július

Felvidéken járt a Dobogókői Osztály

Az ötlet még télen született a téli Rám-szakadék túra után, hogy Felvidéken is akad néhány szép szurdok. A Turista Magazinban megjelent egy cikk a Kis-Fátra három szurdokjáról, de régóta foglalkoztatott már a Hernád áttörés bejárásának gondolata is. A tavaszi Utazás kiállításon találkoztam Zuzana Kosovával, aki kedves hölgy, Érsekújvárról került Iglóra, ahol egy utazási irodája van. … Részletek Felvidéken járt a Dobogókői Osztály

Peták István emlékére

PETÁK ISTVÁN – (Sajókaza, 1940. dec. 20. – Budapest, 2015. jún. 30.) Negyed százada, hogy egy szép nyári nap délutánján utam Dobogókőre vezetett. A szeméttel teleszórt parkban pusztuló, elhanyagolt menedékház akkoriban nem számított vonzó úti célnak. De meglepődtem: a nyitott ajtón emberek jöttek-mentek. Megtorpanva kíváncsiskodtam, mikor egyikük felém indult. Kissé korpulens, már „magasodó” homlokú, szakállas alak … Részletek Peták István emlékére