Keresztül-kasul a Pilisben
Bükkös-patak – Szurdok – Pilisszentkereszt
Az alig 9 km hosszú úton 350 m szintet vesztünk. A menedékháztól kelet felé, a kék + jelzést követjük, utunk első részét lásd a Bükkös patak – Dobogókő közötti ismertetésnél. A sárga sávot elérve, balra fordulunk, aztán az ötven méternyire jobbra kiágazó kék + mellett megyünk tovább. Utunk a Kopasz-hegy oldalát borító szép, vegyes erdőben enyhén ereszkedik, míg egy éles szögben elénk érkező ösvényben véget nem ér. Jobbra, lefelé tartunk (kísér a sárga + jelzés is), és túránk talán legkellemetlenebb szakasza következik. Lejtős, görgeteges mélyúton bizony a lábunk alá kell nézni. Szerencsére nem hosszú, és egy szelíd jobb forduló végén Szentkút kínál pihenést.
Vizének csodatévő hatást tulajdonítanak – ezt minden arra járó, szomjas vándor is tanúsítja. Szusszanva egyet és kulacsunkat megtöltve indulhatunk lefelé, továbbra is a kék + mentén. Utunk az országút felett visz, hogy aztán egy hurokkal, a forgalomra nagyon ügyelve, keresztezzük, s máris a Szurdok alatti pihenőnél vagyunk. A Dera patak feletti kis fahídon átkelve kezdjük a sejtelmes Szurdokban sétánkat, a kék sáv mutatja. Az össze-összeboltozódó lombkorona szűrt fényében a vízmosás két oldalán váltakozva tudunk haladni, néhol bürük, hidacskák is segítenek. Ugyancsak meg kell keresni fent a legalkalmasabb kijáratot. A sűrűségben mindinkább elbúvó, ma már omladozó, hajdanvolt mészégető boksát elhagyva jutunk Szentkeresztre, s az úton felfelé haladva meglátjuk a buszmegállót.
Kétbükkfa-nyereg – Vaskapu-szikla – Pilisszentkereszt
11,5 km hosszú és 360 m-t ereszkedő, itt-ott ugyan „liftező”, de szép útra hívunk. A menedékháztól most nyugat felé indulunk, a kiépített sétányról balra kiágazó zöld kereszt jelzést követve. Néhányszor kereszteznünk kell az elég forgalmas országutat – ezt vigyázva tegyük. A Kétbükkfa-nyereg parkolója fölött, kis árkon átlépve vezet minket tovább a zöld + szép, árnyas fák alatt. Utunk délnek kanyarodik, hogy a Nagy-Szoplák oldalánál találkozzunk a zöld sávval: ezen megyünk egyenesen tovább, amíg el nem érjük a régi katonai betonutat. Balra fordulunk, s innentől a piros + jelzést figyeljük, amely előbb enyhébben, majd a betonutat keresztezve, egyre meredekebben visz lefelé. Ekkor már a kies Vaskapu-völgy mélyútján járunk, melynek kőfolyásos, sziklakibúvásos, szirtes falai egy idő után szétterülnek, megszelídülnek, és kedves völggyé válnak.
Ez a szép pihenőhely a Mária pad. Ránk is fér egy jókora szusszanás a továbbiakhoz. A kis esőház sarkánál jobbra, felfelé jelzetlen szekérút indul, ezt 300 m után ösvény keresztezi, amin jobbra fordulunk. A meredek hamarosan görgetegessé is válik. Ugyancsak kiszellőztetjük tüdőnket, mire baloldalt meglátjuk és felkapaszkodunk a Vaskapu-sziklához. Csodás ez a diadalkapu-szerű képződmény, meg az innen elénk táruló pilisi panoráma is. Lefelé ugyancsak az ösvényen, de egyenesen megyünk, egészen az erdő széléig. Itt jobbra kell fordulnunk, a zöld sáv, a sárga + és sáv mutatják a helyes irányt.
A mindjobban visszabokrosodó, egykori legelőn sétálva, jó fél kilométer után a zöld sáv bal felé kanyarodik (ha épp nincs kitörve, tábla jelzi) és erdőfolthoz ér.
