370 esztendeje,

1634. május elsején született id. Buchholz György, a Magas-Tátra kutatója a Sáros vármegyei Kisszebenben. A wittenbergi egyetemről hazatérve több felvidéki városban tanított és lelkészkedett. Természettudományos érdeklődése vitte a Magas-Tátrába, annak több csúcsán is járt. Elsőként írta le a hegység növényzeti öveit: a rét, az erdő, a törpefenyő és a sziklák régióját. A Szalóki-csúcs megmászásáról kéziratban fentmaradt családi krónikája tanúskodik. Fia, ifjabb György (1688-1737) nem csak a lelkészi pályán, de a tudomány terén is folytatta atyja munkálkodását. Még egyetemi évei alatt csillagászati értekezést írt. Késmárkon szolgált, minden szabad idejét a vidék megismerésével töltötte. A Tátra természeti világában a pisztrángfogástól a gyógyvizek hatásáig minden érdekelte. 1717-ben megrajzolta a hegység panoráma-térképét, számos csúcsot pontosan megnevezve. Két évvel később, 1719. július 3-án megjárta és lerajzolta a Deményfalvi-jégbarlangot. A hosszmetszetes ábrázolás egyike a világ első korszerű barlangfelvételének, Mikoviny Sámuel rézmetszetében Bél Mátyás könyvében jelent meg. Ugyanez évből való a Szilicei-jégbarlang metszetrajza is, ezt egy angol szerző (Robert Townson, 1796) útikönyvében láthatjuk. A família legifjabb tagja, Jakab (1696-1754) is a Magas-Tátra feltárását folytatta, geológusi hajlamának engedve, több ezer darabos kőzetgyűjteményt állított össze.

 

180 esztendeje,

1833. április 28-án született Hopp Ferenc. A morvaországi Fulnek városkájából még gyerekként érkezett Pestre, ahol Calderoni István műhelyében tanulta ki a látszerészi mesterséget. Szabadulása után Amerikába ment, ahonnan 1861-ben tért vissza, s betársult egykori mesteréhez, majd öt esztendő múlva megvásárolta az egész céget. Ezt hamarosan Európa egyik legnagyobb és legismertebb tanszerüzletévé fejlesztette, az üzlet forgalmából hatalmas vagyonra tett szert. Első utazásai még inkább üzleti célokat szolgáltak, ám hamarosan minden mást felülmúló szenvedéllyé váltak. Kevesen mondhatták el magukról, hogy mintegy ötször utazták körbe a Földet: Új-Zélandtól Vlagyivosztokig, Norvégiától a Tűzföldig, Kanadától Japánig szinte mindenhol járt. Utazott az éppen megindított kongói és a transzszibériai vasúton, átkelt a Kordillerák hágóin, tevegelt Arábiában, elefánthátról nézte India tájait. Utazásai során az apró, számára érdekes tárgyak és valódi műtárgyak sokaságát vásárolta össze. Bár ilyen irányú képzettsége nem volt, megbízható ízlésére támaszkodva, különösen a Távol-Keletről hozott haza művészettörténeti értékű darabokat. 1919-ben bekövetkezett halála előtt villáját és gyűjteményét az államnak adományozta avval, hogy a már itthon őrzött kelet-ázsiai műtárgyakkal kiegészítve, állandó múzeummá alakítsák.

 

130 esztendeje,

1883-ban adta át az MKE Szittnya Osztálya a Gedeon-tárói menedékházat. A ház a Hodritsch-völgyben épült, Selmecbányától másfél órai járásra. Az avatáson készült, sajnos sérülten fennmaradt fényképen Téry és felesége, valamint Tirts Rezső is felismerhető. A házhoz később tornácot kapcsoltak, körötte hangulatos pihenőt alakítottak ki.

