2015.11.28 – Rám-szakadék (HÓD-HTE)

2015.11.28 – Rám-szakadék (HÓD-HTE)

[fusion_text]Rám-szakadék
2015.11. 28.

Mottó: „A szabadban sétálni hasznosabb elfoglaltság, mint az íróasztalnál görnyedni.”

Bár Magyarország inkább a vizek és alacsonyabb hegyek országa, mint a természet legvadabb erőinek megtestesítője, szűk határai között is szép számmal akadnak izgalmas, kalandra csábító tájak, ha felhők közé érő magaslatok talán nem is, de szurdokok, és nem utolsósorban pedig vadregényes és kissé félelmetes szakadékok, melyek festői szépségükért épp úgy megérnek egy kirándulást, mint turistát próbáló terepviszonyaikért. Ezek egyike a Rám-szakadék.

A Rám-szakadék nevének egy lehetséges története:

Egy rabló garázdálkodott a közeli településeken. Egyszer mikor lebukott e tettében, az erdő felé vette az irányt. Mivel nem ismerte a környéket, így hamar csapdába került és a szájhagyomány szerint, amikor megtalálták a fölé meredező sziklák tövében, akkor is még azt mormolta, hogy ez a szakadék rám-szakadék.
Lehet a történet egy kissé sántít, de jól hangzik.

A Rám-szakadék, Rám-hegy tömbjébe vágódó Három-forrásvölgy különösen szép, és vadregényes része, a szűk, meredek falakkal határolt szurdokvölgy, a puha tufában, magas függőleges falak, a víznek ellenálló keményebb lávarétegeken pedig zúgók, vízesések alakultak ki.
A terep Magyarország legnehezebben járható – vagy más szempontból legérdekesebb – turistaútvonala. Néhány helyen több méternyi, patak által vájt és folyamatosan nedves, függőleges sziklafalak között vezet az út, ahol a haladást régebben kapaszkodó-láncok segítették – újabban „csak” rozsdamentes csőkorlátokba kapaszkodhatunk. Az elhasználódott régi rozsdás vasláncokat, falétrákat mindenhol kicserélték – a festői árok felső harmadában egy 10-15 méteres szakaszon – feltételezhetően egy hatalmas hordalék-lerakódás következtében – a csőkorlát lábfej magasságba „süllyedt”. A meredekebb részeken, a kapaszkodóknál pedig kőbe vájt kisebb üregek biztosítják lépcsőszerűen a kiránduló biztonságos feljebb jutását, a balesetveszélyes oldalágakat lezárták. A szakadékon keresztülfolyó Rám-patak a Szőke-forrás völgyben a Malom-patakba folyik, amely a Dunába tart.
A szurdokban összességében 112 m-es szintkülönbséget kell leküzdeniük az erre vállalkozó túrázóknak.

A Rám-szakadék Dömös és Dobogókő között, mintegy 1 km hosszan húzódó mély bevágódás, talán Magyarország egyik legvadregényesebb turisztikai célpontjaként említhetjük. A szakadékban található vízesések mellett létrákon mászhatunk feljebb és feljebb.

A szakadék összeszűkülő sziklafalai néha merőlegesek, de befelé dőlő falakkal több helyen is találkozhatunk. A szakadék mélysége több helyen meghaladja a 35 m-t, míg fenékszélessége néhol a 3 m-t sem éri el. Képe az eróziós és talajképződési folyamatoknak köszönhetően napjainkban is folyamatosan változik. A mederben található vízfolyás – amely a szakadék fölötti Három-forrás völgyből, illetve a szurdokvölgy oldalában eredő forrásokból származik – hóolvadáskor és nagyobb esők idején patakká duzzad. Mivel a patak vízgyűjtő területe kicsi, árhullámai gyors lefolyásúak. A sziklamederben állandóan csörgedezik a víz, amely hóolvadáskor és nagyobb esők idején patakká duzzad.

De kezdjük az elején!

