2016. január-március

2016. január-március

Közeleg az Újév, 2015-ben is a Budai hegyekben lesz a hagyományos szilveszteri túránk, 2016-ban lehet válogatni a túrákból. Továbbra is, várok bármilyen programötletet. Közvetlenül, Schőnviszky Lászlónak juttassátok el a következő negyedévi programjavaslatot minden negyedév utolsó hónap 15-ig. Telefon: 200-3319. E-mail: schonviszky@upcmail.hu

 

Programok:

Január:

  • 9-én, szombaton: látogatás a Nagytétényi Kastélyban, ahol a „Főúri játékok – Mesélő Bábok” kiállítás még január 24-ig látható, az állandó „Bútorművészet a gótikától a biedermeierig” és a „Precízió és luxus” (Radvánszky Ferenc, Svájcból hazatelepült órarestaurátor-óramérnök magángyűjteményének 17-19. századi órakülönlegességeit vonultatja fel). Találkozás 9:50-kor, a kastély 10 órakor nyit. Megközelíthető a 33-as, a 133-as busszal és Kastélypark vasúti megállótól. Nyugdíjas: 62-70 évesig 500 Ft, felette ingyenes, alatta:1000 Ft. Vezeti: Schőnviszky Panni.
  • 23-án szombaton: a Budai-hegységben túrázunk. Találkozunk a Hűvösvölgyben a 9:18-kor Nagykovácsiba induló autóbusznál. Nagykovácsiból Ady-ligeten, a Fekete-fejen, a Hárshegyen át Szépjuhásznéig megyünk. A túra közepesen nehéz, kb. 10 km hosszú. A túrát Németh Lehel vezeti. Nyílt túra!
  • 30-án, szombaton: a hagyományos nehéz téli Teréz-túra, Piliscsaba benzinkút – Juliska-forrás – Vadföldek – Klastrom psz. elágazás – Pilis-nyereg – Pilisszentlélek – Fári-kut – Esztergom-. Táv: 26 km és 570 m szint. Kötelező felszerelés: lámpa, valamint test- és lélek-melegítő. Vezeti: Schőnviszky László (70-319-4812). Találkozás: Budapest Árpádhíd busz pu. 6:30-kor a Piliscsabára induló busznál, illetve Piliscsabán a benzinkúti buszmegállóban 7:10-kor. Visszautazás Esztergom-vasút áll. (minden óra:12 perc).

 

Február:

  • 7-én, látogatás az ELTE TTK házi múzeumában, a Pázmány Péter sétányon. A rengeteg érdekes látnivalóról dr. Zboray Géza, a múzeum alapítója mesél nekünk. Találkozás: a Petőfi-híd budai hídfőjénél, a 4-6-os villamos megállójában 10 órakor. Vezeti: Vuray György.
  • 14-én, szombaton, nehéz téli túra Dobogókőre. Dömös – Rámszakadék – Dobogókő útvonalon. Táv: km, szint: 600 m. Találkozás: Bp. Újpest Városkapu busz pu. 7:35-kor Dömösre induló busznál. Túravezető: Schőnviszky László.
  • 14-én, szombaton, könnyű téli séta Dobogókőn a Rámszakadékból jövők elé. Táv: Találkozás: Pomáz busz állomás 9:55 busszal Dobogókőre. Vezeti: Schőnviszky Panni.
  • 20-án, szombaton: Gánt, Kőhányáspuszta – Oroszlány, Majkpuszta. Az útvonal 11 km hosszú, szintkülönbség 100 m, kevés kaptatóval. Az út elején egy-két látnivaló kedvéért elhagyjuk a jelzést, de aztán visszatérünk a sárga sávra. Mivel útba esik a bányászat múzeuma is, ha időnk engedi, megnézzük. Úti célunk a nemrég gyönyörűen felújított kamalduli kolostor, ahol a csend lakik. Csak vezetővel látogatható, belépő nyugdíjasoknak ötszáz Ft. Találkozás: Népliget, Autóbusz-pályaudvar, a busz 8:45-or indul, Fehérváron át kell szállni. Vissza 16:35-kor indulunk, csákvári átszállással 18:17-kor érünk a Népligetbe. Túravezető: Vuray György.
  • 27-én, szombaton. a Pilis hegységben kirándulunk. Szentendrén találkozunk az autóbusz-állomáson a Pilisszentlászlóra 9:35-kor induló autóbusznál. Pilisszentlászlóról Visegrádig vezet utunk. A túra közepesen nehéz, mintegy 10 km hosszú. A túrát Németh Lehel vezeti. Nyílt túra!

