertészeti boltokban kapható takaróponyva kiváló ilyen célra. Ezzel egy füst alatt az előtér talaját is leterítettük. A sátor alól kilógó felesleget viszont hajtsuk vissza, nehogy egy zápor lecsorgó vizét alánk vezesse. Különösen ha több sátor sorakozik egymás mellett, célszerű a merevítő zsinórokra kis fehér rongydarabot csomózni. Se a zsinórba botlani, se mezítláb a cövekbe rúgni nem jó. Mind a belső rész feszítésére szolgáló, mind a rögzítő cövekeket úgy szúrjuk, illetve verjük le, hogy a feszítés irányához képest nagyjából derékszögben legyenek, csak így tartanak jól.

Napjaink modern, műanyagból készült sátra viszonylag kevés törődést igényel. Ha lehet, a reggeli sátorbontással várjunk, amíg a harmat leszárad róla, addigra a nyitva hagyott belső rész is kiszárad. Vándortábornál erre ugyan nincs idő, de olyankor estefelé úgyis szétnyitjuk. Ha a merevítő zsinórokat leoldottuk, a rudazatnál fogva kirázhatjuk az esetleg bekerült szemetet. Hazaérve mindenképp szedjük elő sátrunkat, és pár órára állítsuk fel, hogy tökéletesen kiszáradjon. Elcsomagolásnál ügyeljünk, hogy mindig máshol hajtsuk össze, ne „törjön” meg az anyag. Ezt elkerülendő, egy-két hosszú téli estén szedjük elő, és hajtogassuk át. A cövekek fogyóeszköznek számítanak, szaküzletből pótolhatjuk a reménytelenül elgörbült darabokat.

Ha már házunk a hátunkon, ágyunknak is benne kell lennie. Erre a célra szolgálnak a különböző derékaljak, matracok. Testünk és a talaj között lévén legyenek hőszigetelőek, és némi komforttal is szolgáljanak. Sajnos, e két követelmény kielégítése és a matrac súlya között elég egyenes összefüggés van. Legegyszerűbbek, legkönnyebbek az egyszerű habmatracok (polifoam). Zártcellás kivitelű társaik jobb hőszigetelők, de vastagabbak is. A legjobb kompromisszum egy önfelfújó matrac beszerzése. Ez 
egy légzáró, de belül szivacsos anyagból készült tömlő, ami kicsomagolása (kigöngyölítése) után egy szelepen keresztül levegőt szív be. Ezért önfelfújó, bár a teljes felfújásához kicsit tüdővel is rá kell segíteni. Ezek a matracok a bezárt légrétegnek köszönhetően kiváló hőszigetelők, s elég vastagok, hogy kényelmesek is legyenek. Vásárlásnál a testmagasságodnak megfelelő méretűt válassz, s olyat, ami legalább három centi vastagságú. Igaz, ez a matracféle cipeléskor némi súlytöbbletet jelent, de az éjszakai kényelmed ezt bőven kompenzálja.

Túráinkon a hálószobát a hálózsák képviseli. Használatát szokni kell, van, aki szűknek érzi, ami különösen a múmia-szabásúakra igaz. Ezek lábnál keskenyen indulnak, felfelé szélesednek, és többnyire zsinórral behúzható kapucniban végződnek. Gyakran egy, ugyancsak madzaggal összehúzható, vastagabb hőgallért is találunk bennük. Az ilyen típusú zsákok melegebbek, mint az egyszerű paplan-szabásúak, amelyekben viszont szabadabb a mozgás.

A mai hálózsákok műszálas anyagokból készülnek. Külsejük erősebb, kissé vízlepergető tulajdonságú, belsejük lágyabb, bőrbarát szövet. Hőszigetelő képességük a töltőanyag mennyiségétől és minőségétől függ. A legjobb, de egyben legdrágább természetes töltőanyag a libafélék finom pehelytolla, 
csillagászati ára miatt csak a magashegyi zsákokhoz használják. A szintetikus töltetekugyan kevésbé melegek, de nedvesen jobban szigetelnek, sokkal könnyebben kiszáradnak, és persze jóval olcsóbbak. A hálózsákokat az oldalukon lévő hosszú cipzárral nyitjuk-csukjuk. Általában két szánkóval szerelik, így kényesebb deréktájunkat melegen tartva, lábunknál kicsit szellőztethetünk. Illik, hogy a cipzár mentén bélésanyaggal tömött hurka fusson végig, meg a külső és belső huzat is ilyennel legyen összevarrva.  Készítenek olyan hálózsákokat is, amelyek párban összecipzározhatóak.

