2023. 03. 11.
– A Zsunyi-patak szurdoka minden évszakban remek kirándulóhely! –
A mai közepesen hosszú Cserhát gyalogtúránkon változatos domborzat és látványos
tájak kísérnek. Utunkat a buszmenetrendhez igazítottuk, „Görbeország” legszebb tájain
barangolunk, olyan útvonalakon, amelyeket viszonylag ritkán járnak a hétköznapi túrázók.
Ecsegen a menetrendszerinti buszról leszállva rezignáltan vesszük tudomásul, hogy sajnos
elég nagy szélvihar tombol – elindulunk és igyekszünk minél előbb az erdő védelmébe
beérni. Elhagyjuk az országutat és a jelzett turistautat is, elhaladunk a település focipályája
mellett – innen nézve is még elég messze az erdő védelme, de lassan ez is eljön. Az erdő
jótékony védelmében elérjük az erdei Anna kápolnát. Sajnos az ismertetőtábla erősen
megkopott, sokat nem tudunk meg ezen szakrális műről, de ami olvasható:

„A Kozárd határában található Anna kápolnáról nincsenek írott források. A kozárdiak emlékezete
szerint a kápolnát Hajnalné Anna emeltette saját földjén. Az uralkodó szélirány nyugati és
északnyugati, és télen észak felől be-betörő szél nem hoz sok csapadékot, hideget annál inkább.
Gyakoriak az aszályos időszakok, amik mindig megnehezítették a vidék gazdálkodóinak életét. A
környékbeli gazdák, különösen a szőlősgazdák látogattak ide és fohászkodtak a kedvező időjárásért.
Érdemes megemlíteni, hogy a filoxéra vész pusztítása előtt a szőlőterületek és az erdő határa a
mellettünk húzódó útra eshetett. A kápolnától szabad kilátás nyílt az alattunk fekvő területekre.
A kápolna elhelyezésében szerepet játszhatott, hogy a mellettünk húzódó szekérút kényelmes járást
biztosított egészen Nagymezőig, ahonnan Cserhátszentiván, Alsótold és Pásztó felé is folytathatjuk
utunkat. Kozárd község Önkormányzata a leromlott állapotú kápolnát helyre hozatta, környezetét kitisztíttatta.
Ma újra betölti régi funkcióját, hisz nemcsak turisták, hanem a környékbeliek is szívesen látogatják. A
kápolnában található festmény Kiss Károly festőművész alkotása, amelyet Masaccio 1420 körül a
firenzei Szent Ambrozio templom számára készített „Szent Anna harmadmagával” című képe ihletett.
Ehhez hasomló kis kápolnát, mint amilyen a képen látható, több helyen is találunk a környező
településeken, különösen a hajdani főbb útvonalak, zarándokutak mentén. Az Ecseg és Csecse
települések között, valamint Ecseg és Kozárd között húzódó út mentén szintén találhatunk ehhez
hasonló kápolnákat…”

Sajnos a többi szöveg nem olvasható, de bizonyára még több érdekes információt tartalmaz.
Rövid pihenő után elindulunk – most már többé-kevésbé védve a szélviharral
szemben. Nem kell sokat gyalogolnunk, amikor hatalmas – legalább 35-40 tagból álló –
szarvasrudli keresztezi utunkat. Az, hogy ilyen ritka látványban volt részünk, elsősorban a
szembe fújó északi irányú szélnek köszönhetjük – nem érzékelték jöttünket.
Hamarosan elérjük a (K ▲) jelzést, amely felvezet a Bézma csúcsára (514 m) – hatalmas
kísértést érzünk, hogy meghódítsuk, de kötött az időnk, el kell érni az utolsó helyi
buszjáratot. Néhány száz máter gyaloglás és feltűnik a Bableves csárda.
És miért ez a finom, sokak által kedvelt magyaros étel a névadó? Azt is megtudjuk!
A Bableves Csárda már az 1920-as években is működött. Akkoriban szekéren vagy lovas kocsin járták
a vidéket az emberek és kellett egy hely, ahol megpihenhettek. Az erdő helyén akkoriban szőlős állt, s
az ottani emberek azt a bort adták el, amit abból megtermeltek. Közben főztek egy bablevest és lehetett
enni egy tál ételt is annak, aki éhes volt. Az étterm titka, hogy a száz évvel ezelőtti elődök nyomdokain
haladva, a magyar emberek egyik legkedveltebb ételét, a bablevest tűzte zászlajára.

