
2016. május
Vácrátóti Botanikus Kert látogatás
A botanikus kert a vácrátóti kastélyparkból alakult ki. Ennek építtetőjét és tervezőjét nem ismerjük; valószínűsítik, hogy Géczy István referendárius, Vácrátót akkori birtokosa a 18. század végén és a 19. század első harmadában épült magyarországi angolparkok (Tata, Kismarton, Alcsút, a közeli Fót) mintájára telepíttette. A kertről az első írásos adat 1827-ben kelt. A vácrátóti az ország legnagyobb botanikus kertje, egyben az élő növények leggazdagabb hazai gyűjteménye. Program és útvonal Találkozás: 8:30 órakor Szentendre HÉV végállomás Túratáv : 60 km (Szentendrétől Szentendréig)…
2016. június
Ecseg, baráti találkozó és túra
3-5-ig, péntektől-vasárnapig baráti találkozó Ecsegen. Gyülekezés: 3-án 12 órától. Túra 04-én: – 10:08-kor érkezik a busz Budapestről, amelyre a pénteken megérkezettek erre szállnak fel, illetve a túrán részvevők rajta maradnak és Hollókőig utazunk. – Megérkezve felmegyünk a felújított várba(800 m/60 m), amit megtekintünk. Ezt követően három lehetőség van: 1. a gyenge lábúak visszasétálnak Hollókőre, ahonnan a busz 16:00-kor indul Ecsegre. 2. a kis túrázók a várból a kék jelzésen lemennek Felsőtoldra (4,6 km/0 m), ahonnan a busz 16:03-kor indul Ecsegre.…
Technikai munkanap, kerékpárral
Jelzésfestés és útvonal karbantartás az alábbi útvonalon történik:
Király-kúti erdészház – Öreg-vágás-hegy (P▲)
Gaja-szurdok
A Gaja-patak szurdoka a Bakony egyik legszebb helye, Budapestről két óra alatt elérhető.
Pilisszentlászló-Dobogókő túra
Útvonal: Pilisszentlászlóról a Sikárosi réten és Király-kúton átmegyünk Dobogókőre. A túra hossza kb 10 km.
Crosskovácsi maraton
12-én, vasárnap Crosskovácsi maraton. Hegyi kerékpár verseny az MTE Nagykovácsi Osztályának szervezésében, amin lehet indulni és lehet segíteni társosztályunknak a rendezésben.
2016. július
Dobogókő (Téry-Peták megemlékezés)
Dobogókőn 10 órakor megemlékezünk Téry Ödönről, egyesületünk egyik alapítója és elnöke születésének 160. évfordulóján, majd megkoszorúzzuk emlékművét a kilátónál. Ezt követően a menedékházban felavatjuk Peták István, tavaly elhunyt elnökűk emléktábláját.
Szlovákia túra
7 napos túra Szlovákiában (Magas Tátra, felvidéki városok, tutajozás a Dunajecen és Kis-Fátra).
2016. szeptember
Szent Bernát túra
Az őszi könnyű szezonnyitó hagyományos Szent Bernát túra, amikor a turisták védőszentjére emlékezünk.