Haladjunk a szélén tovább, hogy aztán a zöld sáv mentén, balra, hamarosan a frissen csörgedező Klastrom-forrást és árnyas pihenőjét érjük el. Ez a hely egyben a hazai természetjárás egyik bölcsője, itt fogant meg 1888-ban a Magyar Turista Egyesület alapításának gondolata. A forrás alatti ösvényen lefelé hamarosan meglátjuk az egykor itt állott cisztercita kolostor romjait, a meggyilkolt Gertrudis királyné hajdanvolt nyughelyét. A Dera-patak mentén érjük el Szentkereszt Fő utcáját, amin balra kanyarodva a buszmegállóhoz jutunk.
Pilis-nyereg – Kémény-szikla – Kétbükkfa-nyereg
Túránk 11 km hosszú, 260 m szintet vesztünk, természetesen most sem marad ki a „le-fel”. Nyugatnak induljunk, a zöld + lesz a vezetőnk, de ezt az útvonalat a Pilis-nyereg – Vaskapu-völgy leírásából már ismerjük. A Pilis-nyeregből a sárga sáv mentén, a Szénás-úton ereszkedünk lefelé. Jó negyedóra múltán esőház, az egykori Kapisztrán-kunyhó bukkan elénk, utána hamarosan visszatalálunk a zöld + jelzéshez. Balra fordulunk, s a jellegzetes karsztbokor-erdőben alig tíz perc séta után megpillantjuk a zöld háromszöget a fák derekán. Jobbra, lefelé, rövid meredeken érkezünk a Kémény-sziklához.
Foglaljunk helyet, és gyönyörködjünk a varázslatos tájban. Balról a zöldből kibúvó Csévi-szirtek fehér fala, előttünk a magyar szerzetesrend: a pálosok Klastrom-pusztai bölcseje, jobbra Kesztölc, távolabb pedig a dorogi medence nyílik ki. Visszakapaszkodva, jobbra fordulunk, majd egy rövid szakasz után, a piros sáv kíséretében, balra. Aztán a piros + és a kék négyzet hamarosan jobbra irányít bennünket, ez a hely a Simon halála: állítólag a tatárok némi templomi kincsek ügyében kínoztak itt halálra egy Simon nevű papot. Szerencsénkre minket ilyen veszély nem fenyeget, de a meredek kaptatóval azért rendesen meg kell küzdenünk. Felérve balra visz utunk, a zöld sáv mentén, a továbbiakban már csak lefelé: a Nagy-Szoplák oldalában ismét elénk jön a zöld + jelezte Hunfalvy-út. Ez visz le bennünket a Kétbükkfa-nyereghez, ahol már autóbuszra szállhatunk.
Király-kút – Prédikálószék – Dömös
Mindössze 11,5 km hosszú, csaknem 600 métert, de helyenként nagyon veszélyes-meredeken ereszkedő, ám szép túrára csábítunk. Indulnunk a menedékháztól keleti irányba kell, a kék jelzések mellett látszik a piros háromszög, sokáig ez lesz a vezetőnk. A sífelvonó után az út jobbra fordulva, már erdőben visz az Öreg-vágás-hegyig. Innen lefelé mentünkben keresztezzük az erdészeti műutat, aztán a Király-kunyhóhoz, majd a Király-kút gondozott pihenőhelyéhez érünk. Használjuk ki, mert innen – átkelve a Király-patakon, aminek környéke télen nagyon csúszós – az Akasztó-hegy meredekje vár.
Csúcsa után a piros háromszög, jóleső, rövid szusszanást engedve, balra fordul, aztán szelíden emelkedni kezd, kurta szakaszán műúton is. Jobbról meg-megnyílik az erdő, s láttatni engedi a Duna-kanyar szépségét. Nagy kőtömbhöz: a Duna-kör emlékművéhez érünk, de ez már a Prédikálószék pereme. A panoráma itt önmagáért beszél. Szálas bükkök, néhány tölgymatuzsálem alatt lépkedünk tovább, s érünk a Vadálló-kövekhez. Szép sorban jönnek elénk az Árpád trónja, a Felkiáltójel, a Függőkő, a Bunkó, a Széles-torony, a Nagy-tuskó. Itt elfogy jól járható gerinc-utunk, s a legnehezebb szakasz: meredek, görgeteges lejtő visz le a Kaincz-forrás minket is hívó pihenőjéhez. Innen a Malom-patak völgyében a piros és zöld sáv mentén érünk Dömösre, itt majd a balra forduló műút megy a buszmegállóhoz. Akinek ez az út esetleg rövid volt, a forrástól a Rám-szakadékon át visszamehet Dobogókőre. (A túra leírását lásd az előbbi lapokon!)