 

120 esztendeje,

1893-ban született Késmárkon Zuber Frigyes. Kiváló fizikai adottságait több sportágban is eredménnyel próbálta ki, de igazi szerelme a hegymászás lett. Tizenegy-két évesen már több csúcsát meghódította a Tátrának, egyre nehezebb mászásokat teljesítve: végigvándorolt a Batizfalvi-, a Koncsiszta-gerincen, végigmászta a Keleti-, a Középső- és a Nyugati-Menguszfalvi csúcs gerincvonulatát, járt a Téry-csúcson, a Fecske-tornyon, a Lomnici-csúcson, a Gerlachfalvi csúcson. Aktívan dolgozott a Tátra Osztályban is, utakat jelzett, túrákat vezetett, mentéseknél segédkezett, 19 évesen már az osztály választmányi tagja lett, a BETE alelnökének választotta. 1914-ben az orosz harctéren megsebesült, felgyógyulása után hadikórházi szolgálatra vezényelték. 1916. június 16-án a harctéren, szanitéci munkáját tüzérségi tűz alatt végezve, halálos sebet kapott.

 

110 esztendeje,

1903-ban jelent meg Biharország feltárójának, Czárán Gyulának könyve: Kalauz biharfüredi kirándulásokra. A kalauz körutakra van osztva, s így vezeti el az olvasót vagy a látogatót, szinte lépésről-lépesre, a nevezetesebb pontokhoz. „Ha országunk minden szép részének volna egy-egy ily önzetlen apostola, hazai turistaügyünk rég nem vesztegelne azon a fokon, melyen ez idő szerint senyvedni kénytelen.” – olvashatjuk a recenzió szerzőjének megjegyzését.

Ugyanebben az évben hagyta el a nyomdát a múzeumalapító dr. Tragor Ignácz munkája, a Vácz. Ismertető kalauz. A kis kötet nem csak a város történetével és jelesb látnivalóival ismertet meg, hanem irodalmi színvonalon szól a tágabb környék természeti szépségeiről is.

 

100 esztendeje,

1913 áprilisában ma már megmosolyogtató eset borzolta eleink idegeit. Akkortájt Dobogókő megközelítésének szokott útvonala a Dömösi rév vasúti megállójától indult, ahonnan csónakokkal keltek át a Dunán. Csakhogy: „Miután a dömösi révész újabban vitorlát használ, felkéri a választmány dr. Jordán Károlyt vizsgálja meg, alkalmas-e a csónak vitorlázásra, addig is azonban megkeresendő a közigazgatási hatóság, hogy a vitorlázást szüntesse be.” Az aktuális vizsgálat eredményéről nem találtam adatot.

 

80 esztendeje,

1933. április 25-én alakult meg az MTE Csepeli Osztálya, 54 taggal. A jórészt a Weiss Manfréd gyár dolgozóit tömörítő társaság taglétszáma hamarosan megnégyszereződött. Évi ötven-hatvan, általuk vezetett túrával az egyesület legaktívabb osztályai közé számítottak. Munkaterületük nagyjából a Pilisszentlászló és Dobogókő közti rész volt, ahol több pihenőt alakítottak ki, forrást foglaltak. Jelentős szerepük volt a Czibulka János menedékház kibővítésében. A fegyelmezettebb turistáskodás érdekében kezdeményezték a turista biztosok intézményének felállítását.

1933. április 29-én hunyt el barcsfai Király Ernő. 1885-ben, Sopronban született, gimnáziumi tanulmányait is itt fejezte be. Budapesten szerzett történelem-földrajz szakos tanári diplomát, amivel Selmecbányán vállalt állást. Hamarosan bekapcsolódott a Szittnya Osztály munkájába, Téry és Tirts mellett egyik legtevékenyebb tagjává lett. Diákjait is bevonva építettek ki és jeleztek útvonalakat, a környék első térképét is ő rajzolta. Az osztály könyvtárosa, titkára, majd elnöke lett. A cseh megszállást követően átmenetileg internálták, majd az állandó zaklatások miatt Budapestre költözött. Gyorsan barátokra lelt az MTE tagjaiban, mint kiváló szervező, hamarosan választmányi tag, a Sasok Társaságának díszelnöke lett. Élete végéig rendszeresen túrázott, mígnem egy nyári forró napon a Vaskapu sziklához menet túlerőltette magát, s betegágyából már nem kelhetett fel.

