Ebben az évben Vendvidéken tartottuk szokásos honismereti kerékpártáborunkat – Alsószölnök táborhellyel. Az egyik nap a Hármashatár túrán, a hegy csúcsán található Hármas határpontig kerekeztünk, ahol egy emlékoszlop jelöli a három ország (Magyarország, Szlovénia, Ausztria) találkozási pontját. A Hármas határkövet körbejárva pár perc alatt három ország területére is beléphetünk.

Kiadós reggelivel indítjuk a napot, hiszen ezen a napon nagyobb szint vár ránk, mint az eddigi napokon – lévén kis ízelítőnyi szakaszon belekóstolunk a Raab-Őrség-Goricko Naturpark területébe, ami tulajdonképpen az Őrség folytatása, a domborzati viszonyoknak megfelelően a mai napon, számos dombon fogunk kerekezni fel és le… fel és le… majd újra fel és le.

Alsószölnökről közvetlen határátkelőn jutunk Farkasdifalva/Neumarkt an der Raab településre – most is megállapíthatjuk, hogy csodás vidék ez a táj, és hát persze történelmileg sem elhanyagolható és nemcsak Trianon miatt, de a szomszédos országok falvai többnyire megőrizték jellegzetes magyar jellegeiket. Néhány házon ma is hagyomány, hogy a megépülés dátumát is felírják a ház utca felöli homlokzatára – érdekes vagy netalán szomorú olvasni-látni az 1900-as első évek számait a homlokzatokon.

A települést a Rába folyó közelsége miatt többször is árvíz sújtott az évek során, a határ közelsége miatt a másik oldalról 1956-ig jelentős létszámú magyar menekült át. A határt 2007-ben végleg megnyitották, azóta szabadon lehet átjárni a két országba.

A Rába feletti magaslaton, egy park közepén áll az 1846-ban épített Batthyány-kastély. A századfordulón historizáló stílusban átalakították. A szabálytalan alaprajzú, egyemeletes, középrizalitos, saroktornyos épülethez nyolcszögletű, érdekes épületszárny csatlakozik. Ősparkja változatos faállománnyal büszkélkedik, benne díszcserjék, szobrok is találhatók. Ma is a Batthyány család tulajdona.

Lassan, de biztosan haladunk – elhagyva Farkasdifalva települést, és mielőtt beérünk Rábaszentmárton/St. Martin településre, későbarokk plébániatemploma messziről is látható. Utunk egy római kori temetkezési maradványok szabadtéri bemutatóhelye mellett halad el, ahol érdemes pár percre elidőznünk, jobb oldalon, az út szélén ismertetőtábla hívja fel a figyelmet a rómaikori halomsírokra.

Rábaszentmárton fontos római kori lelőhelyek – földbirtokok, villák és római halomsírok, sírépületek találhatók. Az ismertető szerint egy oklevélben már 1387-ben említik először a település nevét, ahol fontos római kori lelőhelyek találhatók – földbirtok nyomai, római halomsírok és sírépületek maradványait találták. 1999-ben ezen a helyen két sírhalmot tártak fel belső építményeivel együtt – a fölötte lévő sírhalom már alig volt látható.

A sírhalom alatt találtak egy majdnem kerek sírkamrát, ehhez egy falazott folyosó vezetett. A sírkamrában egy bolthajtás kezdeményei is megmutatkoztak, ebből arra lehet következtetni, hogy kupolával volt ellátva. A sírkamrában kevés temetési mellékletre bukkantak: a bejáratnál egy Hadrianus császár idejéből – i.sz 117-138 – való érmet és egy ruhatűt – fibulát – találtak. Mindkét tárgy feltehetőleg temetési melléklet lehetett eredetileg.

Érdekes látni, hogy már közel 2000 évvel ezelőtt is ez a vidék a termékeny földjével mennyire vonzotta az embereket, így köztük a rómaiakat is, és mennyire gazdag kultúra élt akkortájt e vidéken. Nem kell sokat tekerni, hogy beérjünk Rábaszentmárton/St. Martin a.d.R településre.