Itt van november vége, lassan ránk köszönt a tél, többen ráébredtünk arra, mennyire hiányzik a mozgás az életünkből és kellene ez ellen valamit tenni. Természetesen nekem is eszembe jutott milyen kellemes élmény volt tavasszal-nyáron a szabadban, az erdőben, a hegyek ölelésében a túrák alkalmával.
Az elmúlt időszak csapadék-szűkösségét ismerve, most talán a szurdokban nem kell nagy vízfolyásra számítani – és talán elkerülhetjük a nyári hatalmas turista-inváziót, amikor egy-egy létra aljában dugók alakulnak ki. Az előző évi jelzésfestés alkalmával is tapasztalhattuk, hogy a nagy forgalom, és sajnos a felelőtlen túrázók – én inkább csak hétvégi kirándulóknak nevezném – semmibe veszik a Parkerdő, az útvonalon, több helyen kihelyezett figyelemfelhívó kérését, tájékoztatását. Ezek szerint a szurdok csak egy irányban, mégpedig felfelé járható, mivel a kétirányú túrázás állandó fennakadásokat okoz, ezért az erdőgazdaság kihelyezett táblái a lentről felfelé “mászunk” irányt javasolják  a túrázók számára.

Ez az invázió talán örvendetes is lehetne, de sajnos sokan nem törődnek a Parkerdő figyelmeztetésével, és fentről lefelé járják végig a szakadékot – reménykedünk, talán szembejövőkkel nem nagyon fogunk találkozni.

A hétvégére a Meteorológiai Szolgálat viszonylagos jó időt ígért – értsd: régiónkban az eső, csapadék valószínűsége minimális, délutánra napsütés. Ennek megfelelően nem kell nagy vízfolyásra számítanunk, és nem beszélve arról, hogy ősz vége, télelején tartunk – hétvégi túranapokon szokásos nagy forgalomra sem kell számítanunk.

Nosza rajta, irány a Visegrádi-hegység!
Az elmúlt napokban többen jelezték, hogy szívesen túráznának és járnák végig a Rám-szakadékot. Ez annál is inkább egy jó ötlet, mert az elmúlt évben egyesületünk önkéntesei újították fel a jelzésrendszert a dömösi hajóállomástól a szakadék felső végéig – most legalább meggyőződhetünk annak tartósságáról – avagy ….

Túra kezdőállomásának Dömöst választjuk, amelyet Szentendre irányából autóbusszal közelítünk meg. Szentendrén, a HÉV végállomáshoz Budapestről befutó autóbuszon jóformán még állóhely is nehezen akad – reménykedünk, hogy Leányfalu táján jobb lesz a helyzet. Valóban, menetközben többen szállnak le, mint fel, így hamarosan még ülőhely is akad. Dömös hajóállomásnál egy nagyobb létszámú fiatalokból álló csoport száll le, mi a templomnál hagyjuk el a buszt. Innen a (P) sávjelzésen haladunk a hegy irányába, majd a Király-kúti utcánál a hajóállomás felöl érkező (Z) sávjelzésre váltunk. Itt már együtt fut a piros, a zöld és a sárga jelzés, amely kezdetben a település hegy felé vezető szilárd burkolatú utcáján halad, majd a faluból kiérve átmegy a Malom-patak hídján és a patak  jobb partján vezet tovább – a völgy régebbi elnevezése „Huzat-völgy”.

Ez az a patak, amely részben munkájával létrehozta a Rám-szakadékot, és amely feltartóztathatatlanul folydogál a Duna irányába. Még itt, a lankásabb részen is, a patak mellett több helyen óvatosan kell haladni, mert több méteres suvadások szegélyezik a partoldalt – amely bizonyítja a most alig csordogáló kis vízfolyás esetenkénti hatalmas erejét. Elérve a Szentfa kápolnát – és a Kainitz-forrást – egy szépen kiépített és teljesen felújított pihenőhelyre érkezünk. A kápolna környékén látható faragott padok és a fedett pihenő a „Táltos Iskola” gondozásában készültek és kerültek kihelyezésre.