1933. május 6-án alakult meg az MTE Medikusok Csoportja a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. Agilis vezetőjük ifj. Iser Gyula lett, aki később az egyesületben is hasznosan tevékenykedett. Hamarosan létrehoztak egy mozgó mentőegységet, hogy a túrák esetleges sérültjeit gyorsan el tudják látni. Nem csak gyalog, síléccel is szívesen járták a hegyeket, igazi munkaterületük aztán a Börzsöny lett. Alakulásukat követő évben foglalták és tanáruk iránti tiszteletből nevezték el a Kenyeres-forrást, két esztendő múlva Királyháza-pusztán a dr. Bársony János professzorról elnevezett menedékházukat adták át a forgalomnak. 1937-ben, hatalmas munkával, a Magosfa 916 m magas csúcsán építettek kilátót, nevével dr. Hoór Károly orvosprofesszornak állítva emléket.

1933. május 21-én nyílt meg a Svábhegy nyugati lábánál a makkosmáriai menedékház. Az egykori trinitárius kolostorból alakították ki az MTE Pilisi Asztala (vagy Pilisi Turista Egyesület) tagjai. Egy női és egy férfi teremben 16 ágy várta a vendégeket, a ház gondnoka meleg ételről is gondoskodott.

 

50 esztendeje,

1963.   májusában hunyt el Baktay Ervin, India utazója és tudós kutatója. A budapesti reálgimnázium elvégzése után Hollósy Simon Münchenben működő festőiskolájába iratkozott be. Kelet kultúráját, művészetét mint autodidakta kezdte tanulmányozni, elsőként fordított magyarra és adott közre Tagore költeményeiből és Gandhi írásaiból. Különös módon nyílt lehetősége „az angol korona legfényesebb ékkövének” megismerésére. Nővére egy pandzsábi, szikh kasztbeli főnemeshez ment feleségül, s meghívásuk révén, 1926 nyarán, elindulhatott első indiai útjára. Bejárta Patialát, Észak-Indiát, a Pandzsábot, Kasmirt, eljutott a Khyber-hágóhoz. 1928-ban Delhi, Dzsaipur, Udaipur, Ahmedabad felkeresése után, betegségektől gyötörve, nagyon szerény felszereléssel, Kőrösi Csoma Sándor nyomdokán Nyugat-Tibetbe indult. Emberfeletti küzdelmek után, sérült csigolyával, jutott át a 3529 m-es Zodzsi-hágón, hogy láthassa Csoma munkásságának helyszíneit: a Zangla- és a Phuktal-kolostort. Kutatásai alapján rekonstruálni tudta hajdani útvonalát, megtalálta a zanglai gompában lévő szobáját, mindenről részletes fotódokumentációt készített. Tibetből visszatérve, Közép- és Dél-India vidékeit járta végig, majd Ceylon következett. 1929 nyarán tért haza. A látottakról újságcikkekben és kitűnő könyveiben számolt be. Élvezetesen írt néprajzi, szociológiai megfigyeléseiről, India gazdag építészetéről a művészettörténész alaposságával szólt, természetföldrajzi leírásai is figyelemre méltóak. Munkásságának legnagyobb értéke a Körösi-életmű feltárása. Nevét hamarosan megismerik, 1930-ban az MFT választmányi tagja lett, megszerzi bölcsészdoktori oklevelét, egyik szerkesztője lett. A Földgömb című folyóiratnak, a Földrajzi Társulat sorra adja ki könyveit, szám szerint tizet. Második útjára az indiai kormány vendégeként 1956-ban került sor, kutatásairól az ottani és a budapesti egyetemeken számolt be. Mára kicsit elfelejtődött neve, bár szülőfalujában (Dunaharaszti, 1890. jún. 24.) gimnázium is őrzi. Domokos Béla által készített szobra Érden, a múzeum parkjában áll.