2016.05.21 – Hegyi Szent Bernát teljesítménytúra beszámoló

2016.05.21 – Hegyi Szent Bernát teljesítménytúra beszámoló

Mottó: Biztos vagyok abban, hogy sem távolság, sem halál, avagy távollét szét nem választhatja azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet fűz össze. (Clairvaux-i Szent Bernát)

Ki volt Szent Bernát, és ki érdemelte ki egyházi, szerzetesi tevékenysége során a „hegyi” jelzőt? Az DSCN2004 bernátegyháztörténet négy Szent Bernátot tart nyílván:

Menthoni Szent Bernát Saint Bernhard de Menthon, 1020–1086), savoyai francia szerzetes, Navarra püspöke, a Szent Bernát-hágók névadója

Clairvaux-i Szent Bernát Saint Bernard de Clairvaux, 1091–1153), francia ciszterci szerzetes, apát

Tolomei Szent Bernát San Bernardo Tolomei, 1272–1348), az olivetánus szerzetesrend alapítója

Sienai Szent Bernardin San Bernardino da Siena, 1380–1444), katolikus egyháztanító

De a négy szentté avatott szerzetes közül melyiket illeti a „hegyi” jelző, nem sokat tudni és találni róla, nagyon kevés az információ. A logikusan gondolkodó először jogosan gondol arra – szerzetesi életüket, tevékenységüket elemezve – hogy aki a közel 2500 méteres magasságban, az egykori római Jupiter templom helyén alapított kolostort, hogy az utazóknak segítsen, és menedékhelyet adjon. Az átjárónál 1050-ben alapított Szent Bernát kolostorról kapta a hágó a nevét, itt tenyészették ki a Bernáthegyi kutyafajtát is, amelyet a lavinák áldozatainak megmentésére tartottak, neveltek és alkalmaztak. Egy XVIII. század eleji krónikákból kiderül, hogy a menedék éjjel-nappal nyitva állt az utazók előtt, mindenki ingyen kenyeret és húst kapott, aki betért.
Mentoni Bernát – akit később szentté avattak – újjáépítette az ősi kolostort, hogy a zarándokoknak és azoknak a szegény embereknek, akiknek gyalog kellett átkelniük a hágón, menedéket nyújtson. Nos, ebből a kolostorból indultak el a világhírnév felé azok a hatalmas erejű, tömött bundás, gyönyörű állatok – a bernáthegyi kutyák – amelyek a szerzetesekkel együtt életük kockáztatásával siettek a hóviharban rekedtek fölkeresésére, megsegítésére. 

Az Alpok 2472 m magas hágóján a hó, a jég, a szél, és a köd karolta Szent Bernát kolostorban, a XI. század közepén Bernhard Von Menthon Aosta főesperese amikor megalapította az Ágoston rendiek közösségét, aligha gondolta volna, hogy nevét a kolostor, a hegy, a hágó, és a világ egyik leghíresebb kutyafajtája viseli majd. A Szent Bernát hágó Svájcot és Olaszországot köti össze, a hágón egy kis, komor tó mellett van a Szent Bernát kolostor, amelyről az okiratok először 1125-ben tesznek említést, de amelyet alkalmasint már 962-ben Menthoni Bernát alapított. E kolostor 2472 méternyi magasságban van és az Alpokban a legmagasabban fekvő állandó lakóhely. Évi középhőmérséklete (1,8°C), a hó rendesen kilenc hónapig fedi a környéket. A mostani, 1680-ban átépített kolostorban könyvtár, természetrajzi, régészeti és éremgyűjtemény, az utazók számára pedig 80 ágy van. A kolostor szerzetesei kötelesek mindenkit, tekintet nélkül nemzetiségére és vallására, ellátni, a veszélyben forgóknak pedig segélyt nyújtani.