A Szentfa-kápolna egy csodafa emlékét őrzi, és az elmúlt évszázad óta kisebb fajta zarándokhellyé lett

„A hagyomány szerint 1885-ben, május első vasárnapján két dömösi kisleány libákat legeltetett a falu mögötti mezőkön. Miután egy szép bükkfa alatt letelepedtek, az ég csodálatos kékre váltott, és felnéztükben Szűz Mária képét pillantották meg a fán a kis Jézussal. Mindkét alakon a Szent Korona és a fejük körül glória látszott. Egy arra járó nagyobb gyermek gyorsan a faluba szaladt. A Dömösről hamar megérkező idősebb asszonyok szintén látták a képet. A csodafa búcsújáró hellyé vált.” (…)

Csodás gyógyulások híre egyre keresettebbé tette a helyet. Végül már annyi zarándok jött a faluba, hogy nehezen tudták a községben fenntartani  a rendet. Nedeczky Gáspár akkori plébános, és Dömös helytörténeti írója így tudósít a búcsújárás beszüntetéséről: „1887. április 23. estve kijött az alszolgabíró hat csendőrrel, és kivágták a szent-fát, mely már két éve az ámítások és a csodás jelenetek színhelye volt” (…)

A nép emlékezete azonban megtartotta a csodás eseményt. Évtizedekkel később felépítették a kápolnát, oltárát virágokkal díszítik, környékét rendben tartják. Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén, itt gyűlnek össze a hívők szabadtéri szentmisére a patak partján, a forrás mellett.                                                           (wikipedia)                                                                                                                  

A Kaincz-forrás vizére azonban nem mindig lehet számítani, szárazabb időben egyáltalán nem csordogál belőle semmi – most is csak éppen hogy csöpörészik.
Emlékeim tárházából egy teljesen más emlékkép dereng a forrás környezetéről. A meredek partoldal alatt, közvetlen a hatalmas fák gyökérzete tövében ered a forrás – de tágabb környezete régebben jó 1 méterrel alacsonyabb szinten volt. A völgyben folydogáló Malom-patak egy hatalmas felhőszakadás után a hegy felöl alázúdulva tetemes mennyiségű hordalékot hozott magával, eltemetve a forrást – és megemelve a kis pihenő talajszintjét annyira, hogy a kő forrásfoglalatnak csak a teteje látszott ki. Ez a talajszint emelkedés ma jól látható a forrás és a pihenő szintje között.

A Szentfa kápolnát elhagyva balra kiágazik a (P▲) jelzés, amely a Vadálló-kövekhez, majd a Prédikálószékre vezet. Innen nem messze, a (S) sávjelzés is jobbra elhagy bennünket, amely a Lukács-árokban fut tovább. Ezután még együtt halad a (P) és a (Z) jelzés. Ezen haladunk egészen addig, míg elérjük a Rám-szakadék alsó pihenőjét. Itt válik el egymástól a két jelzés. A (P) balra befut a Szőke-forrás völgyébe, mi a (Z) sávjelzést követjük, amely bevezet a Rám-szakadékba. Itt is, mint eddig már több helyen újonnan kihelyezett hely- és iránymutató táblákról tájékozódhatunk, merre menjük, és a kiszemelt célig mennyi van még hátra.

Eleinte mintha két hegy között gyalogolnánk, egyszerű völgy semmi különlegesség. Egyre több és nagyobb sziklát látunk, majd egy helyen kissé kiszélesedik a völgy, forráshoz érünk, majd elhagyva a szépen foglalt neve sincs forrást, néhány száz méter után megváltozik a szurdok. Az egyik kanyarban 30 méteres sziklafal magasodik fölénk, a völgy itt már erősen összeszűkül. Jól látszik az üledékes kőzet amiben a patak sok ezer év alatt koptatta ki a szurdokot. Óvatosan lépkedünk a vastag avar borította köveken, fatörzseken, amelyek csúszóssá váltak a nedvességtől. Egyre közelebb a Rám-szakadék legszűkebb, legizgalmasabb része, ahol hatalmas sziklákon, vízesések melletti létrákon küzdjük feljebb és feljebb magunkat. Igazi kaland a függőleges sziklák határolta szakadékban a korlátokba kapaszkodva, a zubogó patakban lépdelve tűnődni azon, hova is tegyük lábunkat a következő lépésnél. Lélegzetelállítóan szép a mély, szinte mindig félhomályban lévő szakadék – és valóban hideg az idő, mert a kis csörgedező patakba belógó vékony gallyak, fűszálak és falevelek bejegesedtek, pazar látványt nyújtanak – nem beszélve arról, hogy közben szép csendesen elkezdett esni a hó – egy igazi tél eleji túrának adva alaphangot.
Tényleg méltán híres ez az útvonal, vadregényes a helyenként harminc méteres sziklák között a keskeny kanyonban, egy patak szélén egyensúlyozni.
És elérkezünk a szurdok talán egyik legszebb, de erősen elgondolkodtató szakaszához. Balra hatalmas, negatív dőlésszögű sziklafal alatt márványtábla, kopjafa, mécses-maradványok hívják fel a figyelmet – a pihenésnek kikapcsolódásnak szánt túra, kirándulás „veszélyes üzemmé válhat”, ha figyelmen kívül hagyod a túrázás írt és íratlan szabályait, ha nem veszed figyelembe a jószándékkal kihelyezett figyelmeztetéseket.

