170 esztendeje,
1843. augusztus 11-én született Alsókubinban id. dr. Szontagh Miklós. Az egyébként jogász papa afféle füvesember lévén, gyógynövény-gyűjtő útjaira fiát is magával vitte – akaratlanul is turistát nevelve belőle. 1868-ban orvossá avatták, és Budapesten kapott közkórházi állást. A bezártság, a nagyvárosi klíma egészségét aláásta, ezért tüdejét is gyógyítandó, Korotnyica-fürdőn, majd Ótátrafüreden vállalt fürdőorvosi állást. A 
szezonális jellegű (nyári) elfoglaltság mellett Francia-, Német- és Olaszország, Svájc magaslati kórházaiban folytatott gyógyító tevékenységet. Keresményéből a nagyszalóki erdőtulajdonosoktól kibérelt 20 holdnyi területet, ahol felépítteti újtátrafüredi szanatóriumát. Az 1876 nyarán megnyílt intézmény főként tébécés betegeket fogadott. Mint ilyen, Szontagh a klimatikus gyógyászat egyik hazai úttörője. Orvosi hivatása mellett másik nagy szerelme a Tátra kutatása, megismertetése, népszerűsítése volt. Már medikusként szorgos tollforgató lett, növénytani írásai jelentek meg, évekig szerkesztette a Természettudományi Közlöny botanikai rovatát. Az MKE és az MTE közös kiadásában, 1895-ben megjelent Tátra-könyve a vidék legteljesebb monográfiájának számított. A Tátra egyik legelső síelője, sokat tett a hegység hivatásos vezetőinek megszervezéséért, képzéséért. 1899 decemberében bekövetkezett haláláig az MKE Tátra Osztályának elnöke volt. Ám nem volna teljes ez a visszaemlékezés, ha nem szólnánk fiáról, az ifjabb Miklósról, aki 1882 nyarán született Újtátrafüreden. Nem csak a hegységben követte szorgos rendszerességgel atyja lépéseit, sőt jó néhány mászással túl is tett rajta, de hivatásában is: budapesti tanulmányai után kapott orvosi diplomát. Csak természetes, hogy belőle is fürdőorvos lett, a kellő gyakorlat megszerzése után pedig 1909-ben átvette az intézmény vezetését, s a telepet új épülettel bővítette. A cseh megszállás után az egész szanatóriumot csakúgy, mint személyes vagyonát elkobozták, még orvosi tevékenységét sem folytathatta szeretett Tátrája területén. A lőcsei kórház sebészetén lett segédorvos, s noha módjában állott volna emigrálni, nem tette. Magára maradtan, nincstelenül hunyt el Lőcsén 1963. július 25-én.
130 esztendeje,
1883. július 31-én született dr. Karafiáth Jenő. A budapesti fiatalember tanulmányait is itt végezte, amelyek végén jogi diplomát érdemelt ki.
Az állami közigazgatásban szépen haladt a ranglétrán, egészen a miniszteri posztig. Aktív részt vállalt kora politikai életében is. Már egész fiatalon, mint az MTE ifjúsági tagja, diákkorában elkötelezettje lett a turistaságnak. Emellett számottevő munkát végzett két nagyhírű egyesületben is: előbb a BEAC-nál, majd a BETÉ-nél, utóbbinak a tiszteletbeli-, míg az MTSz-nek társelnöke lett. Kiérdemelt állami pozícióiból hathatósan segíthette a hazai sportélet egészét, az Országos Testnevelési Tanács elnökeként pedig ez hivatalosan is feladata lett. A Magyarországi Kárpát Egyesület 1934-ben választotta meg vezetőjének, ezt a tisztségét az egyesület feloszlatásáig megtartotta. 1952-ben hunyt el.