Hogy milyen „meleg” egy hálózsák, az a csomagoláson vagy a kísérő papíron lévő számokbólderül ki. A magasabb szám azt a hőmérsékletet jelzi, ami mellett egy normál pizsamábankellemesen érezzük magunkat a zsákban. Az alacsonyabb, esetleg már mínuszos, szám az extrém hőtartományt mutatja. Ezt a hőmérsékletet, ruhánkat magunkon hagyva, még épp elviseljük a hálózsákban. Hálózsákodat valahol a +15 és -3 fok közötti tartományból válaszd ki. Ne feledd, hogy nagyon meleg nyári éjszakán sima takaróként is használhatod a zsákot, de ha túl vékonyat vettél, egy hirtelen lehűlésnél hiába húzod fel a cipzárt. A hálózsákok nem sok ápolást igényelnek. Reggel egyszerűen gyűrd be a tokjába, s a hevedereket húzd szorosra, hogy minél kisebb pakk legyen. A szintetikus töltetű zsákok mosógépben moshatók.

Mennyi plusz ruha kell egy néhánynapos túrára? Gyakorlott túrázók szerint három napra majd’ annyi, mint három hétre. És ez így igaz. Hiszen sátor, hálózsák, estére egy melegebb softshell ruhadarab, esőkabát, piperecucc három napra is kell, az a néhány váltás fehérnemű meg nem fog túlterhelni. Az esti, sátorkörüli jövés-menésre tegyél be egy szandált, mert a bakancsot mindig jól esik lehúzni. Ha még egy ülőpárna is van nálad, teljes a komfort.

Hátunkon lévő házunkból

a konyha és annak felszerelése sem hiányozhat. Az otthoni tűzhelyet egy alkalmatos főző fogja pótolni. A kempingfőzők gázzal vagy benzinnel működnek. A benzineseket inkább a magashegyek világában használják, így nem is foglalkozunk velük. A gázfőzők extrém hidegben nem, de a mi körülményeink között nagyon jól használhatók. Meggyújtásuk egyszerű, lángjuk szabályozható, nem büdösek, és az edényt sem kormozzák össze. A hozzájuk való palackok 100…250 gr. gázt tartalmaznak.

A főzők kialakítása alapvetően kétféle. Az egyik típusnál, csavarmenettel, közvetlenül a palackra erősíthetők. Hátrányuk, hogy billenékenyek, így csak kisebb, egy-kétszemélyes edényt tehetünk rájuk. A másik megoldásnál rövid tömlő köti össze a két darabot. A három szélesebb lábbal sokkal stabilabb, nagyobb edényben is bátran főzhetünk rajta. Egy gázfőző általában három-három és fél perc alatt forral fel egy liternyi vizet. Ez a g
yakorlatban annyit jelent, hogy – a palack méretétől függően – négy-nyolc napra biztosan elég lesz. Sokat ront viszont a hatékonyságán, ha szél fújja a lángot. Kapható ugyan kicsire összecsukható, könnyű alumínium szélfogó, de lapulevélből, kőből, fakéregből rögtönözhetünk is.

Nem elég persze a főző, valamiben az ételt el is kell kászolítani. A szaküzletek széles választékban 
kínálnak különböző edényszetteket. Ezek egymásba rakva, kis helyet foglalnak, nyelük levehető. Anyagukra nézve, a rozsdamentes acélt válasszuk, ezek még a tábori viszonyok közt is jól tisztíthatók, s nem marad vissza bennük egyik étel íze sem. Lehet tányért is pakolni, de ezt egy éppen üres lábas is pótolhatja. Kés úgyis van nálad, kanál, esetleg villa viszont ne maradjon otthon, mint ahogy egy füles bögre se. Az edények elmosásához ugyancsak hozott anyag kell.

Tábori, különösen vándortábori körülmények között persze nem lehet Michelin-csillagra gyúrni. Szerencsére a különböző instant ételeket, zacskós leveseket olyan választékban kínálják a boltok, hogy mindenki megtalálhatja a neki tetszőt. A generál zacskó-ízen egy kis magunkkal vitt sóval-borssal-paprikával, fokhagymaporral javíthatunk, némi száraztésztával meg tartalmasabbá tehetjük a gyári leveseket.