Szinte minden évben előfordul, hogy menteni kell a szurdokot elhagyó, szakadékba csúszott embereket – s időnként rosszabb dolgok is történnek. 2013. november 1.-én a tűzoltókat este hét órakor – tehát már sötétben – riasztották, miután egy kirándulócsoport egyik tagja a meredek sziklafa tetejéről szakadékba zuhant. A helyszínt csak gyalog lehetett megközelíteni, és a mentést végző tűzoltók egyike is a szakadékba csúszott.

Az eszméletét vesztett és életjeleket nem mutató főtörzsőrmestert a helyszínen próbálták újraéleszteni, de belehalt sérüléseibe. A turistát késő estére kimentették, és kórházba vitték. Az OKF úgy fogalmazott: Kövecs Gergő “életmentés közben a hivatásos állomány esküjében foglaltakhoz hűen, szolgálati kötelezettségét élete kockáztatásával is teljesítve vesztette életét“.

Legyen minden Rám-szakadékban túrázó számára intő és figyelmeztető ez a kis emlékhely!

Némán indulunk tovább – talán még fokozottabban figyelve minden lépésünkre.
Innen még 2-3 létra következik – egyik jobban csúszik, mint a másik, óvatosan haladunk, lépkedünk. Elhaladunk a gyalogösvény szintjére „süllyedt” csőkorlát mellett – derülve a természet kiszámíthatatlansága, játékos munkája mellett. Az egyik nagyobb szikla mögül kilépve, keresztben fahíd, fölötte falépcsők – elértük a Rám-szakadék tetejét, innen szerpentinező lépcsők vezetnek fel a felső pihenőhöz.  Az egyre erősebben szállingózó hó, fehérre színezte a gyalogutat, illetve a szél hatására az avartól megtisztult púposabb, kopasz felületeket – pompás látvány! A pihenő asztaloknál pihenünk egyet – éppen dél körül jár az idő, itt az ideje némi elemózsiát és folyadékot magunkhoz venni. Nem sokat szöszölünk, mert egyre erősebben fúj a szél – a hó szinte vízszintesen esik – kezdünk átfázni. Innen lehet folytatni az utat felfelé Dobogókő irányába (S) jelzésen, illetve vissza lefelé szintén a (S) jelzésen a Lukács árokba, melyen keresztül Dömösre juthatunk vissza.

Mi másként döntünk, kiérve az aszfaltútra, keressük a térképen a „tervezett” (Z■) jelzésű gyalogösvényt, ezen szeretnénk eljutni a Thirring-sziklákhoz, de hiába! Még valószínűleg tervezés állapotában szunnyad! Valóban, a régebbi kiadású Pilis és a Visegrádi-hegység (16. számú) térképen még csak „Tervezett” megjelölés szerepel, a valóságban is csak „tervezett” maradt az út.

Elindulunk a szilárd burkolatú úton a sípálya irányába – használva a modernkor technikai vívmányát, a GPS-t – keresünk egy jobbra, a hegyre vezető jelzetlen földutat. Szóba kerül, hogy legfeljebb a sípályán mászunk fel a gerincre – de ezt az ötletet tiltakozó hangok némítják és fojtják el – marad egy ismeretlen földút, fussunk neki, kiérünk, ahová kiérünk!

