2023. április 29. – május 1.

– Navigare necesse est, vivere non est necesse! –

– Pongyolán fordítva. “Hajózni muszáj, élni nem szükséges!" – (latin közmondás)

A régi római mondás elejét mindenki ismeri. „Hajózni muszáj…” – sokat idézik. De itt nincs vége: „élni nem szükséges” – így folytatódik.
Pedig dehogynem! Erre a vízenjárás mindkettőre megtanít.

Fájdalmasan igaz ez a latin szólás: kifejezi már a római korban is érvényes igazságot, amely a tengeri kereskedelem és szállítások fontosságát hangsúlyozza. A mondás második részét Pompeius mondta a hajósainak akkor, amikor viharban kellett gabonát szállítaniuk Szicíliából Rómába.
„Végre itt a tavasz, szép az idő, süt a nap, csicseregnek a madarak” – így hívogat bennünket az egyik hajókölcsönző hivatalos oldala egy Bodrog-ártéri evezésre.
A Bodrog-Tisza által bezárt területet – Bodrog-ártér – ilyenkor látni kell, amely a zöldár idején – áprilistól júniusig – hihetetlen látványt mutat, de ha éppen nincs áradás, akkor is csodálatos. A Bodrog-ártér az utolsó terület Magyarországon – és talán Európában is nagyítóval kell párját keresni – amit évről-évre minden tavasszal elönt a víz, de ezt nem éppen a „nem várt árvízként teszi” a folyó, hanem megnyitják a felső zsilipeket és így árasztják el a tájvédelmi körzethez tartozó 4500 hektáros területet, életet adva a napjainkban egyre ritkábban megtalálható érintetlen vízivilágnak.
A tavaszi áradások – előre megfontolt, tudatos elárasztások – alkalmával a Bodrog folyó elönti a bal partján elterülő, a Tokaj-Bodrog-zugnak nevezett erdős-ligetes területet és ez a tavaszi áradás rendszerint egybeesik a Tisza tavaszi áradásával, így a nagyobbik folyó visszaduzzasztja a Bodrogot. Ahogy melegszik az idő, a Bodrog-zug fantasztikus növényzete egyre szebb és változatosabb arcát mutatja a túrázónak. Április végén még szinte tiszta, növényzetmentes vízen evezhetünk, majd lassan megjelennek a különböző vízi növények és május közepe táján szinte „salátástálban” mártogathatjuk lapátunkat. Amitől igazán látványossá válik az ártér, hogy májusban a növényzet már igen magas, ezt helyenként alacsonyabb vízállás idején keményen tapasztalni is lehet. Az árasztás időtartama általában 40-50 napig tart, csapadékos években akár 100 napig is víz boríthatja a területet.
A szigorítások előtt nagy víz esetén toronyiránt evezhettünk az erdőben a fák között bármilyen emberi erővel hajtott vízijárművel. Június közepére pedig már a víz leeresztése miatt még a csatornák is csak nagyon nehezen evezhetők. Az alacsony és magas vízállás között a mindenkori tiszai és bodrogi vízszint határozza meg, hogy éppen milyen magas. Ahogy csökken a vízszint, ezzel párhuzamosan nő meg, és erősödik a növényzet. Egyszóval június közepére már a fő csatornákon is közelharc folyik, minden méterért meg kell küzdeni. A morotvákon – a Tiszáról és Bodrogról lefűződött vagy levágott holtágakon, hosszúkás tavakon – ekkorra megnő a kolokán, a szúrós vízinövény, és teljesen beteríti a felszínt. A harc a dzsumbujjal és a kolokánnal, sokszorosan nagyobb erőfeszítést igényel – ha haladni is szeretnénk a hajóval.
Az árasztások idején, így a tavaszi hónapokban, az ártér egy igazi, hamisítatlan vízi paradicsom. Alacsonyabb vízállás idején az evezhető ösvényekre, csatornákra könnyebb rátalálni – és gyakorlatilag csak ott van evezhető víz – ma már azonban a csatornán kívül nem is lehet evezni, mivel a Deák-éren kívül minden csatorna, lefűződött holtág szigorúan védett – költenek a ragadozómadarak.