Akkoriban főként a Mátra irányába tartó kereskedők álltak meg itt, ahol finom
bablevessel várták őket, ezért is kapta a hely a bableveséről a nevét – itt sem időzünk, a (K)
gyalogösvényen haladunk Cserhátszentiván felé. A gyalogösvényről egy újabb szakrális hely
mutatja magát – egy érdekes kialakítású útszéli kereszt. A kereszt és a gyalogösvény között
egy hatalmas árok és a közút húzódik – esély sincs arra, hogy közelebbről is megtapasztaljuk.
Sajnos semmi információ nem található, pedig érdekes lenne!
Beérve Cserhátszentiván településre, egyenesen a (K+) jelzésen húzunk a patakvölgy felé. A
szűk, kanyargós főutca és a palóc házak szinte az egész faluban a XX. század elejének
hangulatát idézik.
A település „különös ismertetőjele” a Szuha-patak túloldalán álló kis torony, amely a
környék legrégebbi, az 1067-ben épült templomának romos tornya. A tövében felfedezhető
középkori alapfalakra 1752-59 között emelték a toronyhoz egykor kapcsolódó barokk
templom. Ribiánszky János – az akkori plébános – 1797-ben azt írta könyvében, hogy a
templom romjai között találtak egy követ „DOMUS IN HONOREM SANCTI JOHAN
JOANNIS BAPTISTAE A.L.R.A. 1087” felirattal. A ma látható torony a barokk
templom hírmondója, mivel azt 1940-ben lebontották, és köveiből új templomot emeltek.
A temetőben, a régi templomtorony mellett áll a szintén országos műemlékvédelem alatt álló
népi feszület, amelyet Gyurcsányi János állíttatott 1810-ben.
Nem sokat időzünk, átmegyünk a kis településen, keressük a patakvölgyet. Garábtól
északra, a Zsunyi-hegy déli oldalán ered a patak legnagyobb ága, amelyet emiatt,
Ecsegig Zsunyi-pataknak neveznek. Cserhátszentivánnál egyesül a Kutasó felől folyó
Cserkúti-patakkal, aminek másik neve a Szuha-patak. A Szuha szláv eredetű kifejezés,
jelentése: száraz. Ez az elnevezés így illik is a Szuha-patakra, ami nyaranta gyakran kiszárad.
A településen átfut az északról érkező Zsunyi-patak, majd az andezitben utat vágva
magának eltűnik a Bézma és a Középhegy között a vidék legszebb völgyáttörésében. Később
áthalad Ecsegen is, de addigra már átkeresztelkedett: Szuha-patak a neve.
A Zsunyi többféle arcával találkozhatunk az útvonalon: a szűkebb részeken mély
árkot vájó, sebes sodrású áradatnak látjuk, egy másik szakaszán pedig szélesen elterülő,
csörgedező, békés vízfolyásnak, amely az eddig kényszerűen magával cipelt kisebb-nagyobb
köveket kerülgeti. A túra aláfestő zenéjét a patak csobogása adja.
A Szuha-patakot a helybeliek Karpi pataknak is nevezik, ama Karpi nevű mérnök
után, akit 1801-ben, két gyermekével együtt, a megáradt víz elsodort. Túránkon a Zsunyi
szurdokvölgye nemcsak a természet szépséget, hanem kihívásokat is tartogat. A lankásan
ereszkedő, kényelmes ösvény néha adrenalinparkká változik, amikor át kell kelnünk a
rakoncátlan, a völgyet a téli áradások idején elemi erővel átrendező patak felett.
A szurdokot kissé nehezen találjuk meg – valahol sikerül elveszteni a jelzést, de a GPS
csodákra képes! Egy hatalmas kerülővel végül sikerül kikötni a szurdokban – a hegyvidéki
klímájú és hangulatú faluból a magas, meredek falú, erdővel borított sziklás hegyek között
áttörő Zsunyi-patak szurdokán át vezet az út, sokszor a patak kövein egyensúlyozva.
Útközben felkereshetjük az egykori parasztfürdő romjait is. Az útvonal többször átvezet a
patakon, csapadékos időben igazi kaland a köveken való átugrálás. A völgyben két forrás is
fakad: a Malom-forrás és a Hármas-forrás.
A völgyben egyben a Cserhátszentiváni tanösvényre is lépünk. Elérve a patakot, a
völgy különös látnivalója, a Hármas-forrás felé iramodunk a (K+) jelzésen. A forrásnál
található ismertetőtáblán többek között a forrás két mondájáról is olvashattunk. Az egyik
szerint az ecsegiek kíváncsiságból bontották ki a forrást, és vízokádó sárkányra leltek, míg a
másik szerint több vizet akartak nyerni a forrásból – ugyanúgy. Mindkét „esetben” az
eredménytől megijedve betömködték a forrásbarlangot, hol kenderkóccal, hol gyapjúval.
Vajon mi lehetett a mondák alapja?

