2024.03.23.
– Szentgáli tiszafás, az elvarázsolt meseerdő –
Jártatok már tiszafa-erdőben? Ha nem, akkor itt az ideje! Ne hagyjátok ki, csodálatos! Tavasz elején egy örökzöld, őshonos erdő a Bakony kellős közepén? Ha nem hallottál még a szentgáli tiszafásról, akkor nem vagy egyedül.
A 10 kilométeres tiszafás körtúrán betekintést kaphatunk a tiszafáról (Taxus baccata L), mint fafajról, továbbá néhány lágyszárú növénnyel is megismerkedhetünk – és ráadásként medvehagymát is gyűjthetünk. A túra során rövid felfedezőutat teszünk Bánd határában a Séd völgye felett domborodó dolomitkúpon, hazánk egyedülálló erdejében, a legnagyobb őshonos tiszafásban, melyet több mint fél évszázada védetté nyilvánítottak. Elvarázsolt meseerdő, dél-bakonyi panoráma, a Séd patak legelőkkel övezett bájos völgye kísér utunkon.
A Szentgáli tiszafás tulajdonképpen egy hegy – és nem is Szentgál határában, hanem Bánd település szomszédságában található. A Szentgáli tiszafás egy nagyon különleges hely. Különleges hangulat uralkodik a tízezernyi, különböző korú tiszafa között. Bár nem kizárólag tiszafák uralják a hegyoldalt, az erdő vegyes, tiszafás-bükkös. És tele van virágokkal – odvas keltike, kankalin, ibolya, medvehagyma és még helyenként hóvirágot is látni. Különleges tanösvény mutatja be a tiszafát, az élőhelyét és a hegyet, egy kis időt eltölthetünk a természetben jó levegőn.
A tiszafa rendkívül szívós, hűvös, párás klímát igénylő növény Magyarország egyik jégkorszaki maradványfaja. Mára kizárólag a nedves, hűvös klímával rendelkező, sziklás, északi oldalakban maradt fenn: a Bükk hegység északi völgyeiben és a Séd patak völgye felett ismertek őshonos hazai előfordulásai.
A közönséges tiszafa rendkívül lassan növekszik, de matuzsálemi kort is megérhet. Több száz éves példányait ismerjük a tiszafának, ami ideális esetben méteres törzsátmérőt is elérhet, de magassága ritkán éri el a fő erdőalkotó fafajok magasságát. Ennek következtében általában a cserjeszintet uralja, ahogy itt, Szentgál és Bánd határában is az öreg bükkök alatti második (alsó) lombkoronaszintet, illetve részben a cserjeszintet képviseli. Ennek a „másodlagos szerepnek” tudható be lassú növekedése is, mellyel rendkívül szívós, tömött rostszerkezetű faanyagot fejlesztenek. Megbecsült alapanyaga volt a bútorgyártásnak, sőt a legjobb íjakat is tiszafából készítették. Kis hazánkban inkább északi fekvésű, hűvös, csapadékos hegyoldalakon található közönséges tiszafa egykoron jóval elterjedtebb volt, ám ma már a Bükk és a Bakony egyes részein álló magányos fákon kívül ez az egyetlen olyan terület, ahol eredeti mivoltukban láthatjuk ezeket a szépséges fákat. A tiszafák nagyon lassan nőnek, viszont akár 1000-2000 évig is élhetnek ideális körülmények között, így Szentgálon is lehet találkozni láthatóan több száz éves matuzsálemekkel.
Királyi vadászterület volt a középkorban a Déli-Bakony lankás tölgyesekkel fedett tömbje. Szentgál címerében mind a tiszafa, mind a szerszámíj szerepel, hiszen az íjászat és íjkészítés meghatározó mestersége volt a falunak. Talán ezért is maradt fenn a védett tiszafás a falu határában, amire a XX. század elején még tiszafaőr vigyázott; később kerítéssel körbevett természetvédelmi terület lett, az elsők között hazánkban.
A tanösvény útvonalán kihelyezett ismertetők szerint a tiszafa rendkívül lassú növekedésű, viszont hosszú életű fafaj. Magassági növekedése életfázisának az első 10 évében 2-5 cm, s életkora meghaladhatja az ezer esztendőt is. A sziklákkal teleszórt talajon annyira jól érzik magukat, hogy valamennyi korosztályuk fellelhető a területen.