Számtalan mocsaras, ingoványos területen igen sok és sokféle
vízimadár él és költ. Van itt kiskócsag, bakcsó, bölömbika, szürke-, és
vörösgém, sirály, szerkő, még kárókatona is. Vízi és mocsári növényzet
is nagy tömegben terem, szépek a ritkán látható fehér tündérrózsák,
annál nagyobb területen él a sárga vízitök, a partok vonalában pedig a
sárga nőszirom és a tavaszi tőzike. Május közepére már úgy elszaporodnak
– különösen a kolokán – hogy az evezést is nagyon megnehezítik, szinte
lehetetlenné teszik. Néhány mocsári tölgy, sok nyár- és fűzfa díszíti a
területet.
Ha egyszer sikerült vízre szállni, közelből-távolból
nézve szinte állandóan ott nyújtózkodik a Tokaj-hegy, aminek árnyékában,
és esetenként szinte egészen a tövében is evezhetünk, a tájékozódást a
térképen kívül elsősorban a hegy tetején a TV adó, és a
Bodrogkeresztúri-kőbánya segíti. A folyó – és mellette az ártér – az
egyik oldalán az Alfölddel, a másik oldalán a Zemplén szélét érintve
kanyargózik végig, a hegyvidék illúzióját kelti a táj csodáján merengő
túrázóban.

Ebbe a hatalmas területű vízivilágba terveztük idei tavaszi
háromnapos vízitúránkat – ide rövidebb időre nem érdemes jönni! Szállás
most már évek óta a szokásos helyen, a hajókat pedig a szállással
szomszédos kempingből kölcsönözzük. És szokásos módon nagy létszámmal
érkezünk – közel 50 fővel, fiatalokkal, idősebbekkel egyaránt – a
Bodrog-ártér mindig kedvelt túrázóhely annál is inkább, mert közel
állóvizével még a kezdő vízitúrázóknak is kellemes élményt tud nyújtani.
Aki még nem ült túrakenuban, annak sem kell igazán félni, a
Bodrog-ártér nem veszélyes – ha betartjuk a Nemzeti Park előírásait és
az evezés legalapvetőbb szabályait. A program egy igazi evezős csemege,
amihez a kezdő evezős tudás is elegendő. A hajókat délelőtt tizenegy óra
tájban vesszük át – összesen 16 hajóval vágunk neki… és indulhat a
móka…!
A félnapos program szerint a Zsarói-zsilipen bejutva a
„Kis-kört” kívánjuk megtenni – a zsiliptől nem messze a Deák-érről
kívánunk letérni a Nagy-tó felé, majd át a patkó alakú Bogdány-tavon
keresztül ki az élő Bodrogra, és vissza a szállásra – de a hajókölcsönző
még indulás előtt felhívja a figyelmünket, hogy a nemzeti park ezt az
útvonalat néhány nappal korábban lezárta – sasok, ölyvek keltenek az
útvonal térségében. Döntünk! Akkor irány a csatorna melletti kilátó… és
vissza a Bodrogra!
Az ártér bejáratának számító Zsarói-zsilipnél az
elmúlt túrák idején, alacsony vízállás esetén mindig csak átemeléssel,
sárban, iszapban dagonyázva jutottunk be az ártérre – ellenben az előző
évek beruházásai lehetővé tették, hogy átemelés nélkül, az átereszen, a
vízszintszabályozó „ablak” alakú kifolyón keresztül, kiszállás nélkül
térjünk be az ártérre. A magas zárógát most is ott van, de rajta könnyen
átevezhető és nyílt csónakzsilip épült, amelyen keresztül kenukkal,
kajakokkal a Bodrog aktuális vízszintjétől függetlenül könnyen be lehet
jutni az ártér duzzasztott szintű vízrendszerére. Dicsérendő, jó ötlet!
Áthaladva
az átereszen, mintegy 4 kilométert evezünk a kilátó felé. Kétoldalt a
víz felületét szinte összefüggően lepi el a vízitök – a víz felszínén
elterülő hatalmas tojásdad leveleivel – a szemet vonzó sárga virágzatai
még hiányoznak, de vastag arasznyi szárral nyúlnak ki a víz fölé a még
zárt bimbók – szinte fáj a hajós szíve, hogy a hajóval nekimegy, de
kerülési lehetőség nagyon nincs. A parton végig virít a tavaszi tőzike,
amely leveleivel és virág színével összekeverhető a hóvirággal – de
valamivel magasabb szárú, és a tőzikevirágzat végén, csúcsán zöld vagy
sárgás foltok láthatók. Szinte minden kisebb-nagyobb kanyar után
felrebbenő kiskócsagok, szürkegémek látványa tárul elénk.
És ez a szépség az útvonalban!
Közben
úgy döntünk, nem húzunk fel a kilátóig – holnap ugyanerre evezünk,
akkor majd felmászunk a kilátóra és megcsodáljuk az ártéri panorámát.
Visszafordulunk, és a kanyargós csatornán visszatérünk az élő-Bodrogra.
A
csatornából nézve a Bodrog mintha visszafelé folyna – de ez nyílván
csak optikai csalódás, a folyásirány nem változott meg, egy kicsit
rásegítve az evezőkkel, haladunk is rendesen. A kemping mólóján szállunk
ki, kiemeljük, depózzuk a hajókat…, és jöhet a jól megérdemelt
folyékony kenyér. A felüdítő zuhany után jön a közös főzésű vacsora,
bográcsban főtt csilisbab! Utána beszélgetések a tűz körül majd a
fiataloknak társasjáték…, és valamikor a jól megérdemelt lepihenés.

