2015. május 2. – Esernyővel a botanikus kertben

2015. május 2. – Esernyővel a botanikus kertben

OLYMPUS DIGITAL CAMERAReménytelenül borult, ólomszürke égboltozat küldte bő sugárban az aranyat érő májusi esőt, miközben kicsiny, de lelkes csapatunk gyülekezett a Keletiben. Még leendő cicerónénk is kételkedett, hogy ilyen esőben is rettenthetetlenek vagyunk – telefonon nyugtattuk meg: jövünk.

Utunk célja Gödöllőn, a Szent István Egyetem campus-án lévő botanikus kert volt. Kevesen ismerik ezt a szép természeti környezetben fekvő, csak 1959-ben alapított kis arborétumot. Mivel oktatási célokat is szolgál, azt is mondhatjuk, hogy lényegében agrobotanikus kertben járunk. Ezernél több hazai, sok száz idegenhonos növénnyel ismerkedhetünk meg.

<!%%%%%>

Hamisciprusok szegélyezte sétány választja el a kertet az őshonos erdőtársulástól, amelyben tanösvény kanyarog, s kis oktatópontot is létrehoztak. A kert egyik ékessége már a bejárattól látható: húszméteres magasságával, három métert meghaladó törzskerületével „ő” az ország legnagyobb vadkörtefája. Ültetését Grassalkovich Antalhoz köti a legenda, s büszkén viseli a nemrég elnyert „Év fája” címet.

A vizes élőhelyet bemutató kis tóval szemben, legyezőszerűen helyezték el a rendszertani gyűjteményt, megmutatva őshonos flóránk gazdagságát. Mellette hazánk talán legfajgazdagabb bambuszgyűjteményét nézhetjük. A termesztett növények parcelláiban ismert honi haszonnövényeink mellett jó néhány egzóta díszlik. Vonzotta tekintetünket a virágzásban lévő tulipánfa-gyűjtemény is. Az üvegház és a hozzá csatlakozó mediterrán-ház védi a szép, de kényes orchideákat és broméliákat. Itt láthatjuk a különleges rovarevő növényeket, megcsodálhatjuk a kaktuszok, pozsgások változatosságát, és megismerkedhetünk olyan trópusi jövevényekkel, mint a kávé, az ananász vagy épp a vanília.

Megköszönve a gyűjtemény vezetőjének, Horel Juditnak szakszerű, mégis élvezetes kalauzolását, rövid tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy a kitartóan érkező égi áldás miatt a többi, betervezett gödöllői sétát jobb időre halasztjuk.

-Y -Y

Book your break