Velem – Írott-kő – Kőszeg
- 11. 14.
Közös gyalogtúra az MTE Esztergomi és a Szentendrei Osztállyal
Valamikor október derekán szíves invitáló levél érkezett az MTE Esztergomi Osztályától: „Ha van kedvetek Velünk tartani, akkor várom jelentkezéseteket november 6-ig. Pár hely még van”. Természetesen megadva a túracélt, az időpontot és a szállást. Kinek ne lenne kedve rákapcsolódni egy ilyen túracsalogatóra! Annál is inkább, mert tavaszra terveztük a Kőszeg környéki OKT útvonal bejárását, begyűjtve az útvonalon fellelhető OKT pecséteket.
Végül levél jött-ment – 3 fővel jelentkezünk – és elérkezik az utazás időpontja. A 3 – 3 fős kis csapat Komáromban, a vonaton találkozik, majd további együtt utazás után érkezünk meg szombathelyi átszállással Kőszegre. Szállásfoglalás, rövid esti séta a kisvárosban, beszélgetés régi túrákról, a két osztály múltjáról-jelenéről-jövőjéről – és nyugovóra térés.
A reggeli ébredés után a ködös, csepergős időjárás egy kissé elkedvetlenít bennünket – de egy turista mondással vigasztaljuk magunkat: „nincs rossz idő, csak lusta turista”. Így hát elindulunk.
Busszal Velembe utazunk – megtekintjük a neves kis település utunkba akadó látnivalóit: a koronaőrzési helyet, a velemi malom maradványait, a fából faragott magyar királyok mellszobrát, valamint a főutca néhány kihelyezett faalkotását.
A település fafaragásai a velemi utca jellegzetességévé, a falu ékességévé váltak. Szent Vid pálmaágas alakja, Szent István királyunk méltóságos szobra, vagy a buszváró mellett álló Velemi asszony, és mind a többiek, kedves és művészin regélő „lakói” lettek Velemnek, amelyeket a faluba visszatérő vendégek már-már ismerősként köszöntenek. Így mindig van valaki a velemi utcán, aki a vendéget köszöntse – általuk maga Velem szólítja meg szótlanul a betérőket.
Velemből az Írottkőre a (K+) jelzésen indulunk, mert ezen az útvonalon több látnivaló is útba esik. A település szélétől a szebb napokat látott Avar szállónál letérünk a szilárd burkolatú útról, a Szerdahelyi-patak mély völgyében indulunk a Szent Vid kápolna felé. Azt már a túránk elején megállapíthatjuk, hogy Velem egy meseszép magyar falucska, ahol gyógyerővel bír a levegő – szinte harapni lehet a friss és még az évszakhoz képest is hűvösebb levegőt.
Egy kis fahídon átkelve érdekes nevű forráshoz érkezünk – amely több néven is szerepel: Vasa-kút, Vas-kút, Vasas-forrás – amelyet egy alacsony szökőkúttá alakítottak – érdekes látvány az erdő közepén. Nevét a vas jelenlétére utaló rozsdás üledékről kapta.
Elhaladva a Vas-kút vastartalmú forrása mellett, követve a patakot egy kiszélesedésnél egy lépcsősor vezet egy kilátószerű sziklához, ahol a szájhagyomány szerint szerelmek szövődtek és szövődnek ma is.
Nemsokára útelágazáshoz érünk, itt ágazik ki a (K+) jelzésből a (K=), mely a Szentkút forráshoz vezet. Az eligazítótábla felirata szerint mindössze 100 méterre van a forrás – teszünk hát egy kitérőt. A foglalat nélküli forrás mellett kidőlt fa, ledőlt házikó, mely korábban cserkészek, majd úttörők táborozó helye volt. Mára az enyészeté lett.
Visszatérünk a (K+) jelzésre, egy újabb kanyar után megérkezünk a kápolnához vezető lépcsősorhoz. A Szent-Vid kápolna a Velem fölötti 568 méter magas hegycsúcson emelkedik, nem csoda, ha sokat kell fölfelé másznunk. Viszont gyönyörű panorámával ajándékoz meg bennünket.
A kis templom mai alakját az 1859-es átépítésnél nyerte el – a toronyban két harang lakik – 1688-ban és 1926-ban öntötték. A barokk főoltár feletti képet 1890-ben Kőszegen készítették, de a legrégebbi képet, Mária mennybemenetelét a lékai hívek ajándékozták a templomnak 1700-ban.
