– MTE Szentendrei Osztály szervezése –
2022. 03. 12.
– Füred a kultúra városa –
Balatonfüred a Balaton északi partján, lankás dombok által körül ölelt kisváros. Ősi, már a római korban is lakott település. Ősi lakónegyedek, régi épületek, templomok, hangulatos szőlőskertek, parkok, vén fák üzennek a ma emberének. A mai Füred északkeleti részét képező Arács 1954-ig önálló község volt – mára közigazgatásilag Füred része.
„Az ország nyári fővárosa” – így emlegették Balatonfüredet a reformkorban, mert nyaranta, a politikusoktól és a főuraktól kezdve a művészekig, mindenki eljött ide pár hétre. Ki azért, hogy valóban gyógyuljon az itt fakadó szénsavas források gyógyhatású vizétől, ki azért, hogy jól érezze magát, illetve megmutassa, ő ezt is megengedheti magának. Mert Füreden nyaralni valóban sikk volt. Füredre eljutni a XIX. század első felében még nem volt egyszerű. 1825-ben indult meg a rendszeres postakocsijárat a hét három napján, kedden, csütörtökön és szombaton startoltak a kocsik Budáról, majd 14-15 óra alatt értek a füredi Nagyvendéglő elé. 1861-ben aztán megépült a Buda-Trieszt fővonalhoz tartozó „déli vasút”, amely jelentősen lerövidítette az utazást. Az utasok Szántódig utaztak a vonattal, és ott átszálltak a Kisfaludy gőzösre, így 4-5 óra alatt érték el a várost. A tó északi partján csak 1909-ben indult meg a vasúti közlekedés, és ez óriási fellendülést hozott Füreden. Ekkor épültek a ma is látható szép, faverandás villák is.
A mára tervezett túránk sétának talán itt-ott kicsit meredek, de könnyedebb túrának bátran nevezhetjük. Egy biztos: a Tamás-hegyre mindenképpen érdemes felsétálni, mert a Jókai-kilátóról a Balaton talán legszebb arcát láthatjuk a Tihanyi félszigettől Keneséig, beleértve a túlsó part szállodasorait is. A 8-10 km-es túra során állandóan Jókaiba botlunk, de közben felmászunk a már említett kilátóhoz, felfedezzük a Lóczy-barlangot, majd a part felé vesszük az irányt, ahol besétálunk a Kiserdőbe, majd érintve a legnevezetesebb savanyúvizes forrást – Kossuth-forrást, a klasszicista ivócsarnok névadója szívesen időzött Füreden – az itt kóstolható savanyúvíz gyógyhatására sokan esküsznek – lesétálunk a Tagore sétányra és a kikötőbe.
A hajdan megépült vasútnak köszönhetően a Déli pályaudvarról – leánykori nevén Déli Vaspálya Társaság budai végállomása – indulva, mintegy kétórás vonatozás után futunk be Arácsra. És mint igazi turisták, természetjárók, nem a város felé vesszük az irányt, hanem a hegyek felé fordulunk.
A csendes Arács utcáin sétálgatva, a Koloska-völgy felé haladva jutunk el az Ótemetőbe, ahol a Balaton kiváló kutatójának, id. Lóczy Lajosnak sírjánál rójuk le tiszteletünket. A síremlék méreteivel és színével kiemelkedik a temető többi sírja közül. A szép vörös színű homokkő a Balaton-felvidék egyik ikonikus kőzete – nem véletlen tehát, hogy Lóczy sírja is e szép és tartós homokkőből készült el 1922-ben, Csillag István munkája nyomán. Lóczy Lajos korának kiváló geográfusa/geológusa volt, aki számtalan tudományos eredményt hagyott maga mögött.
Kilépve a temetőből, sorjáznak előttünk a hegycsúcsok. A település a Balaton-felvidék előhegyeinek köszönheti kellemes klímáját, ezek a magaslatok védik a Bakony felől érkező hideg szelektől. Kelet felöl a legtávolabbi a Csákány-hegy (327 m), csúcsán az Endrődi Sándor kilátóval, nyugati irányban követik egymást a Kopasz-domb (286 m), az Öreg-hegy (309 m), a Péter-hegy (315 m) és a Tamás- hegy (316 m), a Jókai kilátóval – mai túránk egyik úticélja.
A város fölötti 250-300 méter magas fennsíkokat jellegzetes szubmediterrán vegetációjú karszterdő borítja, a mészkőhegyekbe vájt völgyekben kis patakok csörgedeznek és sietnek a Balatonba, ezek a XX. század elejéig vízimalmokat is hajtottak. Különleges atmoszférájú hely.
