Téry Ödön sokszor hangoztatott véleménye volt, hogy a turistaság lényege nem csupán csoportos séta az erdőben, hanem az is, hogy az embert kiszolgáló és a tájba illő alkotásokat hozzunk közösen létre. Ezt az intenciót az egyesület osztályai, társaságai elkötelezettségük és anyagi lehetőségeik szerint igyekeztek követni. Az egyesületnek, története során, mintegy félszáz ilyen tevékeny, kisebb egysége volt. Létszámban, akaratban, tehetősségben, eredményességben persze voltak köztük jelentős különbségek, mégis az osztályok révén születtek meg azok a turista létesítmények, amelyeknek egy része még ma is szolgálja a közt, egy részük viszont már sajnos, csak történelem.
A SZITTNYA Osztály, még az MKE keretében, 1881-ben alakult, hogy aztán tíz év múltán az elsők közt csatlakozzon az MTE-hez. Alapításában oroszlánrésze volt az akkor Selmecbányán orvosként dolgozó Téry Ödönnek. A kis létszámú osztály fő működési területének a Szittnyát tartotta. Megnyerték ügyüknek a környéket bíró Coburg Fülöp herceget, akinek jelentős anyagi támogatásával 1888-ban sikerült újra felépíteni a Szittnya tetején álló pavilont. A szép, neogótikus épület lapos teteje egyben kilátóként is szolgált, 17 vármegyére terjedő panorámát mutatva a szemlélődőknek. A Tatárrétről 292 lépcsőfok vitt fel a sziklák közötti úton, e nehéz út mellé az osztály könnyebben járható szerpentint nyitott. A hegység érdekesebb, szép kilátást nyújtó pontjait, foglalt forrásait utakkal kötötték össze, téli szórakozásul szánkópályát létesítettek a közönségnek. Kirándulásaikba nem csak bevonták a selmeci diákságot, hanem anyagilag is támogatták őket, de szívesen látták vendégül a társosztályok tagjait az itt rendezett közgyűléseken. A tájat kevéssé ismerőknek elkészítették és kiadták a Szittnya térképét.
A Mátraegylet, az MTE Gyöngyösi Osztálya eredetileg a Kárpát Egyesület osztályaként alakult, 1887. május 15-én. (Tehát a Budapesti Osztály előtt majd két évvel.) Létrehozója, vezéregyénisége Gyöngyös városának köztiszteletben álló ügyvédje, Hanák Kolos volt. Korán kialakult barátság fűzte Thirringhez, Téryhez, nem véletlen, hogy egyletével elsőként csatlakozott az újonnan megalakult egyesülethez. Az osztály nagy lelkesedéssel fogott hozzá a munkához. Nyár végére elkészült a Gyökeres-forráshoz, majd hamarosan a Szent László forrásokhoz vezető út. Előbbinél, Nékám Ede városi főkapitány buzgólkodásával, kis fa védkunyhó, a Nékám-szállás is felépült. ’88 tavaszán már kész úton járhatott a Kékesre, és a Nagylapát-tetőn emelt Hanák-kilátóból gyönyörködhetett a feltáruló panorámában a közönség.
Az egri érsekség megnyitotta a korábban zárt erdeit az osztály igazolt turistái előtt. Elkészült az első Mátra- kalauz, (még három bővebb kiadás követte a későbbiekben), A Mátra címmel saját folyóiratot indítottak. A következő év nagy alkotása a Kékes-tetőn emelt, 21 m magas fa kilátó, a Mátra-torony volt. A Gyöngyös fölötti Benepusztán uszodát létesítettek, majd szép lassan egy üdülőtelepet alakítottak ki. Ma ezt a helyet Mátrafürednek ismerjük. Samassa egri érsekről elnevezve, építettek kis menedékházat Galyatetőn, fa védkunyhót a Kékesen. A gyökeresi kő-menedékház az előző helyén 1898-ban épült meg, utána készült el a tarmai Kozmári-kilátó. Az osztály legnagyobb szabású alkotása a százhúsz személy befogadására tervezett, szállodaszerű ellátást nyújtó menedékház volt Mátraházán. 1930 júniusi avatásáról a turistaság országos eseményeként számoltak be. A jellegzetes alakja miatt pagodaként emlegetett épület a „Magyar Semmering” egyik jelképe lett. (Mainál méltóbb sorsot érdemelne.)