De a lényeg: 1931-ben nyilvánítottak Szent Bernátot a hegymászók védőszentjévé, nevéhez pedig egy áldás is fűződik:

Áldd meg Uram, a hegymászó-köteleket, a hegymászó-botokat,

a jégcsákányokat, és az egyéb felszereléseket, hogy mindazok,

kik ezeket a magas hegyek borzalmas meredélyein a jégárakon,

az örök hóban és viharban használják,

minden balesettől és veszélytől mentesek legyenek,

és szerencsésen érjék el a hegycsúcsát”

Jelenlegi tudomásunk szerint hazánkban egyetlen Szent Bernát dombormű található – Madarassy Walter alkotása – a Visegrádi-hegységben, a Szakó-nyereg fölött, az Ilona-pihenő alatt, a Tost-szikla egyik mélybe forduló felületén. Aki az Ilona-pihenő felől halad lefelé a Szakó-nyereg irányába, tekintete könnyen el is siklik a domborműről, mert annyira egybeolvad a sziklákkal.
Madarassy Walter alkotásait ismertető szöveg az internetről:

”A Hegyi Szent Bernát Társaság elhatározta, hogy – a turisták választott védőszentjének tiszteletét növelendő – ún. képszékek felállítását szorgalmazza. Ezért több művészt, így Madarassyt is felkért a Társaság relief mintázására. A tervet – melyből rendelés esetén maximálisan 10 példány került kivitelezésre – röplapszerű kiadvány ismertette.„

Forrás: Szatmári Gizella: Madarassy Walter (1980, Képzőművészeti Kiadó, 28. p.)

Elég homályos megfogalmazás, mely végül nem jelenti azt egyértelműen, hogy a megbízást éppen Madarassy nyerte volna el. Bármennyire is kutakodunk az interneten, csak egyetlen Hegyi Szent Bernát- domborműre bukkanhatunk, éppen a Tost-sziklákon. Lehet, hogy a második világháború közepette nem készült el a tervezett 10 dombormű?
A lényeg, hogy ez az egyetlen dombormű sem szerepel Madarassy Walter alkotásai között.

A teljesítménytúra

Kora hajnalban közösségi közlekedéssel – autóbusszal – feljutni Dobogókőre a túrakiírásban szereplő indulás időpontjára, nem is olyan egyszerű, hiszen az Eötvös 35 km-es túra indítási időpontja 7:00 – 7:30 között történik – igaz, van egy korábbi járat, de kinek van kedve több mint 1 órával korábban érkezni!
Az autóbusz Pomázról Dobogókőre érkezik 7:30-ra….készülj fel, lekésed a hivatalos indítási időpontot. Az autóbuszról leszállva – nem késett, időben érkezett – irány a Menedékház a jelentkezésre – hiába jelentkeztél előzőleg online, a nyilatkozatot ki kell töltened – de kedvezmény, hogy nem kell a nevezési díjjal foglalkoznod – ez is segítség!
Kötelező nyomtatványok kitöltve, menetlevél kézben – a ház előtt az egyik külső asztalnál megkapod az indulási időpontodat – és már kezdheted is róni a kilométereket, irány az első ellenőrző állomás, a (P) jelzésen Pilisszentkereszt felé, a felső kocsma teraszához – a megadott útvonalak csak ajánlott útvonalak, magad határozod meg, melyik útvonalat választod.
Az idő remek, kimondottan kiránduló idő – egyébként is, a túrázók szerint minden idő terepre járó idő! Gondolatokba merülve szaporázod lépteid, előre kiszámítod, hogy egy adott gyalogló sebességgel haladva mennyi idő alatt tudod teljesíteni a távot – de ne feledd, az első kilométerek csalókák, kipihenten és végig ereszkedve haladsz az első állomásig! Az már biztos, ezen a távon nem vagyunk sokan, hiszen az első ellenőrző pontig egy futó előzött meg, senkivel sem találkoztam – és utólag már el lehet mondani, a táv további részében sem tolongtunk az úton, egy fiatal hölgy ért utol a Morgó-hegyen – de erről majd részletesebben.