Elindulva a Koloska völgyön, a kilátóhoz jelzett turistaúton juthatunk fel – és ha nem figyelünk eléggé, elhaladunk a fák árnyékában felállított, szüreteléssel kapcsolatos szoborcsoport mellett – Szüretelők, Beretvás Csanád alkotása – melyek feltehetően a Balatonfüreden évente megrendezett tábor idején készülhettek – de a szoborcsoport nem látható a maga valóságában, mert még becsomagolva szenderegnek téli álmukban. Az utolsó házat is elhagyva, egy kis füves tér szélén áll Dr. Cholnoky Jenő (1870 – 1950) földrajztudós emlékműve, amelyen olvasható tevékenységeinek felsorolása.
A kellemes tavaszeleji időjárásban hamar levesszük a felső kabátokat, és elindulunk a meredek, köves, itt-ott sziklás úton, ami felvezet a Jókai-kilátóhoz – a gyalogösvény mentén már kezdi virágait bontani az illatos (vagy pirosló?) hunyor, a tüdőfű – de láttunk odvas keltikét is.
A (Z) jelzést követjük, ez vezet a Tamás-hegyre, a Jókai kilátóhoz. Óvatosan, minden lépésre figyelünk, mert a talpunk alatt legördülő kövek-kavicsokra lépdelve könnyen elveszíthetjük egyensúlyunkat. Nemsokára elérjük a megérdemelt jutalmunkat: megpihenünk a 316 méter magasan álló, fából épült, háromemeletes kilátónál, hisz ilyen „balatoni tárlatot” még egy gyakorlott turista is csak ritkán élvezhet. A fák fölé magasodó kilátóból belátjuk egész Balatonfüredet, a palóznaki- és csopaki öböl rajzolatát, a tó víztükrét Kenesétől a Tihanyi-félszigetig, sőt, azon túl is.
Némi pihenő és szomjoltó folyadék bevitele után lefelé vesszük az irányt, nem kevésbé figyelve a gördülő köveket, mint felfelé haladva. Az egyik kanyarban a fák között emberi kezek alkotta kő- vagy kavicstornyok tűnnek fel a fák között. Sajnos egyre többen hódolnak a már szinte divatnak tekinthető kőtorony építésnek. A kisebb-nagyobb kövek és kavicsok felhasználásával készült tornyokat korábban vallási hagyományokból állították a Himalájában, illetve a magashegységekben korábban gyakorlati, útjelző feladatot is betöltöttek. Ugyanakkor napjainkban, hazai tájakon nincs ilyen feladatuk, sőt lehet, hogy a toronyépítéssel többet ártunk a környezetnek, mint azt elsőre gondolnánk.
De mi is a baj ezzel az első ránézésre ártalmatlan szokással? A kövek alatt apró élőlények élnek, melyek számára a kövek elmozdítása, egymásra rakosgatása akár végzetes is lehet – megszüntetjük élőhelyüket, így ha nem szeretnénk feldúlni az életterüket, érdemes túllendülni a kissé túlpörgetett toronyépítési lázon.
A néhol elég meredek gyalogösvényen leérve, érjük el a Lóczy-barlang új fogadóépületét, a bejáratot. A város határában, a Tamás-hegy lábánál nyílik ez a kicsiny barlang, melynek hűvösében egész évben látványos mészkőrétegeket, borsókő képződményeket, érdekes oldási formákat – “oldási üstöket" – tekinthetünk meg. A földalatti séta során többek között megtudhatjuk, milyen erők hozták létre a barlangot, kik voltak felfedezői, milyen nehezen indult be a barlang élete és mit rejt a Lejtős-folyosó alsó szakasza.
A kis mészkőbarlangot 1882-ben tárták fel, és 1934 óta látogatható. A közel 150 méter hosszú és 20 méter mély, különleges barlang a Balaton világhírű kutatója, Lóczy Lajos nevét viseli. A hegységképző erők hatására vízszintes helyzetükből kibillent középső-triász korú, látványos mészkő rétegek zárják körül a mélyből feltörő langyos vizek által kioldott barlangot. Az üstszerű oldási formák és a helyenként még megtalálható borsókövek is utalnak a barlang kialakulásának körülményeire. A villanyvilágítással ellátott útvonalon vezető túrát szakvezetéssel, utcai ruházatban tehetjük meg, de számolni kell azzal, hogy a barlangban a hőmérséklet kb. 12 °C.
Szép és változatos oldásos formák, a hévíz vájta üregek, a hegy felépítését bemutató vékonyréteges mészkőfalak, rövid, de látványosságokban gazdag járatok jellemzik, melyekről a vezető sok-sok érdekességet elmesél a barlangtúra során.
A rövid barlangi séta után a város felé haladva a ligetes erdő egyre ritkábbá válik, majd balra a hegyoldalban feltűnik a több emelet magas Tamás-hegyi kereszt. Balatonfüred kevésbé ismert kilátópontja a Tamás-hegy aljában álló gigantikus kereszt, pedig hasonlóan lenyűgöző kilátásban lehet részünk innen, mint a hegy tetején álló Jókai-kilátóból – ha éppen nem takarják el az újonnan épült „csodapaloták”.
