310 esztendeje,

1700-ban született a Bars vármegyei Ábelfalván Mikoviny Sámuel, a hazai és a nemzetközi térképészet egyik meghatározó alakja. Selmecbányán megkezdett tanulmányait az altdorfi és a jénai egyetemeken folytatta, itt sajátította el a rézmetszés mesterségét is. Tanulóéveit követő európai utazásaiból hazatérve, Pozsonyban telepedett le, megyei mérnökként kapott állást. Feladata a Csallóköz árvízvédelmi terveinek az elkészítése volt. Gyakorlati elfoglaltsága mellett szakított időt a tudományra is: 1732-ben írta első tanulmányát a térképészet elméleti kérdéseiről. Ebben ismertette a háromszögelés elvét, mint a pontos térképrajzolás alapját. A legelső, általa szerkesztett és rézbe metszett térképe Bél Mátyás, az atyai jóbarát és tanítómester könyvében jelent meg Pest megyéről 1735-ben, amit aztán további 23 követett. Ezek sokáig a korszak legjobb térképeinek számítottak. Tanított a selmecbányai bányatisztképző iskolában, közben bányászati és vízgazdálkodási térképeket készített. Pozsonyt és Pest-Budát ábrázoló látképei ma gyűjtemények fehér hollója. 1747-ben a Tata, Dunaalmás és Szőny között elterülő mocsárvidék lecsapolását készítette elő. A bécsi udvar megrendelésére elkészítette a budai vár átépítésének terveit. 1750-ben a Vág szabályozásán dolgozott, márciusban itt érte utol a halál. Bár nem adatott neki hosszú pályafutás, igazi polihisztor volt. Emlékét kiemelkedő alkotásai mellett Tatán álló szobra őrzi.

225 esztendeje,

1785-ben született a mára méltatlanul elfeledett Döbrentey Gábor, aki Kazinczy mellett kora irodalmi és tudományos mozgalmainak meghatározó alakja volt. Tehetsége, személyiségének varázsa a közigazgatás magas pozícióiba segítette. 1844-46 között levéltári kutatásokkal foglalkozott, s felfedte Buda környékének addigra elnémetesedett („Auwinkel, am Himmel, Bründl” stb.), egykori magyar elnevezéseit. Nemzeti reform-mozgalmaink jegyében a budai tanács 1847. június 17-én nagy lelkesedéssel iktatta végzésbe a Döbrentey által benyújtott előterjesztést a nevek újbóli használatára. S hogy az ne csak írott malaszt maradjon, két nap múlva a zugligeti Vadászudvarban nagyszabású „dűlőkeresztelőt” tartottak. Ez időtől használatosak Buda részeinek neveként többek mellett: Rézmál, Szemlő-hegy, Vérhalom, Mátyáshegy, Törökvész, Pasarét, Kurucles, Tündérhegy, Hunyadi-orom, Svábhegy, Németvölgy, Sasad, Sashegy, Kelenföld, Csatárka, Zöldmál, Pál-völgy, Márton-hegy, Orbán-hegy, Őrmező, Petneházy rétje, Szépvölgy.

165 esztendeje,

1845 szeptemberében született a morvaországi Znaim városában Siegmeth Károly. Mint gépészmérnök, munkája kapcsán került Magyarországra, aztán véglegesen itt is maradt, 1882-ben az állampolgárságot is felvette. Szabad idejét a Keleti-Kárpátok természeti szépségeinek feltárása és a Baradla barlang megismerése töltötte ki. Megalapítja az MKE Keleti-Kárpátok Osztályát, amely hamarosan kezelésébe vette a Baradlát. Siegmeth számos írásával, diasorozataival, előadásokkal népszerűsítette a barlang látnivalóit. A növekvő vendégsereg látogatásának megkönnyítése érdekében megnyitotta a Vörös-tó felőli bejáratot. Az 1910-ben megalakult Barlangkutató Bizottság első elnöke lett, legfontosabb feladatukként a hazai barlangok jegyzékének összeállítását jelölte meg. 1912 áprilisában hunyt el.

125 esztendeje,

1885 februárjában született, és 35 éve, 1975 augusztusában hunyt el a magyar hegymászás egyik legnagyobb alakja, Komarniczki Gyula. Gyerekkorában szüleivel és öccsével együtt gyakran nyaraltak a Magas-Tátrában. Már felnőttként itt találkozott Jankovics Marcell-lel, aki aztán végleg „megfertőzte” a magashegyek világával. Az Alpok és a Dolomitok számtalan csúcsán járt, kötéltársa rendszerint az öcs, Román volt. Igazi szerelme azonban élete végéig a Magas-Tátra maradt. Első alkalommal 1930-ban, majd még négyszer jelent meg azóta is felülmúlhatatlan kalauza e hegységről. Az itteni mászóutakról készített térképe ma is autentikus. 1910-ben alapította Serényi Jenővel a Turistaság és Alpinizmust, a Magyar Turista Szövetségben több tisztséget viselt, többek közt annak társelnöke is volt.

120 esztendeje,

1890. július 6-án szentelte fel Ormai Antal rétsági esperes a börzsönyi Hoszú-bércen a ma is látható Fultán (Foltán) keresztet. A Budapesti Osztály állította a korábbi, elkorhadt fakereszt helyére, Fultán Jánosnak, az orvvadászok által ezen a helyen halálra sebzett erdőőr emlékére.