A falu feletti dombon emelkedő Szent Márton-templomot a település kis főteréről érjük el. Az impozáns, barokk stílusú templomot gondozott sírkert veszi körül, ahonnan szép kilátás nyílik a Rába völgyére.

A templom mögül, a kissé balra tartó aszfaltúton, a B70 jelű kerékpárúton hagyjuk el a falu házait. Folyamatosan emelkedő utunkon jó szolgálatot tesz az elektromos rásegítésű bicikli, rövidesen szép, árnyas, erdős részen kerekezünk felfelé, majd Eisenberg an der Raab, elszórtan álló házakból álló településre érünk. Eisenberg Ausztria délkeleti részén található, erdős és csendes dombos tájba ágyazva, közel a magyar-szlovén határháromszöghöz.

Utunk innentől már kevésbé meredeken emelkedik, majd Eisenberg utolsó házaitól kellemes lejtőn, árnyas erdőn át gurulunk le a keresztező országútig, ahol balra kanyarodva tekerünk át a völgyben hosszan húzódó Rábaőr/Oberdrosen falucskán. Továbbra is a kerékpáros útvonalat követjük a kis forgalmú közúton. Rövidesen egy balra, meredeken a domboldalba leágazó útnál, a fák által eléggé takarva, tábla mutatja, hogy balra felfelé érjük el Hármashatárkő csúcsát, mely a magyar-osztrák-szlovén határ metszéspontjában áll.

Megkezdjük a több mint 100 méteres szint leküzdését, természetesen a kerékpárokat mankónak használva. Néhány kisebb kanyar után feltűnik a zászlókkal lobogózott három ország határpontja, 384 méteres magasságban, ami évszázadokig hazánk nyugati erdős gyepűjének egy szép, de nem túl jelentős csúcsa volt. Ám 1920-ban minden megváltozott. A helyet hármashatárrá tették, és szögesdróttal vonták körbe a nagyhatalmak.

A természetvédelmi területen álló határkő és környéke ma már főleg turisztikai célokat szolgál. A Hármashatárkövet körbejárva pár perc alatt három ország területére léphetünk be. A hármashatár – szlovénul Tromeja na Gornjem Seniku – három ország (Magyarország, Ausztria és Szlovénia), ezen belül három település (Felsőszölnök, Magasfok és Rábaszentmárton) találkozásánál található.

A hármashatárkövet a trianoni döntés után, 1922-ben állították fel, közvetlenül a három szomszédos ország találkozásánál. A hármashatárkő egy kör alakú kavicságyra helyezett csonkagúla alakú oszlop, 215 centiméter magas, alul 173 centiméter széles. A gúla három oldalán a három határország címere, és a trianoni szerződések ratifikálásának dátuma látható. A műemlék Tóka/Tauka, Türke/Trdkova és Felsőszölnök falvak határait, illetve hazánk legnyugatibb pontját is jelzi.

A két világháború között a környék településeinek iskolái minden év május utolsó vasárnapján a hármashatárkőnél ünnepelték az első világháborúban elesett hősök emlékét. Itt előbb elénekelték a magyar himnuszt, majd egy tanító a világháborúról és a trianoni békediktátumról beszélt. A gyerekek ígéretet tettek az emlékmű egész évben tartó gondozására, majd hazafias versek és énekek előadása után uzsonnával zárult a nap.

A második világháború után a terület megközelíthetetlen lett, a vasfüggöny nyugati széleként, a határt fegyveresen őrizték. Az emlékhelyet először 1989. május 27-én nyitották meg – tulajdonképpen megelőzve az 1989. augusztus 19-i Páneurópai pikniket, ez volt az első határnyitás a vasfüggönyön keresztül – azóta ismét helyi nevezetesség, a turisták kedvelt célpontja. A kőnél minden évben három-nemzeti találkozót tartanak. 2004. május 1-jén a három határfalu szintén itt tartotta meg ünnepségét, üdvözölve az Európai Unió bővítését.