Persze, nem kell feltétlenül megfosztani magunkat ilyenkor sem egy kevés gasztronómiai élvezettől. Sőt! Szabadtűzön számos olyan ételt készíthetünk, amire másutt nem is nagyon van lehetőségünk. És ha egyszer belekóstolsz egy ilyen ételbe, biztosan fogod várni a legközelebbi alkalmat. Mert a napi túra után megpihenni a kis tábortűz mellett, előkészíteni, feltenni, majd beszívni a sülő-fövő étel illatát, aztán szinte rituálisan elfogyasztani – olyan élmény, amit leírni nem, csak átélni lehet.

A legismertebb „szabadtüzes” étel a nyársonsült. Nyársnak fűzfa, mogyoró, kökény, akác a legjobb. A 70…100 centis vesszőnek a vastagabb végét,     ameddig majd az étel éri, leháncsoljuk, laposra-hegyesre faragjuk.  Óvatosan a tűz fölé tartva kiszárítjuk, csak eztán vesszük használatba. Először  a kenyeret pirítjuk meg, hogy jobb ízű legyen. A szalonnát, hogy kiadja a zsírját, bevagdaljuk. A nyársat hosszában, a bőre közelében szúrjuk végig, a kiálló részre hagymát tűzünk. Ha vékonyra szeleteljük a szalonnát, s váltva, hagymával sorjázzuk, hamarabb átsül. Kolbászkarikákkal még fokozhatjuk az ízvilágot, mint ahogy néhány gomba is kiváló alapanyag. De róluk még ismételten lesz szó.

Nem csak parázs fölött, forró kövön is készülhet étel. Tessék? Hogy ez ismerős az … utcai drága étteremből? Persze, csak az erdőben nem digitális vezérlésű a sütés folyamata. Itt első sorban szükségeltetik egy harminc-negyvencentis vékonyabb, lapos kőlap. Letisztítjuk, alátámasztjuk úgy, hogy alatta tüzet tudjunk gyújtani. Ha átforrósodott, vékony szalonna szeletekre, ha hoztunk, akár húst is rakhatunk. Keserűgomba, nagy őzlábgomba szinte kínálja magát, csak vigyázni kell, nehogy bármelyik odaégjen. Pirítós kenyér, vagy félbevágott sült krumpli egyidejűleg sülhet.

Alufóliában ugyancsak számos finomság készülhet. Tejes kukorica, krumpli hajában vagy hasábra vágva kis szalonnával, hagymával reggelinek is kiváló. Begöngyöljük a fóliába, este rákaparjuk a maradék parazsat-hamut, reggelre kész és még meleg is. Sokan úgy tartják, hogy a szabadtüzes főzőcske királya a bográcsolás. Ezen állítással nem is érdemes vitatkozni. Akár tudsz egyet magaddal vinni, akár a tábor helyszínén jutsz hozzá, a bográcsos főzőcske kihagyhatatlan. Az egyszerű paprikás krumplitól a semmivel össze nem hasonlítható bográcsgulyásig ezerféle étel készíthető benne. De receptek ismertetését itt ne várd, inkább az első lehetséges alkalommal fogj hozzá.

A természet ajándékai.

Már az is aktívum, hogy sétáink néhány órájában kiszállhatunk a mókuskerékből, s ha ráérzünk, a természet megmutat néhányat millió csodájából. De a természet nem csak lelkünket képes babusgatni. Aki már megkóstolta az import piaci eper apró, illatozó ősét: az erdei szamócát, igazat ad nekem.

Meleg- és napfénykedvelő, ezért többnyire lombos erdeink tisztásain, utak mentén találhatjuk. Érése elhúzódó, nyár elejétől már kereshetjük. Nálunk sajnos nem terem tömegesen. Néhol, mint például a Börzsönyben („Málna-bérc”) jókora mennyiségben gyűjthető a kertinél ugyan apróbb szemű, de sokkal aromásabb erdei málna. A nyár második felében folyamatosan érik. A könnyen törődő szemeket dobozban hazaszállítva és lefagyasztva télen is élvezhetjük. Szörpnek is kiváló, még a kerti málna szörpjét is feljavítja. 