Elhaladunk a Miklós-forrás táplálta kis vízmű épülete mellett – de többünket az foglalkoztat, hogy melyik az a három forrás, amelyről ez a völgy a nevét kapta?

Keressük a lehetséges felkanyarodó földutat a gerincre fel – és mivel a csapat nem szándékozik a sípályán felkutyagolni, ezért a második lehetséges leágazásnál letérünk. Ez egy viszonylag újkeletű nyiladék, itt halad fel Dobogókő elektromos ellátását biztosító magasfeszültségű gerincvezeték – a GPS szerint ezen felfelé haladva kiérünk a (S kör) jelzésű gyalogösvényre, amelyre rátérve elérhetjük a Thirring-sziklákat.
Eleinte szélesebb földúton araszolunk felfelé, helyenként igen meredeken, majd amikor a távvezeték kissé elkanyarodik és jobbra nekimegy egyenesen a hegynek, úgy döntünk, mi inkább a kissé összeszűkült, lassan-lassan szűk gyalogösvényre váltó jelzetlen úton folytatjuk, amelyen helyenként hatalmas kidőlt fákon kell átmenteni magunkat. De ez is hírtelen kegyetlen meredekre válik – szét is szakad a csapat! Persze, nincs azaz emelkedő, amely egyszer véget ne érne – végre a csapat eleje eléri a jelzett (S kör) nyomvonalát. Beletelik egy kis időbe, amíg a lassúbb járatúak is felérnek – kiszuszogjuk magunkat és elindulunk a sziklák felé. A hó változatlanul hullik, az ösvényen meg is marad, rendkívül csúszóssá téve az egyéként is erősen balra dőlő és helyenként szerpentinező Thirring körutat.
A körutat az 1990-es évek elején a Magyar Turista Egyesület Hunfalvy osztálya építette erdélyi és kárpátaljai fiatalok segédletével. Az útvonalat – amely mindössze 2 km hosszú – Thirring Gusztávról nevezték el, akinek nevét a körút egyik leghatalmasabb sziklája is őrzi. Mivel az útvonal alaprajza kitárt szárnyú madarat ábrázol, így elterjedt elnevezés még a Turul-, illetve Táltos körút is.
Több kilátópontja is adódik az útnak, de sajnos most mi ebből nem sokat kamatoztatunk, nem sokat élvezünk – ha nem is sűrű a köd, de messzire nem lehet ellátni – a sziklák tövében haladva szinte törpének érezzük magunkat. Az írás, de sajnos a sziklaalakzatokról készült képek sem adják vissza azt a látványt, amit itt, a hatalmas sziklatömbök között látni, érezni lehet, ahol az ember szinte eltörpül a sziklaóriások között….

A vadregényes útvonal melletti hatalmas méretű sziklaformációkkal (Thirring-szikla, Palócz-Peitler-szikla, Eötvös-szikla) találkozhatunk. Az egyes sziklák nagy turista elődeink neveit viselik: Palócz /Peitler/ Gyula – az MTE titkára (1929-1942), a Turisták Lapja szerkesztője (1930-1942), báró Eötvös Lóránd – az MTE első elnöke (1891-1899), Thirring Gusztáv – a turizmus népszerűsítésében végzett munkássága is jelentős.

Felmerül bennem, hogy az elmúlt időszakban többször is szóba került, hogy Peták Istvánról, a közelmúltban elhunyt MTE újkori történetének első elnökéről, az MTE tiszteletbeli elnökéről egy természeti képződményt kellene elnevezni. Megítélésem szerint talán nagyszerűbb helyet – Dobogókő és az MTE első menedékházának közelsége – talán nem is lehetne találni. Nem beszélve arról, hogy több, nagyszerű és neves turista előd vizuális társasága méltó helyszín az elnevezésre – csak élni kellene a lehetőséggel!