A termés magköpenye piros és édes ízű, de a magköpeny kivételével a fa valamennyi része egy taxin alkaloidát tartalmaz – még a fűrészpora és pollenje is – amely az emberre és a páratlan ujjú patásokra, elsősorban a lovakra nézve halálosan mérgező! Viszont a párosujjú patásokra – őzek, szarvasok – és madarakra egyáltalán nem veszélyes. A taxin kivonatából előállított taxol az utóbbi évtizedekben a daganatos megbetegedések elleni küzdelemben nagy jelentőséggel bír. Ezen tulajdonságával is a világ legértékesebb fái közé tartozik. Az építészetben gerendának, bútornak tömbfaként, furnérként is kiválóan alkalmas
(a tiszafa ismertető anyaga a tansövény útvonalkán kihelyezett ismertetőtáblákról származik)
Mint a legtöbb hazai túra, ez sem igényel nagy fizikai felkészültséget, így kezdők is bátran nekivághatnak. A Veszprémtől autóval kb. 20 percre fekvő Szentgál mellett található – de tömegközlekedéssel sem elérhetetlen, csak némi szervezőképességet igényel. A könnyed körtúrára az év bármelyik időszakában érdemes elindulni, hiszen a Miklós Pál-hegyen pazar kilátó, tavasszal pedig akár medvehagyma-mező is várja a felfedezőket amellett, hogy az erdő hangulata tényleg magával ragadó.
Gyalogosan közösségi közlekedéssel érkezők a település központjában megálló VOLÁN-járatról szállunk le és rögtön szembe találjuk magukat a Miklós Pál-hegy sötét tömbjével. A település főutjáról balra térve hamarosan találkozunk, a Herend felöl érkező (P+) jelzéssel – a jelzések végig, a teljes körtúra útvonalon jól követhetők. Átmegyünk a Séd patak hídján, majd innen egy, a maga nemében páratlan, a Cinca patak felett átívelő míves kialakítású boltíves kőhídon is átkelve, balra kanyarodunk és követjük a jelzést egészen a Miklós Pál-hegy lábánál húzódó kerítésig. Belépve a kapun – ne feledd magad után visszacsukni – a gyalogösvény nekimegy a hegynek, nagyon meredek következik, amely leküzdését kanyargó lépcsősorok könnyítik. Itt kezdődik a (PT) jelzésű tanösvény – és ha nem szeretnénk a hegytetőn lévő kilátóhoz is elmenni, akkor egy körtúrával ez a jelzés vezet végig bennünket – de a kilátót kihagyni nagy tévedés lenne, páratlan kilátást nyújt a környező településekre, hegyekre – Kab-hegy az adótoronnyal, a Kőris-hegy a kilátóval és radarállomással, de tiszta időben a Balaton víztükre is feltűnik.
Hogy hány száz lépcsőfokot kell megjárni – ne számoljuk, nem ez a lényeg. Ahogy mind feljebb jutunk, úgy enyhül a meredek, és észre sem vesszük, már némi laza emelkedővel, közel szintben haladunk – és időnként érdemes megállni, nem csak szusszanásnyi pihenésre, hanem megszemlélni az alattunk elterülő panorámát is – és beérünk a tiszafás területre. Egymás után következnek a tanösvény táblái, amiről sok mindent megtudhatunk a hegyről, a földtörténetéről, a tiszafáról, az aljnövényzetről, a tiszafa-legekről, és arról is, hogy miért övezi kerítés a tiszafás hegyoldalt.
Továbbra is nagyjából szintben haladva, néhány kisebb-nagyobb kanyarral fűszerezve, elérjük a (P) jelzést. Amennyiben a kilátó is szerepel úticéljaink között, akkor most egy kis időre elhagyjuk a tanösvény jelzéseit. Nemsokára újabb kerítés és kiskapu következik – kitérünk a szigorúan védett területről és rátérünk a hegycsúcs irányába a (Pp) jelzésre. Természetesen a kerítéssel zárt területen belül is zölddel a medvehagyma, de tilos a szedése – kerítésen kívül is zöld gyepszőnyeg fogad bennünket, a kilátótól lefelé jövet meg is szedjük az engedélyezett mennyiséget. Enyhe emelkedővel, mintegy 600 méter után tűnik fel a kilátó újszerű építménye Miklós Pál-hegy, 489 m. Felkaptatunk a kilátóra.