Március:

  • 5-én, szombaton, túra a Vértesben. Találkozás Budapest Déli pu. a 8:20-kor Győrbe menő vonat utolsó kocsijában, Tatabányáig (menetjegy: 2×1300 Ft). Onnan a 6-os busszal megyünk a Rugógyárig. Túraútvonal: Rugógyár – Szt. László faragott kép – Vitányvár – Rockenbauer emlékfa – Szarvas-kút – Mátyás-kút – Várgesztes. Onnan autóbusszal Tatabányára (14:45 és 15:30). Táv: 9 km és 250 m szint. Túrát vezeti: Schőnviszky László.
  • 15-én, kedden: hagyományos Petőfi túra: Kőhegyre. Útvonal: Pomáz – Petőfi emlékmű – Kőhegy Czibulka János menedékház, majd vissza Pomázra. Találkozás: Pomáz HÉV v.á.-nál 9-kor. Túravezető: Németh Lehel. Nyílt túra.
  • 19-én, szombaton. Spartacus ösvény, Visegrád-Újtelep – Pilisszentlászló. Az útvonal 10 km hosszú, szintkülönbség 260 m, néhol a lábunk alá kell nézni. Pár éve még mint nem „hivatalos” útvonalon jártunk erre, most már a zöld sávval jelzett turistaúton megyünk. Aki már járt erre, az tudja, aki még nem, az megláthatja, milyen szép túra. Találkozás: Újpest, Városkapu Autóbusz-pályaudvar, a busz 8:35-kor indul. (Szentendrén 9:00-kor is fel lehet szállni.), Vissza Szentlászlóról minden óra:35-kor indul a busz Szentendrére. Túravezető: Vuray György.
  • 28-án, Húsvét hétfőn: locsoló túra útvonala: Garancsi-tó – Ezüst-rét – Forgó kapu – Nagykovácsi, táv: 10,5 km, szint: 250 m. A fiúk ne felejtsék otthon a locsolójukat. Találkozás: Budapest Árpád-híd buszállomás, a 9:20-kor Tinnye, Sárisáp felé induló busznál. Túravezető: Schőnviszky László.

 

Egyéb:

Tagdíjbefizetés 2015. évre: december 26-án Dobogókőn, és a túrákon Vurszta Tamaránál, illetve legkésőbb március 30-ig Osztényi Gyöngyinél tel: 282-0979, Az MTE tagdíj összege egységesen 2000,-Ft/fő, amiből 1000,-Ft-tal az osztály gazdálkodik. Itt hívjuk fel a figyelmét minden tagtársunknak, hogy aki nem fizeti be a tagdíjat az első negyedévben, annak a jövőben a Dobogókői Osztály negyedéves Híradóját nem postázzuk, de e-mailre, még egy darabig küldöm.

 

Előzetes:

Villány látogatása (IV. 8-10.), jelentkezés lezárult!

MTE közgyűlés Dobogókőn (V. 7.)

Pünkösdi túra a Zemplénben (V. 13-16.), jelentkezés lezárult.

László túra (VI. 25.)

Tervezés alatt egy hetes Felvidéki túra (júliusban)huascarán

 

Az osztály valamennyi tagjának
kellemes Karácsonyi ünnepeket
és boldog Újévet kívánunk

 

 

Háttérben a Huascarán (6768 m) Peru legmagasabb csúcsa