Körbejárjuk a hófehérre meszelt kis kápolnát és tovább indulunk a (K+) jelzés mentén – és majd’ hogy nem elvétjük az Országos Kéktúra hajdani kezdő-, végpontja emlékművét, amely az országos útvonal régi, 1977 és 1989 közötti végpontját jelölte ki.
Első hallásra talán meglepő, hogy az erdő mélyén megbújó Kéktúra emlékmű nem az Országos Kéktúra nyomvonalán áll. A vasfüggöny lebontásával Magyarország és Ausztria között szabad lett az átjárás, elérhetővé vált az Írott-kő csúcsa, ahova 1990-ben áthelyezték az OKT végpontját. A módosítás következményeként a nyomvonal többé nem érinti az emlékkövet: az Országos Kéktúra északról, az RP Dél-dunántúli Kéktúra pedig délről kerüli meg.
Elhagyva a kis kápolnát és a Kéktúra emlékművet, keresztezzük a műutat, az egyre meredekebben emelkedő út mentén araszolunk. Ahol el kell kanyarodnunk, ott egyértelműen, nyilak jelzik a haladási irányt. A (K+) jelzés nagyon jól fel van festve végig, jól követhető. Vastag, megsárgult avarszőnyegen haladva, meredek kaptatóval az emelkedő továbbra is elég húzós. A sziklás-köves talaj miatt figyelmesnek kell lennünk mind fölfelé, mind lefelé. Aztán kiérünk egy tágas parkolóhoz, a Hármashatár-hegyre.
Tartunk egy néhány perces pihenőt. Tovább haladva figyelni kell, mert a (K+) jelzés elhagy bennünket, és egy darabon a (K=) jelzésen megyünk tovább. A felfestések itt kissé hiányosak, innen az aszfaltos utat kell követni egy darabig. Hamarosan jobbra a Hörmann-forrás, balra az Írottkőre vezető utat találjuk, innen a (K) jelzést követjük.
A csúcsra vezető 2,4 km-es gyalogos turistautat el sem lehet téveszteni. Ha a fákra festett jelzést nem vennénk észre, akkor sem tévedhetünk el. Innentől az Országos Kéktúra útvonala itt együtt halad a (Z) jelzéssel. Sőt, itt még az Alpannonia fő útvonalának jelzése is ott van a fákon. Az Alpannonia túraútvonal az alsó-ausztriai Semmering-től Kőszegig tart, mintegy 120 km hosszan.
A (K) útvonal elején a domborzat egy kicsit bekeményít, itt egy elég meredek szakasz vezet fölfelé. Elérve a határ vonalát – Vasfüggöny turistaút – már kellemesebb a haladás a határsávban, a műszaki zár helyén, ma már fehér kérgű nyírfák lengedeznek, hajladoznak. Valahogy „tájidegennek” hatnak a fenyők, tölgyek, bükkök között.
Az egyik kanyar után egy esőbeálló tűnik fel, közelebb érve kiderül, hogy megérkeztünk – de hol a kilátó? – a kilátó innen egy kicsit feljebb a tetőn áll. Könnyen megtaláljuk a bélyegző helyet is – a fedett pihenő egyik tartóoszlopán.
Az Írott-kő – németül Geschriebenstein, Megírt-kő – a Kőszegi-hegység és egyben Dunántúl legmagasabb, 883 m magas pontja. A csúcs első említése a XIV. századból származik. Akkoriban Fenyőhegyként emlegették. A XVII. században a Szálkő nevet kapta. A mai Írottkő nevet egyes feltételezések szerint az itt áthaladó Batthyány–Esterházy határ feliratozott határkövéről kapta.
Az osztrák–magyar határ az 1913-ban épült kőkilátó közepén húzódik végig, ezt a torony közepén egy határkő is jelzi. Még a napóra is meg van felezve. A kilátó bejárata az osztrák oldalon van. A Vasfüggöny idején a kilátó épületét a drótkerítés kikerülte és osztrák oldalon hagyta, látogatása is csak onnan történhetett. A schengeni övezetbe való belépéssel ennek jelentősége megszűnt.
Ha már itt fent vagyunk, nem hagyhatjuk ki a csúcs nevét adó „megírt kő” megtekintését sem. Igaz, hogy ehhez 40-50 métert át kell menni Ausztriába!