Ugyancsak közkedvelt szörp-alapanyagot ad a mindenhol közönséges fekete bodza, lakott területek jellegzetes cserjéje. Májusban kínálja sárgásfehér, bódítóan erős illatú virágzatának tányérjait. Bár a szörp készítése macerás, a finom végeredményért érdemes vele foglalkozni. A virágot szedésekor ne tévesszük össze a gyalog bodzáéval, aminek tányérjai merevek és száruk piros. A fekete bodzának nem csak a

virágja értékes, teljesen megérett, fekete bogyóiból nagyszerű házilekvár főzhető. Termését ollóval szedjük le, mert könnyen pereg. Festékanyaga erős.

A húsos som ugyancsak jellegzetes erdei gyümölcs. 
Szívós fájú cserjéje helyenként kiterjedt állományú („Som-hegy”). Ilyen területen koraősszel nagy mennyiségben gyűjthető. Lekvárja semmi mással sem téveszthető össze, de vegyes erdei szörp összetevője is lehet. Egész sötétre érett szemein néhány hét alatt pikáns ízű ágyaspálinka- vagy likőr készülhet.

Bizonyára a legismertebb, elterjedt cserjefélénk a szeder, néhol alig áthatolható sűrűséget alkot. Kellemes ízű gyümölcse augusztustól egészen a fagyok beálltáig gyűjthető. Bogyóihoz meglehetősen ragaszkodik, csak a lilásfeketére éretteket engedi. Apró, de goromba, 

horgas tüskéi szép kottavonalakat rajzolnak kezünkre. A málnánál sokkal kevésbé romlandó, szállításnál is kevésbé törődik. Mélyhűthetjük, készíthetünk belőle pulpot (gyümölcspép), szörpöt. Ha lekvárnak szánjuk, passzírozni kell. Szúrós cserjeféle a kökény is, de az legalább becsületesen, egyenes tüskével szúr. Elterjedt, fénykedvelő növény, az erdőszéleket sokszor élősövényként határolja. Bár még lombfakadás előtt hófehér ruhába öltözik, termését csak az első fagyok után érdemes szedni. Az erdei gyümölcsök között a kökénynek a legmagasabb az ásványi anyag, különösen a vastartalma. Szörpök, lekvárok összetevője lehet. Néhol szokatlanul nagyméretű bogyót termő egyedei díszlenek, az ilyenek terméséből a helyiek savanyúságot készítenek.

A csipkebogyó a számos vadrózsafaj termésének gyűjtőneve. Árokparttól erdőszélig mindenhol megtalálható, szárazságtűrő cserjénk. Ősz közepétől érdemes szedni, még gyenge fagy után is teljes értékű. C-vitamin tartalma közismerten magas, szörpje kiváló. Lekvárt készíteni belőle nem kis háziasszonyi teljesítmény, de az eredmény is különleges. A kettévágott és magjától megtisztított, kiszárított bogyóból jó ízű, és nem mellesleg gyógyhatású tea készülhet.

A különböző gyógynövények ugyancsak a természet ajándékai. Évezredek népi bölcsessége derítette ki hasznosságukat, számos nyavalya hatásosan kúrálható velük. Itt csak a figyelmedet kívánjuk felkelteni: érdemes közeli barátságot kötni velük.

A gombák világa egy külön fejezet. Újat írni, mondani róluk aligha lehet, az ezerszer elhangzott paneleket ismételgetni meg felesleges. Ám megismerkedni velük, vagy legalábbis egy részükkel, nem felesleges. Ehhez számos kiváló szakkönyvet lapozgathatsz, de legalább annyit (ha nem többet) tanulhatsz egy hozzáértő gombásztól. Így Te is kiveheted a részedet az erdő-mező eme különleges, kifogyhatatlan adományából. Kedvcsinálónak pedig néhány kép:

http://portal.nebih.gov.hu/documents/10182/21392/gombaparok_2012_marcius_14.pdf/81eddbbe-3367-47f9-966b-58dd7bd6979a

Búcsúzóul még egy tanács. Végy egy nagyobbacska füzetet, s első túrádtól kezdve, írd bele a legfontosabbakat. Merre mentél és mikor, kikkel mentél, esett-e vagy fújt, láttál-e valami érdekességet, milyen növény virágzott vagy milyen gyümölcs ért? Ha még néhány fotót is kinyomtatsz hozzá, olyan dokumentumod lesz, aminek értékét csak évtizedek múltán fogod értékelni.

De akkor – nagyon.