120 esztendeje,
1893 második felében az akkor már ötödik évfolyamába lépett Turisták Lapja
rendszeres megjelenésében kisebb törés állott be. „Hivatalos elfoglaltságomnál fogva – írja Téry – már az 1892. évben is igen keveset foglalkozhattam a szerkesztői teendőkkel, tudva, hogy a szerkesztés dr. Thirring kezeiben: a legjobb kezekben van, s teljesen nyugodt voltam. Most már alapos reményem van, hogy lapunk menete már a legközelebbijövőben rendes kerékvágásba jut.” Téry Ödön reményei azonban csak néhány évvel később válhattak valóra, mert barátja, Thirring is megvált a szerkesztéstől. „Hivatalos állásomtól elválaszthatatlan tudományos és irodalmi feladatok arra kényszerítettek, hogy a Magyar Turista Egyesületnél viselt állásomtól és a Turisták Lapja szerkesztésétől megváljak. A Magyar Turista Egyesület titkársága s a vele összeforrt Turisták Lapjának szerkesztése egész embert kíván: én pedig ezentul munkaképességemnek csak egy csekély részét szentelhetném a turista-ügynek.”– írta Thirring az elnökségnek szóló lemondásában. (Thirring ekkor lett a Székesfővárosi Statisztikai Hivatal aligazgatója.)
110 esztendeje,
1903. augusztus 4-én jutott fel első mászóként a Dolomitok sziklatűjére két kiváló magyar hegymászónő: báró Eötvös Rolanda és testvére, Ilona. (Kevesen tudják, hogy nem csak édesapjuk nevéhez fűződik első mászás.) A hegység Cadin-csoportjában égre törő három torony legmagasabbika egy óriási kőlapra támaszkodó, 2622 m-es Torre del Diavolo, mellette húsz méterre ágaskodik a kicsit alacsonyabb Gobbo – erre előző nyáron jutott fel a két Eötvös-lány, ugyancsak elsőként. A legmagasabb torony csak a vezetők által átdobott kötélen volt megközelíthető a tátongó mélység fölött. A tű második mászója is magyar: nem kisebb valaki, mint dr. Jankovics Marcell, aki hat nap múlva követte vezetői segítségével a hölgyeket.
1903-ban jelent meg az akkor még Pozsonyban élő Jankovics Marcell immár klasszikus kis munkája, az Úttalan utakon. A – stílszerűen – a két Eötvös-lánynak ajánlott könyv első fejezete általánosságban az alpinizmusról szól. A továbbiakban a Dolomitok fantasztikus világába kalauzol a szerző, nagyon plasztikus képet rajzol a hegyivezetők eredeti alakjairól, s megismerhetjük az akkor használatos mászófelszereléseket, eszközöket, használatukat.
100 esztendeje,
1913 júliusában kezdték meg a Balatont a Dunával összekötő Sió-csatorna kialakítását. A meder alját 18 m szélesre tervezték, mélységét pedig eredetileg 210 cm-re. Ezek a méretek lehetővé tették, hogy a füredi hajógyárban épített nagyobb folyami hajók is lejárhassanak a Dunába. A csatorna mélységét végül a Balaton vízszintjének szabályozhatósága, az akkor kialakuló fürdőtelepek biztonsága érdekében 300 cm-re változtatták. Ez egyben a zsilipek megépítését is szükségessé tette. Legnagyobb tavunk vízjárásának mesterséges szabályozása tehát százéves múltra tekinthet vissza.
Az MTE választmányának 1913. július 3-án tartott ülése foglalkozott a megalakulása előtt álló Magyar Sí Szövetséghez történő csatlakozással. Megállapíttatott, hogy az MTE, mint ilyen, a szövetségbe nem léphet be, de az egyesület tagjaként hamarosan létrehozandó Sí csoport igen. A választmány dr. Komarniczki Gyulát kérte fel, hogy ennek megtörténtéig vegyen részt a szövetség munkájában. (Az MTE Sí-Csoportja még az év őszén megalakult.)