A túrát az értékes természeti környezet teszi még különlegesebbé.

A kötelező fotók elkészülte után, a hegyi, erdei úton óvatosan visszagurulunk a szilárd burkolatú útra. Kis forgalmú, keskeny úton haladunk tovább a dimbes-dombos tájon, miközben egy-két 10% meredekségű emelkedő emeli a pulzusunkat, még ha csak rövid szakaszokon is. Miközben hullámvasútszerűen hol fel-, hol lefele gurulunk, meseszép kilátásban pihentethetjük a szemeinket. Ha pillanatra elfeledjük, hogy a határ melyik oldalán is tartózkodunk épp, és nem figyelünk a parányi települések utcáin sétáló emberek beszédére, könnyedén az Őrségbe gondolhatjuk magunkat. És nem is tévednénk sokat, hiszen alig egy kilométerre haladunk a magyar határtól – később pedig ugyanígy a szlovéntől.

Egy darabig párhuzamosan haladunk a forgalmas főúttal, majd eltávolodva tőle hosszú, folyamatosan emelkedő szakasz következik. Erdőn, mezőn át tekerünk fel a szlovén határhoz, ahol egy, az osztrák oldalon álló fogadó áll. Az épülettel szemben egy trianoni határkő emlékeztet az 1919-es békeszerződésekre.

A határon álló fogadóban megpihenünk, elfogyasztjuk útiélelmünket és leöblítjük egy finom osztrák sörrel – természetesen van, aki mindezt megtoldja, megkoronázza némi helyi édességgel is. A kicsit hosszúra nyúlt pihenő után – és valljuk be, nagyon jól esett ebben a nagy melegben – elindulunk az első szlovén település, Türke/Trdkovka irányába. Hosszú lejtős szakasz után érkezünk a Szölnöki patak forrástelepüléséhez. Türke települést elhagyva igencsak taposni kell a pedálokat – hosszan és alattomosan emelkedik az út – és sajnos nincs leválasztott vagy jelzett kerékpárút, a forgalom pedig jelentős.

A következő település Magasfok nem csak nevében magas, hanem az oda vezető útvonal is tisztességesen emelkedik. De innen még a magyar határ mintegy 10 km. Az utolsó szlovén települést (Magasfok, ahova nem térünk be) elhagyva, az út mentén egy kilátónak tűnő építmény mutatja magát – betérve és fellétrázva az építménybe, kiderül a rejtély! Harangláb, amely egyben kilátóként is funkcionál. Az alsó szinten egy feszület, a feljutás rozoga létrán lehetséges. Egészen a harang felfüggesztéséig fel lehet mászni – de ha nem is teljes panoráma nyílik ki előttünk, azért némi élményt nyújt, nem beszélve arról, hogy néhány percre leszállhatunk a drótszamarakról.

Megmozgatva kissé elgémberedett tagjainkat, újra pedáltaposásba kezdünk – néhány perc és előttünk a megváltás – a letérés Felsőszölnök és Alsószölnök irányába. Sokat nem kell tekerni – a végcél ugyan még 10 kilométer, de túl vagyunk az emelkedős szakaszokon, innen már „csak” gurulunk lefelé. Persze ez így nem teljesen igaz, mert azért néha kell noszogatni a kerékpárt, de már nem erőből!

A tábor mai napja lehetőséget teremtett, hogy nyeregbe pattanjunk és a tudás, az élmény, a látvány kútjából hatalmasat kortyoljunk. Egyben próbára tegyük kitartásukat, felfedezzük a Vendvidék számunkra még ismeretlen útjait, elkalandozzunk a szomszédos országok földjére, akár csak őseink ezer évvel ezelőtt. Igaz mi nem zsákmánnyal és rablott holmival térünk haza, hanem újabb ismeretekkel, élményekkel gazdagodva az ottani vidék gyönyörű képét emlékezetünkben megőrizve. 

„HÓD”MTE / Szentendrei Osztály, 2024. 09. 20.                                     – ckl –