A könnyű séta, patakátkelés után megkóstoljuk a Hármas-forrás langyos vizét, amely
a leghidegebb télben is 15-18°C-os. És mi ennek az oka?: talán a résvizek lentről felszálló ága
– ami így melegebb – a magyarázat. A kőzetekből kioldott vastartalom narancssárgára
színezi a kifolyó-medence peremét és a meder köveit is, de érdemes a fenti, betemetődött
forrásszájat is megnézni. És miért éppen az 1938-as évszám díszlik a tábláján? Félig
magyarázatot ad egy szentiváni ismertetőtábla, amely mellett fotó is igazolja az élénk
fürdőéletet: „- 1930-as évek – Ezen a helyen (Cserhátszentiván alsótoldi végén) 70×18 m vízfelületű
STRANDFÜRDŐ létezett. A Pelecke andezittömbjének letöréséből felfakadó forrás táplálja. 24C°-os
kissé kénes és naponta kétszer kicserélendő víz 2 m-es vízmélységű. Partján kupolás kabinok,
rózsabokrok, napozó, homokos part. Hétvégeken élőzene, tánc, mulatság. Pékárú, hentesárú, fagylalt
kapható. A forrás vize köszvényt gyógyít. Sok a külföldi vendég, a faluban több kiadó szálláshely.
Háborúban hagyták lepusztulni.”

Így miért ne lett volna a szép völgy forrása közkedvelt? Itt élénk cserkészélet is folyt!
A patakmederben a nyüzsgő fürdőéletre ma már csak a hely emlékeztet, ahol nagyobb
betondarabokat fedezhetünk fel. Nem illegális hulladéklerakóba botlottunk, hanem egy
hajdani strand maradványaiba, amely az 1930-as években nagy népszerűségnek örvendett,
de a II. világháború után hagyták elenyészni. A helyszínen, ahol régen nagy társasági élet
zajlott, manapság a legnagyobb szenzáció a bolondos betűkkel megírt emléktábla, amelyen
egy fotót is szemügyre vehetünk a fürdő fénykorából.
Többszöri kalandos patakátkelést követően a szurdok déli részén, Ecseg határában
megérkezünk a Margit-vízzárógáthoz (?), amely feltételezhetően Ecseg határában dolgozó
malmok lapátjaira hajtotta a vizet. De ami a gát feletti szakaszon látható, az nem kicsit,
hanem nagyon is lehangoló! Rengeteg háztartási hulladék, elsősorban műanyag flakonok
garmadája!
Elhagyva a vízzárógátat, megérkezünk Ecseg településre, mindjárt a falu szélén áll egy
felújított régi malomépület – a Gyenes-féle malom – a község az Ilona-váron kívül középkori
vízimolnárságáról és szőlőtermeléséről is nevezetes. Egyetlen fennmaradt malomépülete ma
vendégház, a szőlészetére, borászatára a Boros úti pincesor emlékeztet.
A Boros úti pincesoron egy 1828-as adat szerint az egykori legalább 60 borospincéből
mára 25 pince látható, többségük épségben a falu bortermelő virágkorából a templom
mögötti, valamint a faluszéli domboldalban. A pincék 20-25 méter hosszúságúak, márgás
kőzetbe vájva. A pincék ma üresen állnak. A hozzájuk tartozó présházak ugyan már
nincsenek meg, az öreg pincesor mégis a település legértékesebb fennmaradt öröksége a
templomépület mellett. Ecseg egyik érdekes nevezetességét – Ilona-vár – idő hiányában nem
áll módunkban felkeresni, de néhány adat a maradványokról:
Beérve a település központjába, annyi időnk azért maradt, hogy ellátogassunk a
barátságos Kozárd településre is, ahol egyik érdekes látnivaló a Faluházhoz 2006-ban
hozzáépített, fából készült Szeplőtelen fogantatás-kápolna, amelynek tetején üvegpiramis áll.
A faluházként, kultúrházként és kápolnaként működő épületegyüttes tetőteraszáról
beláthatjuk az egész falut és a környező dombokat.
Kozárd, az apró, alig kétszáz lelkes falut gyönyörű környezetben találjuk. A faluban 31
szobor, virágos utcák, csörgedező patakok, kellemes parkok, szép hidak, fatemplom zenélő
angyallal található többek között.
A kápolna mellett egy héttonnás mészkőből faragott Mária szobor köszönti az ide érkezőket.
A Mária szobor csak egy abból a 30 bronz, kő és fából készült szobor közül, amely Kozárd
kulturális gazdagságát jelzi. A legújabb alkotás az „Identitás Emlékmű” a falu központjában.

Végig nézve a település központjában állított műalkotásokat, elsétálunk a buszmegállóhoz,
mert perceken belül megérkezik a járat – mintegy másfél órás zötyögés után befutunk a
fővárosi végállomásra.
A szurdokvölgy bejárása az esősebb időszakok után valódi kihívásokat tartogat –
nekünk most ebben nem volt részünk – csapadékosabb időben ugyanis a megáradt patak
átrendezi az egyébként kényelmesen járható partmenti ösvényt. A terület minden évszakban
mesés élményeket ígér az egyes részeken sebes sodrású, míg máshol békésen elterülő
pataknak köszönhetően.
És természetesen meg kell említeni a túra legfiatalabb tagjának kitartó részvételét – a
mindössze 7 éves kislány csacsogva, jókedvűen vette az elénk táruló akadályokat – csak így
tovább!

A gyalogtúra távja: 12 km
Szintemelkedése: ↑ 250 m ↓
A túra időtávja: 5 óra
Szentendre, 2023. 03. 15.