A pilisi legendakörhöz szorosan hozzátartoznak ezek titokzatos sziklák, melyek eredetére nincs egyértelmű magyarázat.
Ha az ember a (S kör) jelzésen Dobogókőről a Szer-kövek irányába indul el, akkor ezek a sziklák, sziklaperemek teljesen ártalmatlannak tűnő “semmik”: nem utal semmi arra, hogy veszélyes helyen járunk! A peremek széléig kitaposott ösvények vezetnek, helyenként növényzettel. Az talán csak a szerencsének köszönhető, hogy ezt a körsétautat főleg hétvégenként nagyon sokan járják, és eddig még nem történt súlyosabb beleset. Ez az útvonal szimpla sétaútnak nemcsak technikás, de helyenként kifejezetten veszélyes is.

És erre figyelmeztet egy nem is olyan régen történt halálos baleset – erre emlékeztető kopjafa az egyik szikla lábánál, emléktábla a sziklán.

És mi okozta a szörnyű balesetet?

A 31 éves fiatalember többed magával csapatépítő tréningen vett részt Dobogókőn. A napi program után kb. 5 óra körül, néhányan felvetették, hogy menjenek egy rövid túrára, van itt egy néhány kilométeres szakasz, amit még bejárhatnak vacsoráig. Aznap este hat fiatal indult el a Thirring körúton, öt fiú egy lány. Már teljesen besötétedett, volt náluk persze lámpa is – de sajnos nem mindenkinél. A baleset egy olyan részen következett be, ahol az ösvény egy domb gerincén halad, majd hirtelen mintegy 120 fokban balra kanyarodik, és meredeken lefelé folytatódik. Szemben, az éles kanyar „könyökében” egy kb. 5 emelet mély szakadék tátong. Ha valaki – és természetesen még jó látási viszonyok mellett is – nem veszi észre a balra térést, hanem előre megy tovább, a szakadékba zuhan. Sajnos a fiatalember a baleset előtt 1-2 perccel adta át valakinek a fejlámpáját, de ennek ellenére Ő ment elöl. A baleset bekövetkeztekor a többiek kicsit lemaradtak, mert keresték a fákon a jelzést, és szóltak is, hogy a jelzés balra jelzi az utat – de ez a figyelmeztetés már késő volt…

És mi a megszívlelendő a tragikus estből?

Az egyik fő gond: a talaj nyálkás, csúszós volt a sok avartól, a párától. A túra résztvevői között pedig a fiatalember volt az egyetlen gyakorlott túrázó. Sajnos ez felveti az Ő felelősségét is, hiszen más is leeshetett volna, vagy akár többen is.
Egy rosszlépés, egy emberélet….
Ha erre jársz, állj meg egy percre, és emlékezz… és gondolkodj el!
Jusson eszedbe, gondolkodj el azon is, hogy a túrázás veszélyes üzem is lehet – ha nem megfelelően tervezed!

A mi fejünkben is ezek a gondolatok járnak, amikor némán tovább araszolunk – most még inkább figyelve minden lépésünkre! Lassan elérjük a Siketek Mária-kegyhelyét, alig néhány méternyire a zajos parktól, kilátótól – itt, aki szeretne, igazán egyedül maradhat gondolataival.

A kegyhelyet a Lourdes-i kápolna mintájára az MTE Siketek Osztályának tagjai alakították ki, a néhai Kentner Antal vezetésével, lefaragva a sziklából, s bevésve abba a szobor helyét. A háború után pusztulásnak indult, kevéske berendezését széthordták, Mária szobrát pedig jótékony kezek rejtették el. 1991-ben aztán újra megjelentek a néhai turisták utódai, s most a fiú, Kentner Kálmán vezetésével láttak munkához. Nem csak kitisztították, és eredeti állapotára hozták, de megnagyobbították, körülkerítették, kicsinosították, hozzá kényelmes utat építettek.

