2024.04.20. Gerecse20 gyalogos teljesítménytúra

– A hegyről csak mosolygó embereket látsz lejönni… –

A hagyományosan az év áprilisának harmadik szombatján megrendezésre kerülő különböző távú Gerecse-teljesítménytúrán meghatározott idő alatt kell az indító pontról – Tatabánya – visszaérni a kiindulási pontra. Az idén 42. alkalommal megrendezésre kerülő eseményre rekordszámú – mintegy 8 000 indulóra számítanak.

Az idei év sem maradhat Gerecse-túra nélkül, 15. alkalommal vágok neki a „megmérettetésnek”, természetesen nem mindig a leghosszabb távon, ma „csak” a 20 km-es rövidebb távot választjuk – figyelembe véve a résztvevők teljesítő képességeit. Vannak, akik kihívásként fogják fel a rendezvényt és vannak, akik egy jó túrára vágynak és nem törnek a szintidő megdöntésére. Egy azonban bizonyosra vehető, mégpedig az, hogy aki részt vesz ezen a nagy múltra visszatekintő túrán, biztosan jól fogja magát érezni – és persze rettentően el is fog fáradni.

Az adott napon hajnali ébredés-kelés, majd a szükséges készülődés után hátizsákot fel, és irány a Déli pályaudvar A vonat fél nyolckor indul és egy óra múlva leszállás Tatabányán. A jelentkezési helyet nagyon nem kell keresni, mert hatalmas ember-folyam tart a Megyeház térre. Szerencsére a szervezők átvették a mai kor technikáját, és nem kézzel regisztrálnak, hanem vonalkódos leolvasóval rögzítik az adatokat, illetve az indulási időpontot.

És elindulunk! Számomra ez a 15. alkalom a Gerecse különböző távjain. Eddig magától értetődően minden alkalommal szintidőn belül sikerült teljesíteni a távot, de ki az, aki nem szeretne javítani! Az első két-három kilométer aszfalton, a városi forgatagban halad, majd az autópálya alatt áthaladva kezd emelkedni és átváltani először a hétvégi házak között, majd erdős ligetes területre. A haladás a hosszú ember-folyam miatt egy kicsit nehézkes, mivel nem vagyunk azonos haladási sebességre kalibrálva, ahol lehet, előzgetünk – de természetesen minket is előzgetnek a nálunk gyorsabban haladók.

Valaki a szervezők közül okosan kitalálta – hogy ne kelljen állandóan az éppen aktuális turistajelzést figyelni – és az egész útvonalon, a 20 km-en végig a térképen jelzett turistaútjelzésen kívül felfestették az egyszerűbb, a különböző távokra különböző színű pötty-jelzést, esetünkben a 20 kilométeres távon a kékpöttyöt kell végig követni. Mire kezdjük lassan felvenni a túra ritmusát, máris az első jellemző, könnyen felismerhető ponton találjuk magunkat, a város határában lévő, a Farkas-völgyben található János-forrás kiépített pihenőhelyéhez érünk – mintegy 3,5 km után. A forrás az elmúlt években is, és most is száraz, feltételezem, hogy a kevés csapadék miatt.

Hosszú emelkedős szakasz következik, amelynek végén a Halyagos rétre érkezünk, ahol a jelzések és a túraútvonalak is elágaznak. Ezen a területen több barlang, töbör és az ismeretlen katona sírja is található, de gyönyörködünk a hatalmas árkokban és az oldalukban húzódó sziklafalakban is. Az útvonal mellett jobbról a Vértes László barlang bejárata, míg egy kicsivel feljebb balról található az Arany-lyuk, egy 4 m mély és 10 m átmérőjű töbör, amelyet a beesések és illetéktelen behatolások ellen elkerítettek.

Néhány kanyar, egy hosszabb emelkedő és rövidebb lejtő után érkezünk a hosszabbtávú útvonalak letéréséhez – mi jobbra térünk és némi enyhe emelkedővel, hosszan taposunk a Kappan-bükk lábánál. Talán a túra egyik legszebb szakasza következik, látványos, ahogy az ösvényen egyre haladunk fölfelé, utunkat öreg bükkök szegélyezik – könnyen felismerhetők a világos-szürke, sima törzsön több „szemes” kialakulásról – és hangulatos megvilágításban engedik át lombkoronájukon a napfényt. Valahogy olyan csendes ez a rész, a civilizációból így kiszakadva megnyugvást jelentenek az ilyen helyek. Itt is előttünk és utánunk is túrázók kisebb csoportjai, de van valami megkapó ezen a helyen, ha valaki teheti, akkor csak úgy is kiránduljon ide egyet, mert megéri.

Sárgállik a gyalogos útvonal mindkét oldala az erdei kutyatej (Euphorbia amygdaloides) tömérdek virágzatától – a látvány a település határáig kísér bennünket – de hosszan kitartanak mellettünk, mindkét oldalon a kivágott bükkök hatalmas farakásai is. Egy éles jobbos letérésnél a sűrűsödő lombozat között itt-ott már feltűnnek Vértestolna vöröscserepes háztetői. Hosszabb és meredek ereszkedéssel érünk a településre – de téved, aki azt hiszi, hogy csak felfelé megerőltető a gyaloglás! Ha a bakancs nincs elég szorosra kötve, bizony a lábujjak igencsak természetellenes pózba tudnak besűrűsödni… nem beszélve a térdek igénybevételéről.