Megkapom az első lyukasztást, és már húzok is tovább a Szent-kút felé a (S+) jelzésen. Kellemes emelkedővel érhető el a forrás, de innen jön az első „fekete-leves”, fel a Morgó-hegyre (S+). Az iránymutató tábla szerint 900 méter hosszú emelkedő – de 210 méter szintkülönbséggel! De nincs az, az emelkedő, amelynek egyszer ne lenne vége. Felérve a gerincre, némi folyadékpótlás és szerelvényigazítás következik. És itt ér be az első azonos távot választó túrázó, egy fiatal hölgy személyében. Az eligazító táblánál hol a telefonos GPS-ét nézi, hol a táblát – látszik, hogy tétovázik. Köszönünk, bemutatkozunk, és tisztázzuk, hogy a következő néhány órában egy úton fogunk haladni. A Tölgy-ikrekig nem sok szót váltunk, azonos tempóban haladunk, hol a hölgy halad elöl, hol én magam.
A Som-hegyi nyereg előtti egyenesben egy középkorú férfi halad velünk szemben, kezében egy papír – menetlevélnek tűnik. Amikor mellénk ér, megszólal, segítséget kér: „Messze van Lajos-forrás?” „Hát igen, most már messze, mert onnan jön” – volt a válasz. Látható meglepetés ül ki az arcára, valószínű, hogy „lányos” zavarában kérdezte ezt, mert ahogy kiderül beszámolójából, Pilisszentlászlóra tart. Felajánljuk, hogy tartson velünk, mi is oda tartunk. A férfin látszik, hogy zavarban van, többször is rákérdez, hogy biztosan jó irányba megyünk Pilisszentlászlóra? Igyekszünk megnyugtatni és többször is elhangzik, hogy a Kisrigó étteremnél van a következő ellenőrzőpont. Na, ez volt az, ami egy kissé zavarba ejtette, mert mutatja a menetlevelét, neki nem oda kell jutni, hanem a buszfordulóban lévő kocsma teraszán van a következő állomása. És ekkor derül ki, hogy nem is azonos teljesítménytúrán vagyunk – Ő a „Honvéd 30”teljesítménytúrát nyomja, Lajos-forrástól kellett volna egyenesen Pilisszentlászló felé indulnia, de elvétette a jelzést. Megnyugtatjuk, hogy néhány kilométerrel ugyan többet kell menni, de idő kérdése, és be fog futni az ellenőrző állomására. Csak akkor nyugszik meg, amikor az Öreg-nyílás- völgy alsó bejáratánál meglátja az iránymutató táblát. Felérve a Kisrigó előtti parkolóba, személyes ismerősök várnak – a pontőrök egyesületi túratársak. Kiderül, hogy 9. és 10. túrázók vagyunk a listán. Lyukasztás, finom bodzaszörp, néhány csokoládé darabka és elköszönünk.
A következő néhány kilométeres szakasz egy kissé lélekölő, hosszú, enyhe emelkedővel – 400 méterről kell az 510 m-es Tövises-hegyre, majd tovább a Hármas-határra (S+, 550 m) felmenni, majd hírtelen ereszkedéssel le Király-kúthoz (P▲, 449 m) – „leánykori nevén” Kolacskovszky-forrás – vize elapadóban. Az állomáson többen pihennek, kiderül, hogy a 20 km-es táv teljesítői – tehát utunk nem egyfelé halad. Itt sem időzünk, némi folyadékpótlás és elindulunk. Eddig a fiatal hölgy túratárssal együtt haladva nem sokat beszélgettünk – emelkedőn felfelé az úton járó örül, ha levegőhöz jut, de a hírtelen ereszkedések sem könnyebbek! Rátérve a Szőke-forrás- völgyre (P), továbbra sem leszünk beszédesebbek, az eddigi száraz, de köves talaj átvált cuppanós, ragadós, vendégmarasztalós sárra, keresni kell a minél könnyebb továbbhaladási lehetőséget. Mintha soha nem akarna vége lenni a völgynek! Kezdi éreztetni hatását a hátunk mögött hagyott 25 km – és még az igazi emelkedő, a Körtvélyestől az Ilona-pihenőig előttünk van!