A kilátóhoz most nem megyünk ki, mert a köd átláthatatlan – sok gyönyörűségünk nem adódna a panorámában. Visszasétálunk a parkba, és a jelenleg bezárt menedékház előtt vaslábon álló, rácsos oldalú szekrényke hívja fel magára a figyelmet. Üvegén át hőmérőt s más műszereket láthatunk: kis meteorológiai észlelőhely ez, s arra emlékeztet, hogy az elődjét, az első magashegyi megfigyelőállomást száz éve, 1898-ban létesítette dr. Réthly Antal. S nem csak elhelyezte, évtizedeken át lelkiismeretesen feljegyezte a szerkentyűk mérte adatokat, sőt közre is adta azokat. Innen tudható meg, hogy a Dobogókő hőmérséklete általában 4 fokkal alatta van a fővárosinak, 100 mm-rel több a csapadék, majd kétszer annyi a havas nap, többet fúj a szél, és többet süt a nap. A kis meteorológiai állomás sok évtizedes szünet után 1991-től figyelheti ismét az időjárást – de információnk szerint hamarosan megújul.

Az elmúlt évvégi hatalmas jegesedés utáni viharlépte öreg fák között is akad látnivaló.

Az egyik köre vésett szöveg dr. Cholnokv Jenő világhíres geográfusra emlékeztet, ki a Magyar Turista Egyesület elnökeként is tevékenyen szolgálta a turistaság ügyét, de emlékeztet a talán azóta sem felülmúlt turista eseményre is: a Szent István vándorlásra.

Egyéb látnivaló is akad a viharverte hatalmas fák alatt. Szinte vonzza a tekintetet a távolabbi szegletet uraló, sziklákból épített gúla, tetején fehérlő korona az apostoli kereszttel. Hősök tiszteletére emeltetett, azon hősök tiszteletére, akik túrabakancsban megismert és megszeretett hazájukért az első nagy háborúban életüket áldozták.

Az idő egy kissé már előrehaladott, hideg van, fúj a szél, ha egyre visszafogottabban is, de hull a hó.
A VOLÁN járat a megállóban áll, irány a meleg otthon!

Szentendre, 2015. 12. 06.                                                                                           – ckl –[/fusion_text][images picture_size=”fixed” lightbox=”yes” class=”” id=””][image link=”” linktarget=”_self” image=”http://magyarturistaegyesulet.hu/wp-content/uploads/2016/01/20151128-131-800×600.jpg” alt=””][image link=”” linktarget=”_self” image=”http://magyarturistaegyesulet.hu/wp-content/uploads/2016/01/20151128-190-800×600.jpg” alt=””][image link=”” linktarget=”_self” image=”http://magyarturistaegyesulet.hu/wp-content/uploads/2016/01/20151128-219-800×600.jpg” alt=””][image link=”” linktarget=”_self” image=”http://magyarturistaegyesulet.hu/wp-content/uploads/2016/01/20151128-241-800×600.jpg” alt=””][image link=”” linktarget=”_self” image=”http://magyarturistaegyesulet.hu/wp-content/uploads/2016/01/20151128-247-600×800.jpg” alt=””][image link=”” linktarget=”_self” image=”http://magyarturistaegyesulet.hu/wp-content/uploads/2016/01/20151128-283-800×600.jpg” alt=””][image link=”” linktarget=”_self” image=”http://magyarturistaegyesulet.hu/wp-content/uploads/2016/01/20151128-283-800×600.jpg” alt=””][image link=”” linktarget=”_self” image=”http://magyarturistaegyesulet.hu/wp-content/uploads/2016/01/20151128-296-800×600.jpg” alt=””][image link=”” linktarget=”_self” image=”http://magyarturistaegyesulet.hu/wp-content/uploads/2016/01/20151128-312-800×600.jpg” alt=””][image link=”” linktarget=”_self” image=”http://magyarturistaegyesulet.hu/wp-content/uploads/2016/01/20151128-318-800×600.jpg” alt=””][image link=”” linktarget=”_self” image=”http://magyarturistaegyesulet.hu/wp-content/uploads/2016/01/20151128-332-800×600.jpg” alt=””][image link=”” linktarget=”_self” image=”http://magyarturistaegyesulet.hu/wp-content/uploads/2016/01/20151128-359-800×600.jpg” alt=””][image link=”” linktarget=”_self” image=”http://magyarturistaegyesulet.hu/wp-content/uploads/2016/01/20151128-397-800×600.jpg” alt=””][/images]