Megtaláljuk a 3 bevésett betűt magán hordozó sziklát – CBE = Confinia-Batthyányana-Esterhazyana= Batthyány-Esterházy-féle határ – de sajnos a 3 betű nem mutatja magát. Sebaj!
Délidő már jócskán elmúlt – ebédelünk, felmegyünk a kilátóba – de ma nincs szerencsénk az Írottkővel, alattunk paplanként terül el köd – csupán az osztrák oldalon a ködpaplanból kinyúló Schneeberg havas csúcsa és a Rax sziklafala mutatja magát.
Miután kellően magunkba szívtuk a kevés látványt, füzetünkben helyén a pecsét és a dátum bejegyzése, felszerelés igazítást követően elindulunk, most már ténylegesen a kéken… meg a zöldön, mivel az első- felső rövid részen a (Z) jelzett úton Vasfüggöny túraúttal halad együtt.
A lefelé menet az enyhe lejtős ereszkedéssel mintha lényegesen rövidebb lenne az út, hamar leérünk a Hörmann-forráshoz, régebben az itt eredő Csarmas-patakról Csarmas-kútjának hívták. Csak később nevezték el Bethlen Gábor várnagyáról, Hörmann Mihályról. A Hörmann-forrás a Kőszegi-hegység legmagasabban fekvő forrása 713 méteren ered. A vérfagyasztó legendákkal átszőtt történetű forrás könnyen megközelíthető, ezért számos környékbeli kirándulás kiindulópontja.
Miután kortyoltunk némi folyadékot a neves és bővízű, tetővel ellátott forrásból, néhol meredek, köves, a nedves avarszőnyegtől csúszkálós úton és mintegy három és fél kilométerrel később hamar a Stájer-házakhoz vezető betonúton találjuk magunkat. Három épület, egy üldögélésre csábító szabadtéri pihenő, egy kecses harangláb és körös-körül az erdő – ez az ún. Stájer-házak.
Nem kell sokat kaptatnunk az aszfalton, a Stájer-kert mellett haladunk el. Egykoron a Batthyhány birtok része volt ez a Velem feletti erdőterület, a Stájer-kert – az itt eredő Ciklámen-forrásból indul útjára a Szerdahelyi-patak.
Az aszfaltúton rójuk tovább az utat, kellemesen kanyargó úton érjük el azt a kereszteződést, ahol hat irányból futnak össze az utak: Kőszegről és a környék falvaiból erre vezetett a legrövidebb út a búcsújáróhely, Rőtfalvára (Rattersdorf), ennek egyik pihenőhelyén a zarándokok állították 1984-ben a vörösre festett keresztet – 633 m. A ma itt álló, pirosra festett fakeresztet hat nagy kocsánytalan tölgy veszi közre.
A keresztúttól meglepően keveset kell sétálnunk, és az Irány-hegy túloldalán már el is érjük az Óház-tetőn álló kilátót – 609 m – az itteni egykori vár volt Ó-Kőszeg. Az első várat a XII.-XIII. század fordulóján építhették. A XIII. század végére már elvesztette hadi jelentőségét, Kőszeg várának kiépültével használaton kívül maradt. Előbb Óvárnak, majd csak Óháznak (Altes Haus) hívták. A XVI. században már szellemjárta helyként emlegették romjait.
A Magyar Turista Egyesület kőszegi szervezete 1896-ban emelt itt kilátót, amely 1917-ben összedőlt. Kőszeg város finanszírozásában, 1996-ra, a millecentenáriumra készült el az új, hatalmas kilátótorony, amely sajnos nem látogatható. A lezárt kilátótól meredek, csuszamlós, majd eléggé megkopott aszfaltúton jutunk le a Hét-forráshoz, más néven Hétvezér-forráshoz.
Mesebeli völgykatlanban húzódik meg a Kőszegi-hegység egyik legszebb kirándulóhelye, amit az Országos Kéktúra útvonala is keresztez. Nem más ez, mint a sejtelmes Hétforrás, amit úgy alakítottak ki 1896-ban, hogy a forráskifolyások a honfoglaló 7 vezér nevét viseljék. A helyi legenda szerint, aki mindegyik forrásból iszik, annak teljesülni fog a szíve vágya. Így már csak azért is érdemes elzarándokolni a kőszegi túrahelyre, hogy kiderítsétek: igaz-e a legenda?