A Szőkeforrás völgye nagy kanyarral fut bele a Malom-völgybe, Dömös szélsőházai felé, megkerülve a Keserűs tömbjét. Ha egy egyszerű gyalogtúrán lennénk, nagy valószínűséggel még élvezni is tudnánk az egy-egy nyíltabb helyen az elénk táruló látványt. A Malom-patak fölött a Vadálló-kövek, a Prédikálószék látható, nyugat felé felsejlenek a Szerkövek, a Szakó-hegy – de a látvány élvezetére most nincs sok idő, igyekszünk tartani a tempót. De beérünk a Malom-patak völgyébe – sok a túrázó, kerülgetni kell – amely bevezet bennünket Dömösre. A (P) jelzés egy darabon együtt fut a 11-es főúttal, ahol a hegyek irányába letér, ott egy kis téren ingyenes parkolási lehetőség van – utóbb kiderült, itt van az ellenőrzőpont, de a településen keresztül egy kicsit lehangoló az aszfaltút, így beszélgetéssel igyekszünk elvonni figyelmünket a nehézségektől, az egyhangúságtól, aminek meg is lesz az eredménye! A jelzésről is sikerült elterelni figyelmünket, túlszaladunk a (P) letérésén, amely felvisz a hegy felé. De semmi gond, a Prépostsági-romok más irányból is megközelíthető, feltételezzük, ott a következő ellenőrző pont. – de mint utóbb rájöttünk, az állomás nem a romoknál van! Telefonos egyeztetés, és kiderül, hogy még bent a településen, a prépostság előtt a téren települt az állomás. Megegyezünk, oda vissza nem megyünk, a (P) jelzést elérjük a romoktól is. Csak egyet nem vettünk számításba, ami a meredeken felfelé haladva tudatosult bennünk! A vizünk fogytán – amit az állomáson szerettük volna pótolni. A romokról csak röviden annyit: valamikor királyi palota és háromhajós templom állt e helyen. A föld feletti romok ugyan nem túl látványosak, azonban a főszentély alatti altemplom egyik jelentős Árpád-kori emlékünk, és nagyon szépen restaurálták.

A romokat hatalmas fűben, a nyitott kerítésen keresztül hagyjuk el, majd egy mélyútban haladunk felfelé, onnan kiérve árnyas gyertyános-tölgyesben folytatjuk utunkat. Az út egyenletesen emelkedik, jobbról a Vörös-hegyi-árok vízmosásos területe kísér bennünket egészen Körtvélyesig. A Körtvélyesnek nevezett területen valamikor erdészlak is állt itt, most már csak egy pár kiöregedett gyümölcsfa utal erre. Igaz, hogy az út egyelőre egyenletesen emelkedik, de időnként meg kell állni – útitársam valamivel előttem gyűri az emelkedőt, a Prépostsági romok óta csak a hátát látom – szem elől téveszteni sem lehet, mert rikító piros pólót visel. Mielőtt kereszteznénk az erdei kőszórásos utat, egy kopjafa mutatja magát – előtte pad, ki is használom néhány percre. Muszáj erőt gyűjteni annak ellenére, hogy a 30. kilométert gyűrjük, hiszen most következik a túra igazi kihívása, a legnehezebb szakasza – ahogy átmész a kőszórásos úton, karnyújtásnyira előtted a „fal”! Átmegyünk egy nem létező kerítés nyomvonalán – valamikor kerítéssel zárt terület lehetett, mert itt árválkodik egy funkcióját vesztett létra is. És utána? Utána a fal áll előtted, jól kitaposott lépcső – lépcső után. Ráadásul időnként félre kell állni, mert lefelé is jönnek – ahogy elnézem a mellettem ellenkező irányban elhaladók arcát, az sem sokkal könnyebb – és meg kell vallani, jól esik néhány pillanatra megállni, szusszanni egyet. Lábat emelni lépcsőfokról lépcsőfokra, egyre nehezebb – na ilyenkor merülhet fel a túrázóban: ki volt az, az őrült, aki engem ide küldött? Hát ki? Te magad, békélj meg vele!