A Vágvölgyi Osztály 1890 áprilisában, mint a Budapesti Osztály helyi bizottsága, Illaván jött létre. ’92 februárjában az elsők között csatlakozott az MTE-hez önálló osztályként. Tetterős vezetője Pattantyús Ábrahám Márton orvos volt, komoly segítője Baross Jusztin alispán. Az osztály tagjai folytatták a korábban megkezdett munkát: a festői Vág mentét feltárni turistautakkal, jelzésekkel. Már az első évben felépítették a Komlóhegy nyergén a szerény Baross menházat, 1895-ben pedig – jó néhány osztály tagságának jelenlétében – a Krivánon avatták a gróf Majláth házat. Hódolva az új sportnak, kerékpár alosztályt szerveztek. A kirándulni vágyó ifjúságot segítendő, három városban is létesítettek diákszállókat. 1914-ben, mintegy hattyúdalként, az osztály kiadta még a Vágvölgyi Kalauzt, aztán a cseh megszállás véget vetett működésüknek.
A Magyar Tátra Egyesület, mint az MTE osztálya, 1892. február 14-én, Késmárkon alakult meg 104 taggal. Vezetőjük a kvietált katonatiszt, Döller Antal lett, akinek neve elválaszthatatlanul összeforrott a Tátra turistakultúrájának megteremtésével. A vidék más-más településein tartott vándorgyűléseikkel sikeresen keltették fel a közönség turistaság iránti érdeklődését. Az új osztály a Kárpát Egyesülettel egészséges, de nem ellenséges rivalizálással végezte vállalt feladatát. A nehéz terepen kialakították az Öt-tavi utat, majd háromévi munkával a Nagy-tarpataki völgyet tették járhatóvá, és rendbe hozták a Tolvaj-utat. A Rovátkától indított, Lengyelnyergen áthaladó úttal a Felkai-völgyet kötötték össze. Nem kevés fáradtságot és költséget igényelt a Zöld-tó katlanából a Fehértavi-csúcsra vezető út. Rendszeres anyagi támogatást kapott az osztálytól a felkai Tátra Múzeum, ugyanígy segítette az iskolai kirándulásokat.
Tevékeny részese volt a Tömb: a Tátrai Önkéntes Mentő-Bizottság alapításának. 1918 végén aztán befutott Késmárkra az első csehszlovák vonat, oldalán „smrt madarom” (halál a magyarokra) felirattal. Az osztály összes állami alkalmazottját elbocsátották, néhányukat fogházba hurcolták. Elégették irataikat, teljes könyvtárukat, feltörték a Téry-házat minden berendezését megsemmisítve, az egylet összes tevékenységét megtiltották. Öt esztendő után enyhült a nyomás, de ki kellett lépniük az MTE-ből. Ezt követően összeolvadtak az ugyancsak nehéz napokat átélt Kárpát Egyesülettel, így 1923-tól, korlátozottan ugyan, de ismét működhettek.
A Borsodi Bükk-Egylet (1928-tól Miskolci Bükk Osztály) a Miskolczi Athlétikai-Kör turista szakosztályaként született 1892-ben, majd két év múltán, már az MTE osztályaként, vette fel nevét. Tagjai a nagy erélyű Kühne Adolf vezetésével már az alakulást követő esztendőben kiépítették és jelezték a Diósgyőrből Lillafüredre, s a Garadna völgyéből a
szentléleki kolostorrom mellett létesített kis menedékházukhoz vivő utat.
A Hámori-tó felett magasodó Dolkatetőn az egyesület közgyűlése során adták át a Zsófia-tornyot. 
(Nevét az osztály mecénása, báró Vay Elemér feleségéről kapta.) A kirándulókat kiszolgálandó, több csónakot szereztek be a Hámori-tóra, ezek bérbeadásából jelentékeny jövedelmük származott. Képeslap-sorozattal, majd a Bükkvidéki Kalauz kiadásával propagálták a vidék szépségeit. 1929 júniusában adták át az Avason, a várostól átengedett telken épített menedékházat, öt év múlva a szentléleki házat bővítették ki jelentősen. Itt tervezték egy halastó létesítését is, ami azonban már az egyesület feloszlatása miatt nem valósulhatott meg.