Másnap reggel a szokásos reggeli készülődés – reményt keltő, hogy
nagyobb a kék ég felülete felettünk, mint a felhős takarásnak – de nem
tudjuk, mi lesz napközben. Hiába, rendes társaság jött össze – összesen
46 fő, ebből 13 gyerek 5 és 14 év között – a megbeszélt időpontban el is
indulunk. A mára tervezett egész napos evezés útvonalának megfelelően
szintén a Zsarói-zsilipen húzunk be az ártérre, majd a Deák-éren evezünk
fel Zalkod községbe. Az előző évek tapasztalata alapján csak
reménykedni tudunk, hogy a település egyetlen „népjóléti intézménye”, a
kocsma ma is nyitva lesz. De ami feltűnt már a tegnapi evezés alkalmával
is: nincs nagy vízi forgalom, kevés a kenu a vízen… Az előző évek
tapasztalatát hozom elő: egy-egy hétvégén itt hajó hajót ért, a forgalom
akkora volt, „mint a Váci utcában” – mondanánk pestiesen. Ma hajót alig
látni, és ez egyértelműen a szigorú nemzeti parki előírásoknak
köszönhető. Egyébként, ha jól belegondolunk, a település kocsmája
ezekben a napokban-hetekben gyűjtötte be éves árbevételének java részét.
Április végétől június közepéig szinte minden hétvégén hatalmas
forgalmat gerjesztett az evezős társadalom – sör, üdítő, rágcsálni való,
hagymás zsíroskenyér, és minden, ami ehető és iható. Ahhoz, hogy ezt
megtapasztaljuk, el kell érni Zalkod települést, ami mintegy 10-11 km a
zsiliptől.
Az élő Bodrogról a Deák-éri ág bejárata – Zsarói-zsilip,
tegnap is itt tértünk be az ágakba – már messziről látszik, a
sarokpontra felállított „Vízitúra tanösvény” egyik ismertetőtáblája –
eltéveszteni sem lehet. Áthaladva a zsilipen, bevárjuk a lassúbb
járatúakat, majd elindulunk csatornában. Az elején még széles a
csatorna, akár összekapaszkodva is haladhatunk, de amikor elhagyjuk a
Nagy-tó leágazását, kanyargós és keskenyre vált, szigorúan csak
egyesével lehet haladni.

Az egyik évben magas vízállás mellett hajnalban, napfelkeltekor
sikerült itt evezgetni. Akkor az evezős csapat néhány tagja úgy döntött,
hogy másnap hajnalban, kivilágosodáskor megyünk ki evezni – akkor még
lehetett, nem korlátoztak a természetvédelmi szigorítások. A
Zsarói-zsilipen beevezés után jobbra, a Nagy-Nádas-tó felé vettük az
irányt. Hajnalban csak az evezők csobbanását és a mérhetetlen,
legkülönbözőbb dallamú madárcsicsergést lehetett csak hallani. Csendben,
erdős, ligetes területen evezve egyik ámulatból estünk a másikba! A
magas vízből kiálló dombos részeken – több helyen is – szarvasok, őzek
legeltek. Természetesen meghagyva a tisztes távolságot, igyekeztünk nem
nagyon zavarni az állatseregletet, de nem is nagyon zavartatták magukat.
Alacsonyabb vízben pedig a kis- és nagykócsagok, szürke gémek
igyekeztek valami reggelire szert tenni – a tőkésrécék – népies
elnevezése vadkacsa – hada pedig végigkísért bennünket. Mivel magas volt
a vízállás, könnyűszerrel át lehetett emelni Rakamaz település
magasságában a Tiszára, és ott folytattuk az utat vissza a szállásig.
Hatalmas, egyszeri és megismételhetetlen élmény volt azok számára, akik
akkor ott voltak!

A Bika-rétnél most itt az újdonság – madármegfigyelő torony épült –
egy kis kerülővel a torony lábához húzunk és kikötünk – a toronyból
csodás panoráma mutatkozik az ártérre. A torony-látogatás egy kis
pihenőre is okot ad, megmozgatjuk elgémberedett tagjainkat.