Ez a néhány száz méteres meredek emelkedő azt hiszem nem csak belőlem szedte ki a maradék energiát is, aki erre a távra nevezett, bizonyára megszenvedte ezt az emelkedőt! De mint ahogy már említettem, nincs az, az emelkedő, amely egyszer véget ne érne! Előttem a Szakó- nyereg, több turistaút kereszteződése. Szusszanásnyi pihenő, és jöhet az utolsó kihívás, ez is meredeken szerpentinezik fel az 550 méter magas Tost-sziklához, de ez már nem is olyan kihívás a „falhoz” képest. Második – harmadik kanyar után a szikla alatt, korláttal védett pihenő, az ellenőrző állomás – és az üdítő víz! Ez az ötödik ellenőrzőpont, egyiken sem ültem le pihenni – de itt megteszem. Jól esik a pihenő, az életet adó víz, a pontőrök biztató szava – most a csokoládét kihagyom, mert a Sport-szelet nem tartozik a kedvenceim közé, marad a hazai. Innen a panorámát nem igen lehet élvezni, mert a fák már rég túlnőtték a kilátót, mégis nagyszerű, pihentető és erőgyűjtő élmény egy kicsit elidőzni a sziklák tetején – most ez a lényeg! És természetesen, ha már „Hegyi Szent Bernát” teljesítménytúrán szenvedünk, érdemes egy kicsit feltekinteni a pihenő fölötti sziklarészre. A pihenő fölé meredező sziklán Hegyi Szent Bernát domborművét láthatjuk, szinte színeiben is belesimulva a szikla falába. Valóban, ha valaki „csak” egyszerű turistaként jár erre, talán észre sem veszi. Csak mellékesen: a fellelt turistairodalomban tesznek róla említést, 1942. szeptember 20.-án avatták fel, többet nem igen találni róla.

Ha tartani szeretném az általam előzetes eltervezett szintidőt, akkor el kell indulni. Túratársamnak már nyomát sem látom, majd a célban gratulálok neki. Még egy kis meredekebb emelkedő és elérem az Ilona-pihenőt – amelyet itt is fából épült korlát szegélyez – padokkal, asztallal. A hátralévő 3 km már igazi felüdülés az előző 1 – 2 kilométerhez képest! Szaporázom lépéseimet, elhaladok Tost Gyula emlékére állított obeliszk mellett. Az egykori erdőmérnökről, miniszteri tanácsosról nevezték el a sziklákat, és neki állítottak itt emlékoszlopot. Tost Gyula turistaútvonalakat létesített ebben a térségben.

Nem messze innen egy újabb obeliszk, Hegedűs Kandid Lajos jogtudós, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja – hogy miért kapott itt egy emlékművet, eredetét homály fedi. A Tirts Rezső kilátó mellett csak elhaladok, ez most nem a nézelődés, a panoráma élvezetének ideje – voltam már itt többször, és még fogok is jönni! Itt és most róla csak annyit: Ő készítette az első turista útjelzést Dobogókőre. Erősen közeleg a Menedékház, már hallani az autók hangját, zúgását – na, nem ezért jöttem ide, nem egészen erre vágyom! Végre elérem a házat, az indító asztal átlényegült fogadó asztallá, megkapom az utolsó lyukasztást, a teljesítésért járó kitűzőt.

A szintidő? Percre pontosan 8 óra, nagyjából, amennyire számítottam – és tartottuk magunkat a 9. – 10. helyhez. Jöhet a jól megérdemelt ital, nagyfröccs alakjában.

És mi a tanulsága a túrának?

☺ fordított irányban lényegesen könnyebb lenne, egyszer talán ki kellene próbálni;

☺ csak olyan teljesítménytúrán indulj, amely minden kilométerét élvezni tudod;

Szentendre, 2016. 06. 02.                                   – ckl –

112526 bernát DSCN1992 bernát DSCN2002 bernát DSCN2006 bernát