A kis falu szélső házainál csatlakozik hozzánk a kicsit hosszabb – 30 km-es – útvonal. Ennek megfelelően hatalmas az embertömeg. Telefonos leolvasóval igazolják megérkezésünket – folyadékot pótlunk, csokoládés energiabevitel és némi pihenés után elindulunk annak tudatában, hogy túljutottunk az út felén.

A települést hosszában átszelve a széles, hatalmas mezőket átszelő kőszórásos úton a Gerecsében ritkának számító felszíni vízfolyások egyike, a Malom-patak mentén indulunk vissza a hegy irányába. Jobbra hatalmas művelt mezők, még tovább a Kappan-bükk hegyoldal sziklái mutatják magukat.

Két hídon is átkelve a Bundschu-kút árnyas pihenőhely mellett húzunk el, újra enyhe emelkedőbe vált utunk – ezen a szakaszon csatlakozik hozzánk a Gerecse-túrák leghosszabb, 50 km-es útvonala és velünk tart a Kisréti vadászházig. A Halyagos oldalában többet haladunk enyhe emelkedővel felfelé, mint lefelé – lehangoló, éles-murvás, kőszórásos úton – egyik kanyar a másik után, amely a Kis-réti vadászház hűlt – lebontott – helyére vezet. A volt vadászház helyét kitartóan őrzi az útszéli hatalmas tölgyóriás – az „Öreg Úr”, tövében egy pihenőpaddal. Vajon mi vezetett oda, hogy a vadászházat el kellett bontani? A vadászházat lebontották ugyan, de állítottak ide egy padot, amelyen megpihenhet a megfáradt turista, most is foglalt. Itt kijár megint a folyadékpótlás, esetleg egy műzli is, de úgy döntünk, csak a szerelvény-igazításra állunk meg.

A Turulig viszonylag enyhén emelkedős az út – és ezen túraszakasz egyre több a természetellenes pózban, testtartásban bandukoló egyén – talp, vádli, comb vagy derékfájós figura. Kívülről lehet, hogy mi is így nézünk ki?

Végre feltűnik a pihenő rét – innen már csak egy kőhajításnyira van a Turul.

Az azért ide kívánkozik, hogy a Tatabánya melletti Kő-hegy tetején lévő turulszobor Európa legnagyobb bronzmadara. Nyitott csőrű, kiterjesztett szárnya 14 méter, karmaiban az Árpád-kard is 14 méter hosszú. A szobor Árpád honfoglaló magyarjainak a bánhidai síkon 907-ben Szvatopluk morva fejedelem fölött aratott győzelmére emlékeztet. A Millennium alkalmából helyi kezdeményezésre felállított turulszobor Donáth Gyula alkotása. Anyagi gondok miatt a turul-madár avatására csak 1907-ben került sor. 1896-ban, az ország minden spórolt pénzét felemésztő nagyszabású Millenniumi ünnepségek mámorában úgy határozott az akkori büszke magyar vezetés, hogy nyolc hatalmas emlékművet kell állítani a dicső nemzeti múltnak. Brassó, Dévény, Munkács és Zimony azért kapott szobrokat, hogy a négy égtáj felé hirdesse – szinte a határokon túlról is láthatóan – a nemzet nagyságát, jelképesen védve azt az ellenségektől. Nyitra, Pannonhalma, Ópusztaszer és Bánhida pedig azzal érdemelt ki egy-egy emlékművet, mert mind nevezetes helyszínei a honfoglalás és államalapítás kori történelemnek.

Körbe nézzük a hatalmas madarat, készítünk néhány kötelező fotót, majd elindulunk hosszú menetelésünk utolsó etapjára. Most talán soknak tűnik, de máskor talán észre sem vennénk a 420 lépcsőfokot. Hát vannak, akik két kézzel fogva a korlátot araszolnak lefelé, nekünk, ha nem is simán, fájdalommentesen, de sikerült elég tempósan leérni. A házak között egy kissé hosszúnak tűnik az út a Fő térig, de néhány kanyar után ez is elkövetkezik. A célban újra vonalkód leolvasás és megkapjuk a kitűzőt, de oklevelet majd néhány nap múlva lehet letölteni az internetről.

Most – elsősorban a fáradtság és a távolban sűrűsödő, gyülekező fekete fellegek láttán – átbandukolunk a MÁV állomásra, és az első főváros felé haladó vonattal elindulunk hazafelé.

Megállapítható, ember próbáló túra a maga „csekély” 20 kilométeres távjával is, érdekes, élménydús annak ellenére, hogy harmadik alkalommal gyalogoltam végig ezt az útvonalat – de így sem volt unalmas, minden alkalommal lehet látni valami újat.

Köszönet a rendezőknek, szervezőknek, pontőröknek, és köszönet túratársamnak, akivel elviseltük egymás nyűgét, gondját-baját – találkozunk egy év múlva ugyanitt vagy újra ezen a távon, vagy az egyik hosszabbikon…

Szentendre, 2024. 04. 21.                                                                                       – ckl –