Hölzel Ede bécsi kiadó- és nyomdatulajdonos cége a Vallás- és Közoktatási Minisztérium támogatásával önálló magyar földrajzi intézetet és chromolitográfiát (kőnyomdát) állít fel Budapesten. Az új intézmény szakmai irányítását Lóczy Lajos vállalta, míg a szervezés szerteágazó feladatait s a tényleges munkát Kogutowitz Manó végezte. A fíliából alakult aztán meg 1901-ben a Magyar Földrajzi Intézet Rt., a modern magyar térképészet meghatározó intézménye.

110 esztendeje,

1900 nyarán olvashatták eleink a Turisták Lapjában: „Előrelátható volt, hogy a Téry-menedékház megnyitásával a hegymászók figyelme az eddiginél nagyobb mértékben fog az Öttó környékére irányulni s örvendetes, hogy máris több – részben felette érdekes – első hegymászásról adhatunk hírt.” Külön kiemeli a lap, hogy Jordán Károly megtalálta az Öttó katlanából a Lomnici csúcsra vezető új utat. Ennek (és a Fecsketoronyra vezető) legnehezebb szakaszaira a Budapesti Osztály hamarosan elhelyezte a biztonságosabb mászást elősegítő kapcsokat, láncokat.

A Budapesti Osztály Déry József vezetésével nagy nyári kirándulását a Magas-Tátrában töltötte. Ennek során felkeresték a Téry által korábban felfedezett, s az ő nevét viselő horhost.

95 esztendeje,

1915 júliusában halt hősi halált Serényi Jenő. Középiskolai tanulmányait a pesti piaristáknál végezte, érettségi után barátaival közel ezer km-es erdélyi barangolásra indult. Már korán, joghallgatóként bekapcsolódott az MTE életébe, 1905-ben újjá alapítva az Egyetemi Osztályt, majd a központi választmány jegyzője lett. Kitüntetett figyelemmel fordult a Magas-Tátra felé, annak minden jelentős gerincét megmászta. Első mászóként a Bibircs és a Fecsketorony, valamint a Csorbai-csúcs északi falát küzdötte le. Szívesen járta a Ziller-völgyi Alpok és a Venediger vidékét, minden fontosabb csúcsra feljutott. 1909-ben csoportjával kivált az MTE-ből, és megalapította a nagy hírre jutott Budapesti Egyetemi Turista Egyesületet, annak első főtitkára lett. A Turisták Lapjának állandó munkatársa volt. A hegymászás mellett nagy kedvvel népszerűsítette másik kedvenc sportját, a síelést, erről írt munkája, A síelés gyakorlati kézikönyve 1912-ben jelent meg. A háború kitörésekor önként jelentkezett frontszolgálatra, a doberdói fennsík peremén lévő Görz mellé vezényelték. Egy, az állomáshelye fölé magasodó sziklatűt gránátrobbanás döntött le, s a kövek maguk alá temették. Az ottani tömegsírból 1929-ben hozták haza és helyezték el hamvait Farkasréten.

80 esztendeje,

1930. július 23-án az egyesület díszvacsorát rendezett elnöke, Cholnoky Jenő 60. születésnapja alkalmából. A háromszáz fős közönség a jánoshegyi vendéglőben köszöntötte szeretett elnökét. Itt adták át azt az 50 lapot tartalmazó, bőrbe kötött díszalbumot, amely az egyesület központjának, vidéki osztályainak, asztaltársaságainak üdvözletét tolmácsolta. „E lapokon a csonka ország legszebb tájai vonulnak fel karcokban, tusrajzokban, pastell- és aquarellekben” – olvashatjuk a korabeli leírásban. E ritka dokumentum néhány oldaláról képet is mutatunk. A vacsora után a társaság lampionos menetben vonult át az éjjeli csendbe burkolt hangulatos erdőn a Csillagvizsgáló Intézethez.

A Déli Vasút igazgatósága kiadásában jelent meg a Balaton madártávlatos térképe. „A Balaton víztükre halványkék színben világít a zöldes-barnás hegyek és a sárgás dombok közül. Minden fürdőtelepnek, községnek, nagyobb hegynek ott szerepel a neve, könnyen olvasható még a laikusok által is. Elsősorban a Balaton propagandáját hivatott szolgálni.”

Július 6-án avatták fel és adták át a forgalom részére a Hegyaljai Osztály által a Sátorhegy oldalában épített menedékházat. A négy kis szobából álló, dr. Oláh István nevét viselő házat az osztály korszerű felszereléssel látta el. Állandóan ott tartózkodó gondnoka étellel-itallal várta a növekvő számú betérőket.

Augusztus 10-én avatták fel a Brassó feletti Nagykőhavason (Déli-Kárpátok) a Brassói Turista Egyesület menedékházát. A nagymultú Erdélyi Kárpát Egyesületet (EKE) a románok nem hagyták működni. Végül az addig is nagyon aktív brassóiak kénytelen-kelletlen kiléptek onnan, és önálló egyesületet létrehozva, folytatták tevékenységüket. Több, mint ezres taglétszámával komoly szellemi és anyagi erőt jelentett. Megindították és hosszú éveken át kiadták az Erdélyi Turista című folyóiratot. Az újonnan épült ház földszintjén a közösségi tereket alakították ki, első emeletén a „kényesebb” vendégeknek hét, míg a felső, manzárd-szintjén 15 szoba volt.

70 esztendeje,

1940 nyarán jelent meg ifj. Tirts Rezső könyve: Szittnya Osztály Selmecbányán. A város turistamúltját részletesen ismertető, 280 oldalas könyv ma is forrásértékű adatokat tartalmaz a Szittnya Klub, a Szittnya Osztály megalakulásáról és a Magyar Kárpát-Egyesület korai tevékenységéről.

-y -y