Letérve a kilátóról, elindulunk. Seretek elöl evezni, egy kicsit
előre húzva, egy kicsit lehagyva az utánam jövőket, mert így olyan
élményekhez lehet hozzájutni, amihez csoportos evezésnél nem. A csatorna
csendes, csak a madarak énekét és az evező csobbanását, a hajó siklását
hallani… Ha nyitott szemmel evezel, szinte biztos, hogy páratlan
látványban lesz részed! Kiskócsaggal, szürkegémmel sűrűn lehet
találkozni, de ma már láttunk bakcsó-párt is. És mellénk is szegődik a
szerencse! A jobbparton egy vörös, nagyfülű, 40-45 cm hosszú rágcsáló
fut velünk egyirányba – egy nyest (Martes foina) kelt versenyre velünk,
majd meggondolja magát és felfut egy fára! Ha csoportosan haladunk, ez
az élmény kimarad!
A csatorna medrét keresztező földutakat csak
alacsony vízállás mellett tudta eddig használni a Nemzeti Park, újabban
terméskő burkolatú átjárókat építettek ezeken a helyeken, lehetővé téve
az egyébként víz visszatartó funkciót is betöltő műtárgyakon keresztül a
gépkocsis közlekedést is. A terméskő aljzaton mindössze 10-15 centis a
víz, legalább egy személynek ki kell szállni, hogy a hajó kissé
megemelkedjen, és ezzel át lehet húzni-tolni a hajót. Jó móka… de
Zalkodik ezt még kétszer megismételjük!
Elérve a falu szélső házait,
megállunk, partra húzzuk a hajókat – és irány a település egyetlen
„népjóléti intézménye”. Sajnos a kocsma zárva, a kisbolt szintén – már
elég régen bezárhatott, mert a lakat rozsdás, az ajtó pókhálós! A
település teljesen kihalt képét mutatja, sehol semmi mozgás.
Visszatérünk a partra, megmozgatjuk elgémberedett alsó végtagjainkat –
rövid pihenés után lassan vízre száll a csapat, és elindulunk vissza, a
Sátor-hegyek felé.
Kiérve az élő folyóra, mindnyájan egy kicsit
megkönnyebbülünk – sikerült kényszerfürdő nélkül megúszni. Mint
kormányos, egyáltalán nem unatkoztam a három hölgy-matróz társaságában –
szinte folyamatosan ment a csevely. Meg is említem a hajóban ülő kedves
„matrozináknak”, hogy amint a szállásra érünk, zuhany után magamra
csukom a szobaajtót és hosszan hallgatni fogom a csendet! Nagy
derültség, de megnyugtatom evezős társaimat, természetesen élvezettel
hallgattam vidám csevegéseiket, még ha időnként erős mozgással is jártak
ezek a megnyilvánulások, időnként erősen tartani kellett a hajó
egyensúlyát. Visszaérve a szállásra, kikötés után a hajók takarítása,
leadása, vacsorafőzés – paprikáskrumpli, virslivel, kolbásszal.
A
harmadik napon a tokaji Kopasz-hegyre és a tarcali Áldó Krisztushoz a
gyalogtúra „csak” egy kis ráadás volt hazatérés előtt – levezetésnek
mindenképpen!
Fel lehet tenni a kérdést! az ártéren eltévedni
lehetetlen? Nem! Mert, ha nem figyelsz, a nem kívánt bolyongás, az
útkeresés garantált! És ez nem vicc. Ha nem ismered – jól – a helyet,
akkor némi kíváncsiskodó tekergés, kavargás után szerencsésnek mondhatod
magad, ha könnyen visszatalálsz azon az útvonalon, amin eddig jöttél. A
térkép – fogjuk rá – segít, de nem szavatol semmit. Tájékozódni a
tokaji Kopasz-hegy jól felismerhető jellegzetes formájáról és a tetején
ágaskodó, nyújtózkodó adótoronyról lehetséges. De ha valahol, itt
tényleg javasolt a csatornahálózaton gyakorlott, a csatornarendszert
ismerő túravezető igénybevétele.
A Bodrog-ártéren az 5-10 méter
széles, állóvízű csatorna és a meseszerű természeti környezet minden
korosztálynak pihenést, aktív kikapcsolódást és hatalmas élményt kínál.
Aki még nem járt vízitúrán, az itt könnyen ráérezhet a víziélet
csodáira, akik pedig már tapasztalt vízitúrázók, azok azon
csodálkozhatnak, hogyhogy nem jártak még ezen a kincsekkel teli vidéken.
Jövőre újra Bodrog-ártér – vagy valami más, hasonló élmény?
A túra után szerencsésen térjetek haza kellemes, szép, maradandó élményekkel!

Szentendrei Osztály, 2023. 05. 05. – ckl –