Egyik utcáról betérve a másik utcába, ereszkedve lefelé, elérjük a Fenyves parkot – a jelentős, védett értékű “Kiserdőnek” is nevezett 10 hektáros parkot, amely a Szívkórház mögötti részen terül el. Az egykori angolparkot a város tüdejének is nevezik. Alsó részét 1792-ben, felső részét 1878-ban telepítették. Pihenő park, ideális hely a sétára, madárnézésre, andalgásra, de játszótér és aktív sportra alkalmas eszközök is találhatók a parkban. Itt áll az egykori magyar játékszín, a dunántúli első kőszínház hat megmaradt oszlopa. 1831-ben épült fel Füreden a Dunántúl első kőszínháza, 1841-42- ben készült el a nyári színkör, az Aréna is, mert a fazsindellyel fedett, alacsony belmagasságú kőszínház nyáron annyira átmelegedett, hogy nem volt alkalmas a színielőadások megtartására. A két füredi színházépület útja 1846-ban aztán keresztezte egymást: elhatározták az Aréna lebontását és a kőszínház átépítését. Kísérletet tettek a nemzeti kegyhelynek számító kőszínház megmentésére és igyekeztek alkalmassá tenni a nyári színielőadások befogadására. 1958-ban a nyári színház bejáratának helyén állították fel a kőszínház egykori oszlopait, amelyek jelenleg is itt láthatók.
Néhány lépés után kiérünk Balatonfüred központjába, reformkori városrészébe, a Gyógy térre – a tér közepén áll a Kossuth Lajos-forrás. A forrás fölött 12 oszlop által tartott tető díszlik, ez maga a kútház. A műemlék kútházat tervezte, építette Lechner Mátyás 1800-ban, átépíttette Fruman Antal 1852-ben. A téren áll a Horváth-ház is, a híres Anna-bálok helyszíne, amelyet feltételezések szerint 1825 óta rendeznek. Az Anna-bálokat több-kevesebb rendszerességgel tartották meg, és nem minden évben. 1862-ben választottak először bálkirálynőt Kozma Irma személyében.
Lesétálva a partra, mindjárt a móló elején, a Vitorlás téren messziről is látni a két nagy embert ábrázoló szobrot – a balatoni élet legfőbb foglalkozása, a halász, és a révész, mint ősi foglalkozásokra emlékezik az alkotás. A két szobor között egy pihenő kőpad, amely akár kapocsként is összeköti ezt a két, ősi foglalkozást ábrázoló szoborcsodát.
A móló előtt, tér szélén Bujtor István színművész, Ötvös Csöpi megszemélyesítőjének emlékére 2013- ban emeltek szobrot, mely Farkas Ádám szobrászművész keze munkáját dicséri. A Vitorlás téren álló szobor azóta Füred egyik jelképe lett.
Innen balra kezdődik a város ikonikus promenádja, a Tagore sétány, A város legkedveltebb és leghangulatosabb része, mondhatni, egyik ékessége a majdnem egy kilométer hosszú, partmenti árnyas sétány, amely a híres hindu költőről, Rabindranath Tagore-ról kapta a nevét, aki 1926-ban a füredi szanatóriumban gyógyult meg és ennek örömére a parkban egy hársfát ültetett. Tagore példája néhány év alatt hagyománnyá vált: az elmúlt közel egy évszázadban sok híres személyiség – költők, tudósok, politikusok stb. – ültetett fát a parkban.
Érdemes a kikötő előtt álló Halász és Révész szobraihoz elsétálni, mert az a legenda járja, hogy aki megsimogatja a csizmájukat, az biztosan visszatér ebbe a csodás Balaton-parti városba.
A vasútállomás felé haladva benézünk a Kerektemplomba is, korabeli leírásokban olvasható, hogy a füredi vendégek már régóta szerették volna, ha a fürdőtelepen lenne egy katolikus templom, az ő kérésüknek eleget téve épült fel 1841-ben a ma is látható a „Kerektemplom”. A klasszicista építmény Füred egyik szimbóluma. Elkészülte után nem volt olyan füredi emléktárgy, amelyen képe ne szerepelt volna. Alagsora nyaranta kiállítótér.
Igaz, most nem szezonvég van, inkább szezonkezdet, de álljon itt Jókai 1873-ban írt írása a szezonvégi hangulatról: „Még a savanyúvíz sem savanyú már… S így végződik be az idény. Hideg, zivataros este berekeszti a jó kedv napjait: búcsúzunk, összecsókolózunk; a Kisfaludy utolsót füttyent s a füredi sétány most már igazán üresen marad.”
Szentendre, 2022. 03. 16. – ckl –