A Hétvezér-forrás vízhozama tekintélyes, 200 liter/perc, vize is kitűnő, iható.
A forrásnál újra közel kerülünk az osztrák határhoz. Ezt jelzik azok a romos, kiürült épületek is, amelyeket a turistaút feletti domboldalban lassan visszavesz a természet: a rendszerváltás előtt a helyi határőrőrs használta ezeket.
A forrás környezete most szebb arcát mutatja, nem úgy, mint a szebb napokat is megélt a közelében lévő határőrőrsnek helyet adó épületek. Itt működött a határőrség kutyakiképző bázisa. Ma a lekopasztott, ajtóktól, ablakoktól megfosztott, kirabolt épületegyüttes igen lehangoló képet fest. És felmerül bennünk, hogy évtizedek óta az állam miért nem adta-adja át a felszámolt őrsök épületeit a természetjáróknak. Ha valahol, akkor itt a határzónában igazán gyönyörű környezetben lehetne ezekből az épületekből olcsó, turistaszállásokat kialakítani. Joggal vetődik fel: kinek-kiknek az érdeke, hogy ez a valóban turisztikai paradicsom végleg elpusztuljon.
Sajnos így ennyivel is szegényebbek lehetünk! Szomorú sors és szomorú vég!
Innen tovább haladva nagyon kellemes erdei úton sétálhatunk a Hercegi-erdőben, amíg el nem érjük a Pintér-tetőt. E pontról valamikor nagyon szép kilátás nyílt, mára a fák kitakarják a látványt. 1898-ban még kilátó építését tervezték ide is, évek alatt össze is kalapoztak 3300 koronát, de aztán 1914-ben jött a Nagyháború, és az azt követő nyomor, így a Jurisics-kilátó sosem épült meg.
És sajnos megtörtént az, amire nemigen számítottunk, illetve előre megfontoltan igyekeztünk egy tempósabb haladással a nem kívánt helyzetet elkerülni – kezd sötétedni, ezért úgy döntünk, hogy kihagyjuk az útvégére tervezett Ördögtányér-sziklát és a Fatalin-bükköket. Egy gyalogösvény leágazásban rátérünk a „Koronaőrző bunker” irányát jelző tábla útvonalára – mondván, hogy a bunker már a város határában található, talán nem tévedünk nagyot.
De tévedünk! És olyan mély völgybe tévedünk be, ahol még nappali világosságnál is homály terpeszkedik – az Ördög-árokba! Hosszú, a köveken, a fejlámpákkal megvilágított sötétben is, botladozás, csúszkálás után a kertek alatt, elérve a (K■) jelzést követve visszatérhetünk a város szélső házai közé. Innen még hangulatos pár száz méter vár ránk egy szűk ösvényen a közvilágítással biztosított szilárdburkolatú útig.
Az évszázadokon át a lovak patái és a szekérkerekek által folyamatosan koptatott, mélyített Ördög-árkot bizonyára nagy élmény nappal – élvezve a sziklabirodalom látványát – végig járni, de így fejlámpával megvilágítva igazi kalandtúra.
És amit sajnos a ránk köszöntött hirtelen-sötétség miatt nem láthattunk, az árok város felöli bejáratánál található Kincs Villa falán a még mindig látható Magyarország talán legrégebbi fennmaradt turistajelzését. A II. Világháború előtti évekből származó jel jól jelzi azt is, hogy a turistautak régen ebben az árokban vezettek fel a hegyre.
Remélem kedvet kaptatok felkeresni az Írottkő-kilátót! Akár valamelyik Kéktúra bejárása keretében, mert jó a kilátás, mert rengeteg a látnivaló. Egyébként valóban rengeteg látnivaló van még a környéken is. Kőszeg városa és a vár maga is külön látnivaló, de körülötte több, nagyon látványos természeti és épített érdekesség, felkeresni való van még a határ túloldalán is. Közel van Szombathely is, ahol római kori emlékeket találunk, és egy arborétumot, ahol tavasszal virágzik a rododendron.
Az információk a kihelyezett ismertetőtáblákról, a wikipedia oldalairól és a www.termeszetjaro.hu oldalról származnak.
Szentendre, 2025. 11. 23. – ckl –