Foglalkozott a választmány a dobogókői telep gazdasági épületének aktuális javításával. A régi fedés lebontására s az új nyeregtető teljes elkészítésére a menedékház őrével, Kopmayer Tivadarral kötöttek szerződést, a munka ellenőrzésére Pfinn József küldetett ki. A szükséges faanyagot az egyesület féláron vásárolhatta meg az erdőgondnokságtól
1913. július 20-án tartotta a Tátra Egylet, mint a Magyar Turista Egyesület osztálya, évi rendes közgyűlését Tátraszéplakon. A telepet 25 esztendővel korábban hozták létre, alapítóit külön is köszöntötték. A közgyűlésre, szép tátrai túrával összekötendő, az egyesület részéről mintegy ötven tag érkezett volna, akik azonban a hirtelen mostoha idő miatt a sziléziai házban rekedtek. Mint a közgyűlési beszámolóban olvashatjuk, a létszámában is szépen gyarapodó osztály a Kőpataki-tó és a Zöldtó közötti, valamint a Fehértavi-csúcsra vezető turistautak kialakítására, javítására fordított komoly anyagi eszközöket.
90 esztendeje,
1923. július 12-én hunyt el dr. Gáspár Ferenc. Az 1861-ben született szilágysomlyói fiatalember bécsi tanulmányai során szerzett orvosi diplomát, majd az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetének szolgálatába állt. 
Hajóorvosként csaknem két évtizedet töltött a világ tengerein, útjai nagy részén még vitorlás hadihajókon. Eljutott az Indiai-, a Csendes- és az Atlanti-óceán akkortájt még kevéssé ismert szigeteire is. Lehetősége nyílt hosszabb szárazföldi utazásokon is részt venni. Nem csak éles szemű megfigyelő, hanem tapasztalatairól érdekfeszítő leírásokban számolt be. Hatalmas, hat kötetben megjelent, gazdagon illusztrált munkája A Föld körül. Megismerhetjük az akkor még érintetlen Észak-brazíliai őserdőket, a hatalmas ország születőben lévő nagyvárosait épp úgy, mint az argentin pampákat, az Atacama-sivatagot és a Tűzföldet. Színes leírásokat olvashatunk Afrikai különböző vidékeiről, Ázsia országairól s gyarmatvilágáról, Japánról, Nagy-Szunda szigetvilágáról, de elénk tárulnak a hajósélet mindennapjai is. Hazatérve a Népjóléti Minisztérium tisztviselője lett. Utazásairól ezután előadásain is gyakran számolt be az érdeklődő publikumnak, az elmondottakat vetített képekkel illusztrálva. Munkássága a hazai természettudományos és földrajzi ismeretterjesztés alapértékeihez sorolható.
1923. augusztus 31-én hunyt el Guckler Károly. Családja valamikor a 18. század végén Belgiumból származott át Magyarországra, Károly Debrecenben született 1858-ban. A síkságról azonban a hegyek világába vágyott, ezért a nagyhírű selmecbányai akadémiára iratkozott be. A fiatal erdész 1882-ben állt a főváros szolgálatába, a segédből ha
marosan erdőmester, majd mint az Erdészeti Hivatal vezetője, országos főerdőtanácsosi címet kap. Akkortájt a budai hegyek északi része is már fátlan, eróziónak kitett, kopár terület volt, hisz a derék budai polgárok rég’ elfűtötték a hajdani erdőket. Guckler nagy hozzáértéssel látott hozzá a Hármashatár-hegytől délre eső dombos vidék rekultiválásának, erdősítésének. Felismerte, és fontosnak tartotta a főváros környékének éledező turista mozgalmát, ezt elősegítendő, sétautakat jelölt ki. Nem véletlenül lett az akkor megalakult MKE Budapesti Osztályának választmányi tagja. A Szépvölgytől induló, a Hármashatár-hegy lábánál kanyargó és a Csúcs-hegyig vezető út csakúgy, mint az ott látható jellegzetes szikla-alakulat máig az ő nevét viseli.
80 esztendeje,
1933. szeptember 24-én adta át a Szentendrei Osztály a Kőhegyen épített menedékházát. Az egykori alapítójuk és vezetőjük emlékére a Czibulka János nevét viselő ház felső részéről gyönyörű kilátás nyílt a Dunára. Dezsőfi Ferenc, az osztály ügyvezetője köszöntötte az avatáson megjelent notabilitásokat és a mintegy négyszáz főnyi turistát. Ismertette a ház építésének történetét, külön köszönetét tolmácsolva segítségéért a város vezetésének.
-y -y