A Csütörtöki Asztal tagjait 1894-ben kezdte, kezdetben kedélyes vasárnapi sétákra összegyűjteni, Láhm Károly. Ezek a kirándulások aztán egész napos utakká, később magashegyi túrákká fejlődtek. A harmincfős társaságot hamarosan szoros baráti szálak fűzték össze, rendes programjukká vált a Soroksári út egyik alkalmas vendéglőjében csütörtökönként találkozni. „Hivatalosan” hat esztendővel később Binzberger Lajos asztalfő jelentette be csatlakozásukat a Budapesti Osztályhoz. Számos területen vállaltak részt a turistautak feltárásában, jelzésében, a Téry-úton két gyaloghidat építettek. Berendezték az új dobogókői kőház egyik szobáját, az ebédlőben nemesfa burkolattal látták el a falakat, kezdeményezői és jelentős anyagi támogatói voltak az üvegveranda építésének. Ma a ház előtt a még megmaradt egy-két, általuk ültetett, öreg diófa őrzi emléküket.
A Pénteki Asztal 1903-ban, egy belvárosi vendéglőben alakult meg, az egyesület jó néhány érdemes tagjának jelenlétében, Késmárky Gyula vezetésével. Már ekkor deklarálták, hogy működésükkel nemcsak a saját, hanem az MTE, s általában a hazai turistaság ügyét kívánják anyagilag és erkölcsileg szolgálni. Pénteki összejöveteleik a tagok közötti baráti kapcsolatokat mélyítették el, itt döntöttek túráikról, a végzendő feladatokról. Az asztal jó hangú tagjaihoz többen csatlakozva alakult meg az egyesület életének kedveltté lett társasága, a Turisták Dalköre. Berendezték az új menház egyik hálóját, 1908-ban foglalták az addig pocsolyaszerű Lajos-forrást: vizét összegyűjtő kis csurgóval és medencével tették széppé. Téry Ödön iránti tiszteletüket kifejezendő, 1910-ben megfesttették és a dobogókői menedékház éttermében elhelyezték arcképét.
A háborús időszak nehézségein szerencsésen túljutva, az asztal folytathatta munkáját. A Zsíros-hegy csúcsa alatt lévő kis platón, Fritsch Vencel asztaltárs áldozatkészsége jóvoltából, felépíthették saját menedékházukat. Az 1929-ben átadott épületet a forgalom emelkedése miatt többször is bővítették, hét év után a gondnoki lakás mellett állandó kiszolgálással étterem, hét szobában 44 hálóhely állt a betérő vendégek rendelkezésére. Matraclágere nagy létszámú csoportoknak, mint pl. cserkészeknek nyújtott olcsón szállást.
Sajnos, a korán megalakult osztályok némelyike, az ígéretes kezdetek ellenére sem maradt fenn hosszabb ideig. A Vasvármegyei Osztály 1892. január 2-án lett az MTE tagja. Működési területük a Kőszegi hegység nyugati része és Borostyánkő környéke volt, itt a Gerinchegyen építették fel a Júlia-kilátót. Agilis vezetőjük, Ebenspanger János néhány év múltán történt lemondása után a társaság megszűnt.
A korábban már önálló egyesületként ismert Kőszegi Osztály 1892. március 13-án csatlakozott az egyesülethez, vezetőjük a nagytekintélyű Markovics József volt. Bő egy évtizedes tevékenységüket nagy elevenség jellemezte, sűrű, jól jelzett utakkal hálózták be a Kőszegi hegységet. Jelentős összeggel járultak hozzá az Írottkőn emelt Árpád kilátó anyagi alapjaihoz, helyreállították a Hétforrás medencéjét. A millennium tiszteletére építették az óházi kilátót.
Fiatal egyetemi hallgatók alapították 1892. május 15-én az Egyetemi Osztályt, Dobogókőn, mintegy 80 taggal. Első elnökük Rényi Károly volt. Kezdetben nagy lelkesedéssel ténykedtek, tekintélyes összeget gyűjtve, berendezték a Téry ház egyik, azóta nevüket viselő szobáját. Néhány év múltán a tanévenként változó tagság és vezetés között állandósultak a belviszályok, működésük nem felelt meg az egyesület alapszabályának, így a választmány 1901 májusában feloszlatta az osztályt. Négy év múlva egy lelkes, fiatal gárda Serényi Jenő kezdeményezésére újra alapította. Meghatározó tevékenységük a magashegyi mászás, a Tátra kultuszának ápolása volt. Az osztály 1909-ben önállósodott, Budapesti Egyetemi Turista Egyesület néven. Egyik alapítója a Tátrai Önkéntes Mentő-Bizottságnak, menedékházat építettek a Nagy-Villámon, emlékkönyveket adtak ki. A BETE szép lapjait írta a hazai turistaság történetének.
Vuray György