A névadó Dr. Majer Antal kilátót 2015-ben építették a Déli-Bakony egyik legszebb panorámáját nyújtó hegyén a faépítmény teljes magassága 22 m, legfelső (17,5 m) pihenőszintjéről pazar körpanoráma nyílik a Bakony északi és déli csúcsaira, valamint a Balaton-felvidék felé. A kilátószintről szemügyre vehetjük a közelben kanyargó tanösvényt és Európa második legnagyobb, 213 hektár kiterjedésű tiszafás erdejét is, amit az Országos Természetvédelmi Tanács 1951-ben Majer Antal javaslatára fokozottan védett területté nyilvánított.
A kilátóhoz közeli területen körülbelül 12 000 példány található. A környékre jellemző fafajai még a bükk, a virágos kőris, a korai juhar és a nagylevelű hárs.
A kilátó alatti pihenőpadokon megpihenünk, elfogyasztjuk a medvehagymával dúsított szendvicsünket, majd elindulunk lefelé – és megszedjük a magunkkal hozott dobozt medvehagymával – az engedélyezett mennyiség személyenként és naponta csak 2 kg.
Elérve a kerítést, újra betérünk a védett területre, és bevetjük újra magunkat a tiszafás erdőbe, gyönyörködünk a ritkán látható tiszafa formációkban, majd a korábban elhagyott (PT) tanösvény jelzéseit követjük lefelé menet, de nem a meredek lépcsős szakasz irányába, hanem balra a tanösvényen a Cinca patak völgye felé.
A jelzett, partoldalas, kanyargós ösvényen ereszkedünk le a Cinca völgyébe – illetve a feltételezett patak völgyébe, mert csak a mély vízmosásos kiszáradt völgyet látni – jutunk le a völgybe. A már ismerős kőboltíves hídon átkelve újra keresztezzük az alig csordogáló Cinca patakot, majd a Séd patakot. Szinte hihetetlen, de az elmúlt évszázadokban a Séd patak mentén több malom is működött, kihasználva a víz erejét. Ezekben a malmokban nem csak gabonát őröltek, de az egyik metszőként üzemelt, ahol fát fűrészeltek.
És hozzáteszem: én magam még a ’80-as években ezen a kis patakon, márkói beszállással, kajakkal eveztem le egészen Hajmáskérig – akkor természetesen a bauxitbányászat miatt ide is nyomták a bányából kiemelt karsztvizet, ezzel evezhető, gyorsfolyású, kissé veszélyes sodrású patakot eredményezve.
Ha már itt jártok, ne hagyjátok ki a település „büszke” várromját – de mi most a várrom megtekintését egyéb okok miatt kihagyjuk – az elmúlt évek során tett tiszafás látogatásunk során már megtettük – igyekszünk a kinézett menetrendszerinti autóbusz járatot elérni.
Néhány ismertető mondat a várromról!
A hegyről lejövetelkor a Séd patak hídja után a játszótér mellett lehet megközelíteni a romokat – a hegy település felöli oldalán pedig le lehet érni a faluba.
Az Essegi középkori várrom maradványai Bánd felett egy mészkőszirt lapos tetején állnak. A várról keveset lehet tudni, de szerencsére a ma látható csonka tornyot és falmaradványokat megmentették, amelyek mellől szép kilátás tárul elénk. A vár keletkezésének pontos ideje nem ismert, első írásos előfordulása 1309-ből ismert, amikor az Igmándok eladták a „Castrum Scegh” néven említett várat a rokon Lőrinte nemzetség egy tagjának. Ettől kezdve az ő, illetve az Essegvári családnevet felvett utódai birtokolták a várat a XVI. század közepéig. Essegvár a család lakóhelyeként és birtokközpontként is szolgált. A hegy lapos tetején épült várat dél és kelet felől jókora szárazárok védte. A bejárat feltehetően a keleti oldalon, az árkon átvezető fahídon lehetett.
1552-ben a törökök elfoglalták Veszprémet, valószínűleg ekkor pusztult el vár is, és a környékén levő település is lakatlanná vált. Később az újjá települő falu használta fel a rom köveit a házak építőanyagaként. A hegytető a várrommal remek kilátást ad a Bakonyra, a plató falu felőli északi oldalán pedig a kálvária keresztjei láthatóak.
Végül is – az időjárási előjelzéseknek megfelelően – csodás tavaszi időben jártuk be a hegyet. A kellemes időjárás lehetett az oka annak is, hogy számtalan turistával találkoztunk – és sok-sok vidám gyerekkel!
Szentendre, 2024. 03 24. – ckl –
| Túratáv: | 10km |
| Szintkülönbség: | 250m |
| Időtartam: | 4 óra |
